Több túrázó belefulladt egy olaszországi tóba

Legkevesebb tizenegyre emelkedett a dél-olaszországi Raganello-szurdokban történt hétfői baleset áldozatainak száma, ahol túrázók fulladtak egy megáradt folyóba, legalább öten eltűntek - közölték kedden illetékesek.

A calabriai polgári védelmi igazgatóság szerint 23 embert mentettek ki a megáradt folyóból, közülük tucatnyit kórházba szállítottak. A 11. áldozat kórházba szállítás után halt meg. A súlyos sérülteket helikopterrel szállították kórházba.

Legalább öt ember eltűnt, de a számuk ennél magasabb lehet, mert nem mindenki hivatalos túravezetővel, bejelentkezve túrázott a szurdokban. A mentők egész keddre virradó éjszaka kutattak lámpákkal, hajnaltól helikopterek is részt vettek a kutatásban. A halottak és sérültek állampolgársága egyelőre nem ismert. A halottak között hat nő és öt férfi van. A szurdokot látogató turisták és túrázok többsége olasz.

A Raganello helyenként, így a Pollino Nemzeti Parknál 1 kilométeres mély szűk szurdokon halad át a hegységen. A mentők kötelekkel ereszkedtek le a hegyoldalon a kutatáshoz. "A szurdok megtelt vízzel, és az embereket elsodorta az ár. Három kilométerrel lejjebb értek partot" - mondta Carlo Tansi, a calabriai polgári védelem vezetője. Tansi szerint a szurdok helyenként csak 4 méter széles, itt felgyorsult az ár sodrása, ami megnehezíti a mentést.

A szerencsétlenség olasz sajtójelentések szerint a calabriai Civita hegyközség közelében történt, ahol a heves esőzések megduzzasztották a folyót a szakadékban. A túrázókat készületlenül érte az áradás, és a csoportot részben magával sodorta a folyó. A La Repubblica című olasz napilap internetes felületén közölte, hogy egyeseknek sikerült a sziklákon biztonságba húzódniuk.

A 13 kilométer hosszú, több száz méter mély szurdok tiszta vizével és sziklaképződményeivel közkedvelt a turisták körében. 

Kapcsolódók

Kimaradt?