„Visszafoglalta” a Fidesz a Hír TV-t, sokan tiltakoznak

„Visszafoglalta” a Fidesz a Hír TV-t, ellenzéki pártok és szakmai szervezet is tiltakoznak.

Miután a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyásával végrehajthatóvá vált Nyerges Zsolt irányításszerzése a korábbi Simicska Lajos-érdekeltségek felett, az új tulajdonosi döntésnek értelmében szerdán megtörténtek a személycserék többek között a HírTV Zrt.-nél.

Ennek értelmében több személytől – köztük az ATV-től a Simicska és Orbán Viktor miniszterelnök közötti viszonyromlást követően a HírTV-hez kerülő Kálmán Olgától – is búcsút vettek, az első napon pedig már új műsorral jelentkeztek az Egyenesen helyett.

A HVG beszámolója szerint a tulajdonos azt mondta, a Hír TV helyzete stabil, jövője biztosított lesz. A tulajdonosi szerepvállalásnál nem akar jobban beleszólni a tévé munkájába, ám mivel egy hírtévé folyamatos figyelmet igényel, ezért kérte fel Liszkay Gábort arra, hogy legyen médiatanácsadó. Répásy Bálint új vezérigazgató elmondta, hogy szektoron kívülről érkezett, külgazdasági, üzletfejlesztési, vállalatirányítási tapasztalata van, és vállalati menedzsernek érkezik a tévé élére.

Az ápriliusban megszűnt Magyar Nemzet – amelynek újjáélesztése Simicska üzleti érdekeltségeinek eladása után újra lehetségessé vált  sajtóhírek szerint – szerkesztősége által működtetett Magyar Hang szerda este élőben közvetítette a Hír TV-n már elmaradt Szabadfogás című műsorát.

MÚOSZ: a kormányzat közvetlenül benyomul a szerkesztőségekbe

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége azt írja: aggodalommal figyelik a Hír TV-nél zajló kormányzati hatalomátvételt, és az amiatt bekövetkező sorozatos elbocsátásokat. "Nem vitatjuk el a médiatulajdonosok azon jogát, hogy szabadon dönthetik el, kikkel kívánnak dolgozni. Ugyanakkor az állampolgárok tájékozódási alapjogát súlyosan sértő gyakorlatnak tartjuk, hogy a kormányzat közvetlenül benyomul a szerkesztőségekbe, az Orbán-kormányhoz való lojalitást szabva az alkalmazás feltételéül" – olvasható.

Mint írják: amennyiben a Fidesz-közelbe húzódott tévécsatorna finanszírozását a már sok helyütt látott modell szerint állami hirdetésekkel oldja meg a kormány, az újságíró-szövetség a magyar és az európai hatóságoknál is feljelentést fog tenni tiltott állami támogatás miatt.

Akciózott a Momentum

A Momentum tüntetésén körülbelül 200, főleg tizen- és huszonéves fiatal három beszédet hallgatott meg, majd üzeneteikkel telefújtak használt tévéket, amelyeket utána a párt vezetői a Hír TV épülete elé szállítottak – írta a Mérce.

A legnagyobb tapsot Berg Dániel kapta, amikor azt mondta, hiába veszik vissza most a Hír TV-t, attól még igaz marad: "Orbán egy geci". Bár a taps közepette a tömegből többen megjegyezték, szerintük Simicska Lajos is az.

Jobbik: most épül ki a fideszes véleményterror

A Jobbik úgy értékeli a Hír TV-vel történteket, hogy most épül ki a fideszes véleményterror, Orbán Viktor miniszterelnök pedig "bolsevik hagyományt" képvisel, amikor az alternatív gondolkodás megsemmisítésére törekszik – olvasható az MTI-nek elküldött közleményben.

Hegedűs Lorántné, az ellenzéki párt alelnöke szerint Magyarország gazdasági válság küszöbén áll, ezért az Orbán-kormánynak igazán fontos most, hogy mindenfajta ellenvéleményt kiirtson a közéletből. Szerinte nincs válasz alapvető gazdasági, társadalmi problémákra, a nemzeti sorskérdésekre. Ha igaza lenne a Fidesznek bármiben is, akkor ütköztetné véleményét másokéval - magyarázta.

MSZP: megszűnőben van a sajtószabadság

Példátlan, ami ma Magyarországon a médiában történik, az MSZP szerint megszűnőben van a sajtószabadság - mondta Őrsi Gergely, a párt fővárosi alelnöke. Őrsi azt mondta, a Fidesznek az a kifejezés, hogy a sajtó szabad, azt jelenti: a Fidesz-közeli oligarcháknak - Habony Árpádnak, Mészáros Lőrincnek és Nyerges Zsoltnak - szabad médiát vásárolni, majd azt utána a Fidesznek szabad állami hirdetésekkel működtetni, nem egy esetben veszteségesen.

Nem normális, hogy a fideszesek azt mondták a Hír TV-vel történtekről, elégtételt éreznek, és elismerték azt is, hogy az ő tévéjük volt, amit elvettek tőlük. Szerinte az a fő kérdés, mit éreztek azok az emberek, akiktől egyik napról a másikra elvették a szabad tájékozódás lehetőségét, megszüntet – mondta.

Kapcsolódók

Kimaradt?