Véres hétvége: Chicagóban négy embert lelőttek és negyvenet sebesítettek meg

Véres hétvége volt Chicagóban, az amerikai nagyvárosban vasárnap négy embert lelőttek és negyvenet megsebesítettek.    

Fred Waller, a chicagói rendőrség egyik vezetője hétfőn sajtóértekezleten jelentette be, hogy a 44 meglőtt áldozat közül négyen belehaltak sérüléseikbe. Hozzátette: a lövöldözések három helyen, három rendezvényen történtek és rendőrség szerint bandaháborúkról volt szó.  "Ez egyike volt a legvéresebb hétvégéknek" - fogalmazott Waller. Donovan Price lelkipásztor a CBS televíziónak azt mondta: a város úgy nézett ki, mintha "háborús övezet" lenne.

Fred Waller szerint az idén 2017-hez képest a lövöldözések 30, a gyilkosságok aránya pedig 25 százlaékkal csökkent. "A mostani hétvége nem érzékelteti a bűnözés felett az idén elért győzelmeinket" - fogalmazott a rendőri vezető.     A végzetes vasárnapi lövöldözés előtt szombaton 15, pénteken pedig 6 helyen dördültek lövések, halálos áldozata  azonban csak a vasárnapi erőszaknak volt.

Donald Trump elnök többször ígéretet tett, hogy fellép a Chicagóban elharapódzott erőszak ellen, és még tavaly úgy fogalmazott, hogy a gyilkosságok "járványos méreteket öltöttek".

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?