• 2018. december 18., kedd
    Auguszta
  • Kolozsvár
    • -0°
      Csíkszereda
    • -1°
      Székelyudvarhely
    • -2°
      Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • Kovászna
    • -1°
      Kézdivásárhely
    • -0°
      Barót
    • -1°
      Sepsiszentgyörgy
    • -3°
      Arad
    • Gyulafehérvár
    • -2°
      Nagyvárad
    • -0°
      Beszterce
    • -2°
      Déva
    • -3°
      Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • -2°
      Zilah
    • -3°
      Szatmár
    • Nagyszeben
    • -3°
      Temesvár
    • -1°
      Brassó
    • -1°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.6550 LEI
    • 1 USD = 4.1067 LEI
    • 1 GBP = 5.1783 LEI
    • 100 HUF = 1.4390 LEI

KISEBBSÉGBEN: Pokolijáték. – Emberek vagyunk?


-A A+

A Kollokvium szombati előadásai láttán kézenfekvő a párhuzam: pokoli játékok.

Pokoli az, ami Csernobilhoz vezetett, és pokoli az, ami ott történt – és történik azóta is, és nemcsak Csernobilban, hanem az atomkorban, szerte a világon. A kolozsvári Váróterem Projekt előadása – a REACTING CHERNOBYL – hívja fel rá a figyelmet. Három lány és három fiú – közöttük, hozzájuk fiatalodva, Hatházi András is – mértani alakzatokat követve mozognak, a lányok szemmel verik a fiúkat, a fiúk fogdossák őket, aztán szóba kerül Csernobil, és groteszkké válik minden.

A csernobili katasztrófa nemcsak halált, életre szóló radioaktív fertőzést hoz, hanem szabadságot is a sugárzó nyomorba. A hatóságok ugyanis, s velük a Párt, a KGST stb. eltűnnek egy időre a környékről. Hát bizony jó árat kell fizetni ezért… S a baj enyhül, ha kibeszélik. De nem nyugodhatunk bele. A világ teli van Csernobilokkal. És nemcsak az atomerőművek, hanem az emberi mentalitás miatt, amin jó lenne változtatni – amíg nem késő.  

Az esti előadás is pokoli játék volt. Ezt előlegezte a műsorfüzet – és meg is valósult. A szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadásán azt próbáltuk kideríteni, hogy “mi a valódi értelme a sok tévedésnek”. Mert a TÉVEDÉSEK VíGJÁTÉKA előadás láttán egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a szereplők – és mi is! – többnyire szándékosan tévedünk. Különben hogyan lehet összetéveszteni a két Antipholuoszt? – jelen esetben Diószegi Attilát és Nagy Csongor Zsoltot, hiszen szemmel láthatóan mások.

Bocsárdi László filmes technikára emlékeztető rendezése éles jelenet-vágásokat használ lépten-nyomon, így zár ki az előadásból minden fölösleges mozzanatot, és így tesz szokatlanul élessé minden jelenetet, minden képet – hogy maradandóvá váljék. És ugyanakkor tragikomikussá, ami elképeszt, és meglehet, hogy gondolkodásra késztet. Ugyanakkor rendkívüli ritmust ad az előadásnak: a jelenetek gyorsan és megállíthatatlanul következnek egymásra, miközben a színpad jobb felső sarkában ketyeg az óra – életünk órája. És jó lenne, ha nem ketyegne hiába. Jó lenne, ha végre már nem tekintenénk idegennek egymást, mint a két szolga a záró jelenetben, pedig ikertestvérek…

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X