Erős vallomást tett Trump ellen az egykori ügyvédje

Az amerikai elnök egykori ügyvédje, Michael Cohen eskü alatt vallotta, hogy Donald Trump utasítására követett el bűncselekményt - tudatta kedden közleményében Cohen ügyvédje. 

Lanny Davis úgy fogalmazott: védence a vádalku során eskü alatt vallotta, hogy a 2016-os elnökválasztási kampány során Donald Trump utasította őt arra, hogy a választások befolyásolása végett fizessen két olyan nőnek a hallgatásáért, akik azt állították, hogy évekkel korábban viszonyuk volt az akkor még üzletember Trumppal.

"Ha ezekkel a kifizetésekkel Michael Cohen bűncselekményt követett el, akkor ez miért ne lenne bűncselekmény Donald Trump esetében is?" - fogalmazott közleményében Lanny Davis.

Cohen a Stormy Daniels néven ismert Stephanie Clifford pornószínésznőnek 130 ezer dollárt fizetett a hallgatásáért. A másik kifizetés bonyolultabb volt: az ügyvéd megvásárolta egy bulvárlaptól Karen McDougal Playboy-modell történetét Donald Trumppal szintén évekkel korábban folytatott viszonyáról, majd a sztorit elsüllyesztette a fiókban.

Michael Cohen vádalkut kötött, és bíróság előtt beismerte kedden, hogy megsértette a kifizetésekkel a kampányfinanszírozási törvényt; az amerikai média szerint ez kedvezőtlen helyzetbe hozhatja az amerikai elnököt is.

Lanny Davis ügyvéd után Rudolph Giuliani, Donald Trump ügyvédcsapatának jelenlegi vezetője is közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy "a Cohen elleni vádakban nincs célzás arra, hogy az elnök bármiféle bűnt követett volna el".

Cohen vallomása az eddigi legrosszabb

Michael Cohen ügyvéd vallomása valószínűleg az eddigi legrosszabb dolog, amivel Donald Trumpnak szembesülnie kell elnökként - jelentette ki Michael Caputo, Trump korábbi tanácsadója a Politico című lapnak nyilatkozva.

Caputo úgy ítélte meg, hogy Trump korábbi kampánymenedzserének, Paul Manafortnak a pere korántsem annyira aggasztó, mint Michael Cohen eskü alatt tett  vallomása. Trump volt személyes ügyvédje kedden - vádalku keretében - kijelentette, hogy Donald Trump utasítására, vele egyeztetve követett el bűncselekményt azzal, hogy pénzt utalt át 2016-ban a kampányfinanszírozásra szánt pénzekből két nőnek, hogy ne beszéljenek Trumphoz fűződő korábbi viszonyukról.

A Politico idézett egy neve elhallgatását kérő, a Fehér Házhoz közeli ügyvédet is, aki szerint Cohen még több kárt okozhat Trumpnak, hiszen rálátása volt az ő üzleti és személyes ügyeire, és olyan információkkal rendelkezhet, mint talán senki más. Cohen muníciót adhat a demokrata párti politikusoknak, akik - ha az őszi félidős választásokon megszerzik a többséget a képviselőházban - megindíthatják az alkotmányos vádeljárást az elnök elmozdítására.

Maga Donald Trump - aki Nyugat-Virginiában kampányol - a Cohen-vallomást nem kommentálta, a Manafort-per jelenőségét pedig kicsinyítette. Azt hangoztatta, hogy azoknak a vádpontoknak, amelyekben a kampányszakembert bűnösnek találták, nincs közük az oroszokkal történt állítólagos összejátszás ügyéhez. "Ez boszorkányüldözés. De semmi köze ahhoz, amiért a (Mueller vezette) vizsgálat elindult" - fogalmazott az elnök.

Kapcsolódók

Kimaradt?