KISEBBSÉGBEN: Lánylegény a patriachalizmusban


-A A+

Mintha félreolvasat lenne… Pedig „csak” jelentésesség. S mert lány a „normalitás” viszonyai között sosem legény, máris odakapjuk a figyelmünket… Intermentalitás, nem pedig szimpla gender-alapanyag. Izgalmas, már első benyomás mentén is.

Horváth Júlia Borbála filozófiatörténeti figyelmet szentelt a 21. század nőtípusának,[1] férfietikai és nőetikai sztereotípiáiknak, a „condition féminine” és a történeti patriarchalitás messzi összefüggéseinek. Indítja ezt „az androcentrikus társadalomtudományok felelősségének feltárásával” és a nemi szerepek évezredes „axiómájának”, férfi vagy női mentalitásváltozásba torkolló kulturális hátterének feltárásával, valamely „intermentalitás” köztességének vázlatozásával, hőskorának és a női dominancia előzményeinek állapotrajzával, majd folytatja a matriarchátus törzsi ősállapotainak helyzetképével, a gének s a kultúrák közötti determinizmus-különbségek hozott vagy felgyülemlett anyagával és mindezek értelmezési mezőivel.

A „reprodukciós szentenciák”, melyek alapján a férfiszerepek és a nőiek is konstans módon előírtak évezredek óta, tartalmazzák a határozottság, céltudatosság, lélekjelenlét jegyeit, de ezek női változata vagy hiányzik a közfelfogásból, vagy nem is létezik… – így az önkép nyelvi és értelmezési alapjai, szituatív mögöttese is az emberfogalom egyenlőtlen definíciójával, Descartes óta hamis egyenlőség-kategóriával terheltek. Kant óta a férfi „észorientált”, a nő „érzelmi lény” képlet dominál – és senkinek sem tűnt fel az észfogalom maszkulinizálása, a férfiasság fokmérőjévé tétele, a zsákmányszerző egyed szükségképpeni kompetenciáinak férfiasra hangoltsága, a függőségi helyzetek jogos kialakításának képleteivel kiegyezés állapota… A nőhöz képest „értékesebb férfi” mint bináris oppozíciók alanya/tárgya (főnök/beosztott, kérdező/hallgató, jó/rossz, egész/rész, cselekvő/végrehajtó, sikeres/hátteréül szolgáló, stb.) az archetípusokban mutatkozik leginkább: a matéria, az erő és a faktum áll szemben „A nővel”, a megfoghatatlannal, értelmezhetetlennel, szétfolyóval, változékonnyal, diszfunkcionálissal, vagyis a gender-mintázatok múltjával és adott jelenével összefüggő örökség mindez, s maga is férfi értékrendet tükröző, beszédaktusokban megmutatkozó, behatárolt életlehetőségeket tartalmazó változatokkal.

A szerző ugyanakkor rámutat: a nemek egymás felségterületére is tévednek (vannak férfias nők és nőies férfiak szerepei, mintázatai, „kivételes” esetek a magányosan élő nők szerepeiből vagy a gyermeknevelő férfiak sorsából), s ezekből a köztes mentalitások keletkezése mint korjelenség, viselkedés- és gondolkodásmód példázatai, a férfi/nőtársak mint egyedek „másik felének” reménytelen vágyképe, a változó gender-markerek, ugyanakkor a tradicionális szerepfelfogások (no meg a biológiai reprodukciós sémák) részbeni megmaradása is együttes hatásként uralják a mindegyre multifunkcionálisabb viselkedésmódokat. A rögzült szereptudatok mellett megerősödő feminista és más társadalomtudományi képletek markáns szkriptek mellett élnek (és erősödnek) tovább, de az anyagi prioritások és a haszonelvű társas létformák mellett a köztesség állapota kap egyre komolyabb szerepet.

Nincs mód itt végigvenni minden komponenst, melyet a szerző alaposan kifejt, de külön érdeme, hogy fölhívja a figyelmet Bachofen, Morgan és a korai antropológusok szerepére, a nemek hierarchizálódásának anyajogú és apajogú kultúrák, tulajdonviszonyok és értékrendek mentén szerveződött (részben mitologizálódott) folyamatára is. /Ebben vélekedésem szerint azt a néven nem nevezett interpretációt is megkockáztatja, amelyben az „ősi társadalmak” körét a történeti időben keresi, magában a múltban s a jelenben nem, miközben saját példáival is ellenpontozza (lásd a II. fejezet vonatkozó részét az osztálytársadalmak előtti világról, s kontrasztképp a szumátrai minangkabauk, a bangladeshi khászik és a dél-kínai mosuók körében ma is meglévő matriarchátusok létéről szólva, melyek az evidens „evolúciós” trenddel szemben más szociálantropológiai viszonyrendszert mutatnak).

Platón nyomán, majd Arisztotelész alapján a „gráciák és demokráciák” témakörét követi a közéleti fórumok keretében, a biológiai különbség intézményformáló (pl. család, közéletiség, véleményalkotás, szerepmagatartások rangja, stb.) hatásával, a „nemi arisztokrácia” generálódásával és az erre épülő társadalmi konstruktumok históriájával, „a nők vezetettségének” szükségszerűségébe vetett hitek lajstromával kiegészítve. Külön kitér a földmagántulajdon szerepére, az egyház középkori hatalmának földi egyenlőtlenséget tartósító hatására, az örökösödési jog fejlődéstörténetére, a termékenység- és anyakultuszok kölcsönhatásaira (a feminin politeizmus gyakorlatára), az amazon-legendákra és a titkos istennői lázadásokra, majd a „férfi felvilágosodás” és a maszkulin világképek Rousseau-t vagy Spinozát jellemző kérdéskörére, Kantra és az erkölcsök metafizikájának rejtelmeire, Hegel „nőtörténeti” felfogására, Nietzsche férfi-filozófiájának lényegi elemeire, majd az emancipálódás hullámaira is. Weber és Tönnies nyomán már a feminista teóriák felé kanyarodik, a nembeli egyenlőtlenség politikai tartalmainak hátterével, Beauvoir emberfogalmának a hím szubjektumától független verziójával, a nemi előítéletek rendszerével és szimbolikus rendszerek tanulságaival, feminista és genderista változatokkal, a kortárs diskurzusok Foucault és Butler utáni teoretikus felvetéseivel zárva, a diszkrimináció utáni esélyek (férfi és női egyediség, nemiség és „univermentalitás”, a diszkrimináció eltörlése és a nemek fajfenntartási alapkatalizátorának megmaradása) problematikájának jövőbe vetítésével befejezve.

A Szerző a mesterkélten kialakított szabályrendszerek fejlődéstörténetében a „nőtudományok megjelenésével” a nemi struktúrákra vetülő gondolkodási és mentális kondíciókat járja körül, s túl a sztereotípiákon már az intermentalitás mintegy iskoláját alapozza meg, mely átvezet a modern vagy kortárs egyenlőtlenség-elméletek vidékére, filozófiai és politikai dimenziói közé. Oda, ahol mások a megkülönböztetés-történeteket kezdeni szokták, de e részletes patriarchizmus-kritika nélkül. Ritka és hiánypótló munka, sok-sok hivatkozás és még több toleráns olvasó várja majd a társtudományok piacán…

 

[1] Horváth Júlia Borbála 2015 Lánylegény. A XXI. századi nőtípus kialakulásának filozófiatörténeti háttere. L’Harmattan, Budapest, 188 oldal.

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X