KISEBBSÉGBEN: Boszorkányok, sámánok, varázslók


-A A+

A könyv részint szervesen illeszkedik az előző kameruni napló-kötethez, annak megkezdett gondolati ívét, megismerési útját, vizsgálati irányát, építkezését folytatólagossá teszi, mégpedig nem redundánsan, hanem új (frissített, aktualizált) tematikai körben; részint teszi mindezt újdonatúj kérdésfeltevésekkel és tónusokkal is. Az Olvasó itt most hasonlóképpen szembesül az afrikai orvoslás helyi gondjaival és a gyógyítás tradicionális technikáinak kísérleti fázisaival, mint a korábbi naplóban – azaz a hagyományos (natív) orvoslás és a kortárs medicina küzdelmével. Ha a Változó idők Kamerunban alapkérdése az orvosi labor megalapozása Esuföldön, a szolgáltatás, a rendelő mint intézmény alapítása és indítása volt, e mostaninak témaköre a változásban is tetten érhető hatókör-gazdagítás, a környezeti hatások és rejtett társadalmi folyamatok feltárása lett. Ha az előzmények ismerkedő—megismerő leírása azzal végződött: mi a viszony a tradicionális orvoslás és a modern medicina feladatai között, akkor itt most a kapott válasz részben a kettő párhuzamosságának szükségképpen konfliktusos, ellentmondásos, parallel voltában is kétesen eredményes állapotrajza. Ha a fertőzések, járványok, HIV és más kórjelenségek nyomasztó köreit részletezte az előző kötet, itt most a „belenyugvó”, tudomásul vevő, kényszerű kompromisszummal együtt élni kényszerülő orvosi szerepvállalás a konstans változó. De emellett immár nem csupán az orvosi funkció, a lokális világban betöltött szerepkör leírása az írói vállalás, hanem mindezen feltételek kiterjedéseire, gyökerére, funkcióváltozásaira fókuszáló attitűd lett mérvadó, hangsúlyos és lebilincselő. Nevezetesen a szociálantropológiai, vallásantropológiai nóvumok köre, amely ezt a kötetet kihívóan érdekessé, kiadásra és olvasásra érdemessé teszi.

A Szerző láthatóan elbarangolt a szokásnéprajz, a vallásantropológia irányába (kiemelten érdekes e téren a poligámiáról szóló rész, melyben a napló mintegy átmegy a szokásnéprajz és szociálantropológia területére és hoz másutt nem egykönnyen föllelhető új megfigyeléseket), sőt, a királyságról és a Fon-ról (a törzsi királyról) írottak rendkívül ritkának mondhatók az antropológia hazai empirikus anyagai között. Ennek jelentősége még a politikai antropológia területén is figyelemre érdemes (az ötven további kameruni törzsi királyság, a király és a vének tanácsa vagy az asszonyok titkos gyülekezete megjelenítésében kifejezetten hiánypótló megfigyelések adódnak, illetve összegződnek itt!). Érdekes, érdemes és fontos az anya-szerepek és a gyermekbefogadás intézménye, a rokonsági háló-szövődmény alakítójaként bemutatott életszféra megjelenítése is. Jónak és érdemesnek látom tehát a Szerző aspirációit, hogy az orvoslás, a tradíciók és traditumok, a szokásleírások vagy szertartások deskripciója közben az antropológiai forrásmunkák (Barley, Geertz stb.) fölidézésével is hangnemi alapozást ad az orvosi antropológia és az afrikanisták témakörei felé vezető kérdésfeltevéseknek. Már csak azért is, mert a Ke-fab, Kwifoa, Mambou leírása teljességgel új (legalábbis a hazai) etnológiai szakirodalomban, s épp így nóvum Turóczi Ildikó életművében is. Tudvalévő, hogy medikus lévén nem szükségképpen a társadalomnéprajzi szakirodalom képezi ismeretanyaga zömét, ám kihangzik a könyvből ez irányú érdeklődés és olvasottság, vagyis kulturális antropológiai irányultság és igényesség is.

A kötet még ha (részben, alaptónusában) főképpen napló is,[2] kiemelten érdemi és fontos tónust hoz a szaktudományi piacra, mondhatnám igazi nóvuma az orvos hatalma és a medicina mint sámánerővel ekvivalens uralmi képesség leírása… Az alapkapcsolat és a tradíciókövető orvoslás minden beteget a kiszolgáltatottság területére taszít, amikor a hagyományos doktor funkciójáról van szó, s ezzel ellentétben a szolgáltatás és a szolgálat áll a klinikai diagnosztika oldalán, mélyen az euro—amerikai orvostechnikába ágyazva. E kettősség, s rajta kívül az életvitel és a létmód egyéb momentumai eltérő értékrendbe illeszkednek mind a betegek, mind az orvoslás funkciójáról másképp gondolkodók törekvéseiben. Egy tyúk vagy tojás levegőbe hajítása mint diagnosztikai eljárás a bennszülött orvos gyógymódjaképpen másképp hat és más eredményre vezet, mint egy laborteszt, s ennek a kameruni kisvárosi—falusi—tanyasi létbe illeszkedése korszakváltást tenne szükségessé. Új alapkérdés, új tudásterület, hagyománytagadó attitűd igénye kerül be ezzel a mikrotársadalmi kommunikációba, s ennek „naplózása”, megfigyelő és résztvevő megjelenítése adja a kötet(ek) alapdrámáját, kiegészülve az orvos alapkérdésével: lehet-e egy ember akarata és részvétele ellenében is gyógyítani, lehet-e egy társadalmat kvázi „jobbítani” akkor is, ha nem óhajt ilyeténképpen változni, lehet-e emberi törődés mellett belenyugodni egy gyermek halálába akkor, ha az amúgy népbetegség-szinten jelen van a környezetében…? A kötet ezt is a leírás sodrában tárgyalja, nemegyszer konkrét sorsok, portrék, emberi képek körvonalai között – de mintha választ, lefegyverző választ nem tudna, nem akarna adni… Miért is nem? Mert nem vádol, nem dokumentumközlésre vállalkozott, hanem megjelenít, bemutat, elfogadtat. Saját fotóival, közvetlen hangjával, nyilvánossá tett dilemmáival. Emberien.

Kritikai észrevételem ugyanakkor, hogy a szöveg egésze méltó szerénységgel megmarad az orvosi aspektus, a doktor-szerep vállalásánál – de épp ott, ahol kilép ebből és az antropológiai tudás-szférák felé indul, kissé határozatlan, bátortalan tónust vesz föl. Értem, persze, hisz nem antropológus a Szerző… – de ha az antropológusi aspektus elfogadásával (résztvevő megfigyelő, holisztikus képet fest föl, időbeli előzmények és térbeli folyamatok is bekerülnek szemhatárába, tudomásul veszi és természetes folyamatként mutatja be a változás és tradíció konfliktusát, módosulásait, méghozzá a helyiek ismeretében és vallomásaik alapján alakítva ki a helyzetképet, stb.) ezáltal a tudományos érvelés felé kanyarodik, s közben önfeledten elkalandozik orvosláskritikai térbe is… – akkor több (orvosantropológiai vagy egészségszociológiai) szakmunkára utalás is elférne vagy szükséges volna, több forrásfelhasználás is indokolt lenne, s ezt elmulasztja. Vagyis: kicsit keveredik a kötet egészét mérlegelve a Turóczi Ildikó-féle gyakorló orvosiság az akció-antropológusi beavatottsághoz közeli tudósnézettel, a sajtómunkás és a missziós küldetésesség habitusa, az alapproblémákba bevezetés és a népszerűsítő tájékoztatás, a tényközlő távolságosság meg a bennfentes avatottság. Van, amikor talán úgy érzi a Szerző, bizonnyal olvasták az előző kameruni beszámolót, s ismerik a terepet valamelyest: például a népcsoport-nevek sokasága fordul elő, miközben honnan is tudná épp e kötet olvasója a marhatartó fulániak jelenlétének jelentőségét vagy a vallások kevertségének okát és milyenségét… Sőt, hasonlóképpen indoklást érdemelne (legalább egy bevezetőben vagy helyenként egynéhány utalásban az előző kötet anyagára célozva) a leíró—elbeszélő narrátor hangjának változását indokló „kikacsintás”, a problémakörök ismertsége vagy újdonsága stb. Ilyen például a Fon-nal való bizalmas(sá vált) viszony, mely értelmezhetetlen az új kötet olvasója számára, ha nem ismeri az előző opuszt… Lehet, ezekben talán mintha eleve késztetés lenne az első kameruni kötet olvas(tat)ására, amennyiben a teljes kép érdekel valakit…, de mégsem fair írói megoldás, mert erre nem mindenkinek lesz módja és kapacitása, a kötetnek önállóan kell megállnia helyét…, s ezt a Szerző is bizonnyal tudja.

Már ettől jócskán eltérő megoldás, de az előző kötet kritikai értékelése közben megfogalmazódó összehasonlítás igényének következetesen megfeleltetett eljárás, hogy a saját hazai „terepe” és romániai háziorvosi munkája szolgál párhuzamként a holisztikus megközelítésben, amikor a kameruni helyi viszonyok és az egyetemes orvostudomány perspektívája sejlik föl a szövegben. Ez jó is, elegendő is, s az is erősíti ezt a párhuzamkeresést, hogy a betegségek mellé a szegénység-kérdések relatív voltát, az „egzotikum” mellett a „Mama Afrika” iránti vágyakozást is beemeli a kutatói terepmunkás attitűd ismertetésébe. Ehhez járul a Collins-élmény (mely folyóiratban önállóan is megjelent részlet) és a másik kilenc éves gyerek, Rozáli drámai sorsának élményközvetlen leírását kínáló portré személyességével gazdag… – ez mint „terepmunka-esemény” nagymértékben beleszól a megértő és részvéttel vállalt kutatói esendőség teljesebb képletébe, a kitettség és végtelen kiszolgáltatottság bemutatásába, s egyben adalék is a pénz- és AIDS-függő tehetetlenség megnevezéséhez, melynek drámaisága egyik kulcspont a fejezetek között.

Mindemellett a kötet végével, a befejezés befejezetlenségével mégis bajom van. „Visszamenni és belevágni…”, esetleges jövőt építeni vagy sorsára hagyni a sorstalanságba futott létformákat… – végig alapkérdés marad a könyvben, de hogy a hibák ismétlése mint fenyegetés miért és merre hangolja a kutatót, az itt nem dramaturgiai problematikává érik (márpedig az!), hanem mintegy aláfestése annak, hogy „látszanak-e még a szellemek” vagy sem. A dráma ugyanakkor nemcsak a szellemek kérdése, hanem a cselekvőké is, mi több, az eltelt idő azóta is mutatja, mily képtelenül nemcsak a szellemekre bízható, mi történik majd ezután. Ha talán ezt a lehangoló „végkifejletet” egyértelműbbé tenné a Szerző, ha még néhány sornyi kérdéssel súlyosítaná, vagy a reménytelenségben fölsejlő valamely reményt színezné „optimistábbra”, esetleg drámai értékeléssel és lemondó legyintéssel totálisan végletessé tenné a végkicsengésben, az visszahatóan jelezné az Olvasó felé, mi az, ami van vagy lehetne, kéne de lehetetlen, sosem is lesz vagy miért is lenne…, azaz valamiféle „antropologikus” totálkép felé mutatna. Mindez szerintem hatásosabb volna, mint a távozás naplószerű leírásának alaptónusa és egy levélrészlet (kitől is?), ami mintegy látszatfölmentést ad a morális vállalás elmaradására azok részére, akik ott maradnak működtetni az alapítványi kórházat vagy rendelőintézetet, amire nagyjából képtelennek is mutatkoznak. Mégsem mindegy, milyen érzéssel, gesztussal teszi a polcára a bármikori olvasó ezt a kötetet, akár az előző(k) mellé, akár csak más kötetek sorába. Ami egy regényben vagy naplóban lehet drámaian szuverén finálé, az a tudomány igényével méricskélve a perspektívák keresésére késztetne…: új partnerségek építésére, tőkeerősebb önkéntesek felkutatására, nemzetközi orvosi összefogásra vagy további megoldásokra, s nem engedné el Collins vagy Rozáli kezét akkor, midőn sok tucatnyi hasonló gyermeksors kilátásai sejlenek föl élethelyzetükben. Persze, lehetséges, hogy csupán az olvasói tehetetlenség érvel ekképpen… – az ugyanis minden kétséget kizáróan megfogalmazódik, hogy „egy focilabda, egy tál meleg étel és a karácsonyi ruha életre szóló ajándékot jelenthet” Nekik. Olyan ajándékot, melyet nem kell viszonozni, nem „cseretárgy”, hanem mélyértelműen kimunkált gesztus, egy Emberé a sokszor „emberséghiányosnak” tetsző tájon.

A kötet belső fénye ugyanakkor nem csupán efelé világol, hanem a poligámia és a kereszténység kapcsolathálójában vergődő emberek felé is, a monogámia és a többnejűség kérdései, helyi változatai felé ugyancsak. A népszokások (példaképpen a monogám többnejűség egyházi törvényesítése, a házastárs-választás módja, az esküvői szertartás vagy az eljegyzési megoldások) megjelenítésében szintúgy egyedi a kötet, a boszorkányság és varázslás viszonyának tisztázásában megintcsak, a sámánizmus és a transzállapot megjelenítésében hasonlóképpen. Jó erények ezek, melyek alapján azonban eldöntetlen marad: világjáró napló, orvosi esettanulmány, lételméleti vázlat vagy antropológiai terepkutatás a kötetben leírtak köre…? Alighanem ezek egyvelege, a megjelenítés humángeográfiai kísérlete, afrikanisztikai háttérfestés és humanitárius segélyprogram-beszámoló is ráadásképpen.

Mindezek alapján kiadni mindenképp érdemes volt, olvasni pedig mindenképp szükségessé válik. Legfőképpen olyanok számára, akik Afrika, az ember ősföldjének lakói, a hagyomány és modernitás dilemmái közt vergődő emberi sorsok iránt mutatnak érdeklődést…

 

[1] Boszorkányok, sámánok, varázslók. Esuföld, Kamerun. Publikon Kiadó, Pécs, 2015., 208 oldal.

[2] Csupán adalék, de fontos utalás a forrásra: https://kameruninaplo.wordpress.com/

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X