KISEBBSÉGBEN: Egy roma költőnk volt s most ő sincs...


-A A+



(Rafi Lajos korai halála kapcsán)

(Naplósorok helyett) Ma, június 24-én, a gyergyói kánikulában - ami azt jelenti, hogy ha ott tűzött a nap, az egész világ főtt a levében - Rafi Lajos roma költőt halva találták a vasúti pályán, Gyergyóditró és Gyergyószárhegy között. Élt 42 évet. Két megjelent kötete (A földhöz vert csoda, Az élet számlája), verseinek svédre fordított válogatása és az általa képviselt költői jelenségnek egész legendaköre őrzi az emlékét, kellően még föl nem mért költői jelentőségét. De még életében megérte, hogy doktorandusz-dolgozat készüljün róla „Költői bádogos”, „csodaroma” – Rafi Lajos költészetének recepciója címmel, Köllő Zsófia tollából. Egyik megállapítása szerint "a róla szóló beszédmód ... alapvetően néhány séma körül forog, hiszen egyrészt mint egzotikumot mutatják be, pl. „a székelyföldi romák egyetlen költője” (Duna TV), „költői bádogos”, csodaroma” (kultúra.hu), másrészt a sztereotípiák leküzdésével fáradoznak, több-kevesebb sikerrel, mint például Zsigmond Attila és Bajna György róla készített dokumentumfilmje."

Halála napján szívbéli jó barátja és egyik istápolója, Bajna György költő-újságíró a következő szavakkal búcsúztatta őt a Káfé főnix portálon:

"Nem a szíve ült a semmi ágán, hanem ő maga. Egész valójában. Ráadásul állandó kettősségben. Pedig tisztában volt azzal, hogy ki is ő, mégis állandóan gyötörte ez a kérdés is. Ezt is nehezen értették még tisztelői is, akik sokat bosszankodtak – főleg az önpusztító életvitele okán... Rafi Lajos kérdéseket hagyott maga után. Mint minden versével. A válaszok ott bujkálnak, a titok ott lappang épp a költeményeiben. Élete ugyanis nyitott könyv volt, szétszórt lapokon keringett a szemünk előtt, s hullott néha sárba. Halála ellenben megrázó volta ellenére sem válasz semmire. Talán csak arra, hogy nem figyelünk eléggé egymásra. Lajos csiszolatlan gyémánt marad immár mindörökre. Köztünk járt, nézett, látott és hallott, aztán üzent. Mi néztük, de nem láttuk és nem hallottuk. Ha pedig igen, akkor rosszul. Ritka és tétova üzeneteink valószínű ezért voltak hiábavalók."

(Mit jelentett nekünk Rafi Lajos?)  Rendhagyó, s egyben etnikai toleranciára ösztönző jelenség volt a magyarul is költő roma alkotó, aki a Gyergyói medence egyik nagyközségében – Gyergyószárhegyen – élvén, igazából mindennapi mesterségével, a bádogossággal kereste meg nyolc tagú családjának (feleség és 6 gyermek) a mindennapi betevőt. Költő mivolta isteni adottság, ráadás volt amúgy a népcsoportja életmódjához igazodó személyes sorsra.

Miközben az anyaországban egész sor roma író-költő alkotott külön réteget a magyar irodalmon belül, Rafi Lajos megmaradt erdélyi unikumnak, akinek lelkesen járnak a csodájára, akit körülrajonganak ugyan, de akihez nem igazán tudnak érdemben hozzászólni.

Kuriózumszámba ment a hír, hogy Svédországból érdeklődnek utána, majd hamarosan svédre fordított válogatott verseivel (fordító:  Ove Berglund) találkozhatott a közönség Stockholmban - no meg később a költővel magával is, akit a lelki jóbarátjává lett Gunnar Svensson költő és világutazó korábban azért keresett fel, méghozzá Gyergyószárhegyen, hogy saját szemével győződjön meg: létezik az a csoda, amit a svéd Rafi-kötet megjelenése világszenzációvá emelt.

Svensson 2011-es gyergyói látogatása nagy esemény volt a Rafi családban, de az egész gyergyói szellemi élet ráérzett a nem mindennapi gesztus jelentőségére. A  történtekről a Gyergyói Kisújságban beszámoló Bajna György nem is az eseményekre, hanem a jellegzetes körülményekre helyezte a hangsúlyt: azt írta le, hogy a svéd vendég jelenléte miként szabadította fel az erdélyi vidékiesség beidegződéseitől a vendéglátókat. Svensson a szoros barátság jeleként ölelte meg mindannyiukat a gyergyói állomáson, amikor végül a Coronával távozott, s hagyott maga után legendás benyomást, amit Rafiné Zsuzsa asszony ekként fejezett ki: „Látszik rajta, hogy nemes ember”.

Rafi Lajosnak amúgy nem volt kimondott vátesz-tudata. Nem akarta költőként megváltani a világot, talán még saját magát sem, de mindenben engedelmeskedett a benne élő csoda vak törvényének, s népét próbálta valamiképpen felébreszteni ösztönös pillanat-élményéből: roma-magyar szótárt kezdett összeállítani, versein mind magyarul, mind roma nyelven ő maga dolgozott. Egy, az Új Magyar Szónak adott hajdani – mára már elérhetetlen – interjúban pedig nyíltan is kimondta: "Az vagyok, cigány." Nem engedte, hogy kisajátítsuk.

Kisebbség volt ő a kisebbségünkben, de annyira példa nélküli, hogy már maga ez a tény eleve védetté tette akaratlan többségi szemléletünkben. De védtelen maradt a saját démonokkal szemben.

(Az első Rafi-vers) Rafi Lajos első versét – amit az egykori Hargita napilap közölt – magyar tanárnője biztatására írta meg, és a békéről szólt. Az ő szavaival elmondva, a Hargita Népe nyomán, egészen kerek kis történet:

“Még a rendszerváltás előtt történt, négyszöget kellett formálnunk Ceauşescu tiszteletére és a béke dicséretére. A magyartanárnőm, Pál Anna megkért, hogy írjak egy beszédet a békéről, és olvassam fel a diákoknak. Hazamentem és elkezdetem gondolkodni, de semmi sem jutott eszembe, ami a békével állt volna szoros kapcsolatban, csak az, hogy Ceauşescu miatt tulajdonképpen éhezünk. Ilyen körülmények között a békéről kicsikét nehezen lehet bármit is írni. Időközben eljött az este, és én még mindig azon töprengtem, mit is mondhatnék én másnap az iskolában a témáról. Édesanyám észrevette, hogy szomorkodom, megkérdezte, mi bajom van. Elmeséltem neki, mi az iskolai feladat, és hogy nem tudok megbirkózni vele. Elmagyarázta, hogy a béke milyen szép dolog és hogy az egyik legszebb szó a magyar nyelvben. Akkor már jött is a vers, csak úgy magától.

Pál Anna, a tanárnőm javasolta, hogy a verset postázzuk el a Hargitához. Egyed Bandi barátom imádta a cukorkát, bármire képes volt érte. Odajött hozzám és mondta, hogy te, Rafi, ha mondok valamit, veszel nekem egy dobozzal. Megígértem neki az áhított cukorkát. Na, és akkor hozta nekem az újságot, amelyben benne volt a Béke című első versem. Én nem vettem annyira komolyan ezt a verset, legalábbis nem olyan mértékben, hogy lapokba kerüljön… Aztán egy óra múlva az egész iskolai folyosó az újságot olvasta.

Édesapám nagyon örült, kivágta az újságcikket, amelyet mai napig a pénztárcájában őriz. Aztán azokat a verseket, amelyeket tizennégy éves koromtól írtam az iskola ideje alatt, elégette, de nem azért, mert nem szerette őket, hanem mert félt a hatalomtól, aggódott: nehogy bántódásom essen. Nagyon közel lakott hozzánk a rendőrség is…”

(Rafi Lajos egy versantológiában) Első kötete megjelenése után megkértem Bajna Györgyöt, hogy Rafi költészetének jó ismerőjeként állítson össze egy kifejező verscsokrot tőle az Erdélyi és csángó költészet című internetes antológia számára, amely a Magyar Elektronikus Könyvtár állományában, állandó gazdagodással áll az olvasók rendelkezésére. A versgyűjtemény elkészült, s a MEK-kel párhuzamosan az anyag felkerült a Káfé (majd a Káfé főnix) portálokra is. Idővel az Irodalmi Jelen is bekapcsolódott Rafi Lajos költészetének népszerűsítésébe. Sajnos, hogy a népszerűvé válás nem segítette túlságosan a költő társadalmi beilleszkedését, életvitelének normalizálását – annak ellenére, hogy mind gyakrabban kapott hivatalos felkérést, hogy bemutatkozzék az érdeklődő közönség előtt, barátai, jó ismerősei pedig egyre nagyobb aggodalommal szerették volna visszafogni életének  önpusztító ámokfutását.

Gergely Tamás stockholmi prózaíró, a svéd Rafi kötet értelmi szerzője és szorgalmazója egy 2012-es jegyzetében így emlékszik vissza a svédországi könyvtárban tett látogatás egyik jellemző mozzanatára:

"Már az előadására készülünk a Stockholmi Városi Könyvtárban, a felszólalások sorrendjét beszéljük meg, előttünk a svéd nyelvű plakát, rajta egy képpel, ugyanazzal, ami a könyvborítón: Rafi egy lokálban (gyergyói kiskocsma?), előtte papír, ceruza, láthatóan alkotás közben tehát, keze ügyében cigaretta, és egy – pohár. A pohár vizespohárnak néz ki, de kiívva, úgyhogy nem tudni, hogy víz volt benne vagy pálinka, ez utóbbi, ugye, serkenti az alkotókedvet… Óhatatlan arra asszociálunk, főleg, hogy tudjuk, hogy a költő is hasonlóképpen gondolja…

Szóval ha már odáig jutottunk a barátkozásban (harmadik napja kocsizzuk be a várost), hogy intimebb dolgokról is kérdezni lehet, somolyogva felteszi a  kérdést:

”Miért mindig ez a pálinkás kép kerül be a könyvbe és újságokba?”

Jó kérdés, nem?! Mit is válaszolhatnék neki? Hogy ez van raktáron… a számítógépemben? Hogy ösztönösen történik… Nálam is, és ezek szerint másoknál is…

Hogy ő már hét hónapja nem néz a pohár fenekére… Nem vádol, csak közli az adatokat. Helyükre akarja tenni a dolgokat.

Persze jobb lenne, ha látszana kicsi kávézacc a pohár alján. Hogy kávét ”fogyasztott” volna, szokták azt is serkentő gyanánt a költők, nem?"

A kávézacc láthatóan azóta se jött be. A hajnali vonatgázolás legalább is erre utal...

Kegyeleti gesztusként, alább az interneten fellelhető verseinek (majdnem) teljes gyűjteménye - kis Rafi-breviáriumba szervezve...

 

Kis Rafi Lajos-breviárium

Elhatárolódás

Távolra hullva a csóktól, a Nőtől,

A föld tenyerén pihenek.

Rongyokba csavart, néma sorsom

Isten kegyelmét vedli le.

 

Minden egy néma, halk kiáltás.

Az éj a Napba menekül.

Nyomja már negyven év a vállam.

Mégis mért vagyok egyedül?

 

Múltam süket jelenjén átpeng

Zord telek harcos nyomora.

A szél fúj, és önmagát fújja

az elmúlás pora.

…...

Csak tegnap jöttem rá, hogy

egy kerek kő is

tudja gurítani önmagát.

 

Új Május

Így van szavam szívén a halk,

Zengő imám, ha nem zavar:

Bádogos iparos vagyok,

ám amikor fojtogató

gondolatok vernek pofon,

Nem ez vagyok.

 

Rég elmerült és önfeledt

eszmémben még felfigyelek.

Mint rossz gyerek, ki csíntalan,

Kit nem zavar a zűrzavar.

Mint az, ki siratásai,

Az énje némaságain fel-felzokog.

 

Olykor magamra ébredek.

Fölkavarnak a reggelek.

Jajgat a Nap, úgy érezem.

S pihenő csöndje a magánynak reám kiált:

Ember vagyok és nem cigány.

Megjegyzés: (A cigány szó embertelent jelent)

 

Fiamnak, Róbertnek

Barna szemedben fénytükör,

Egy rossz érzelmen átesett.

Arcodon piros-pirkadat,

Miért sírsz kedves gyermekem?

 

Énemből lopott csönddarab

Kinek a tisztásán maradsz?

Szél fúj, átfúrja énedet.

Maradj velem a tűz megett.

 

Csöndem maradt darabjaként,

A vágy dúdolja énekét.

Odakint porzó hó szitál…

És megfagyott egy kődarab.

 

Csönd megülte

Csönd megülte holnapunkat.

Piszkos rongy-cafat.

Tisztítja bennem a múltat,

Szélcsend-áradat.

 

Isten arcán komoly-kínok

Lassan vedlenek.

Bűnjeit egy társadalom,

Némán vedli le.

 

Híven őrzött rongyaiban

Hazugság fogan.

Éhes fogán metsző kések:

Csóktalan szavak.

 

Güdüci február

A szél odakint a térdén töri a fákat.

Fütyülök rá. Beszél a nőkről a székely.

Torkomban érzem a vágyat:

nyalintsak vele egy pohárral.

 

...mert igaza van, s életét megedzette

a föld meg a kín.

Szépségét érzi ő is a szónak, s a szíve

ha sír:

locsolni próbálja a torkát.

 

Túl a hegyen, a tüzes napot fedi

a füst.

Szép lenne itt nekem is minden,

tördel a kín. Nézem a székelyt.

Kék szemében béke hajnalok,

kezével mintha csillagot fogna:

most faragja fából a holnapot.

 

A relatív város

Olyan e város, mint egy földhöz vert

játék.

Megfordíthatatlan múltja lejárt.

Csak a kövek beszélnek róla.

Sosem tudom, mi hiányzik belőle.

Tény és megállapítás között gyalogolok

benne, mint mindig.

Mintha mindenik ember munkába

siető harangozó volna, s hóna alól

elejt egy tányért.

A pogány sorsra haragszom így:

miért kellett szerelmem szeme alá

ráncokat rakni?

Hörpintem a gyász zamatát s nézem

a messzi Napot:

két kézzel törli a füst.

 

Morfondírozás

I.

Kezem nyomát hányszor kell még

megélje az anyag, amíg

felnőnek a gyermekeim?

 

II.

A megtébolyodott harangozó

nyolcvan éves. Él a templom

szomszédjában.

Ha kell, ha nem, húzza a

harangot.

Ismeri őt a falu... és hagyják:

húzza.

 

Késői ősz

Kiégések mindennapjain

bújócskát játszom,

már harminc éve.

S arcom beporosodott pórusait

ülik a megemlékezések.

Így járok tovább a dermesztő télben,

miértek hálás köszönetével.

 

Tudom, már csak az unokák

mondják rólunk az igazat.

Fiaink csak a fejünkhöz fogják

verni, a sóba mártott szavakat.

 

Cigány helyzetállapot

Gyűlnek egyre a fekete percek.

Gyűlnek egyre a fekete ráncok,

- S fonnak nekem fekete koszorút.

 

Gyűlnek egyre a fekete gyerekek.

Gyűlnek egyre a fekete szemek,

- S mondják, hogy nem volt cigányháború.

 

Gyűlnek egyre fekete vágyaim.

Nőnek egyre a fekete álmaim,

- S gyermekeim koporsóm befedik.

 

Cigány ősz

Bár ne volna, bár ne volna:

Bárcsak őszi szél ne volna.

Zsebre tettem cigányságom,

S átlyukasztom a világot.

Falevelet tettem zsebre:

Gyönyörködjek.

Melegedjek.

 

Szövetség

(átírt régi cigány monda)

Az Isten szövetséget kötött a

cigánnyal, éspedig:

csak úgy lehet szabad, ha

vándorolni fog, tökéletesen szegényen.

Így épül rabbá.

 

Mint mederbe...

Mint mederbe torkolló folyót,

Úgy fogadnak minket az álmok.

Bocsánatra kész istenek

Készítik el a Másvilágot.

 

Második énem

Félig halottként él az Isten,

Álmom erősíti, mint bátor.

Tovább megyek, bokáig vérbe

fullad a néma lázongásom.

 

Nem tudok erős lenni benne.

Mindig más kéne, ami volna.

Búval cseréli ki a kínom.

Megédesít keserű szóval.

 

Amit teremtett, bennem őrzi.

Úgy, hogy a csontjaim is érzik.

Mikor fekszem sem hagy nyugodtan.

Véremet mindig keseríti.

 

Kezdem megszokni ősiségem.

Szeretem e nehéz hűséget.

Szárad a fű és újra zöldell.

Várom, hogy mikor vetne véget.

 

Marasztaló

Már csak a hallgatás játéka izgat,

Hiszen a pajkos kisfiú fáradt.

Mint egy tükörben, látom a vágyat,

bennem a csont is erjedni kész.

 

Maradj velem

Panaszom hosszú kín, s a testem

sírgödör lett.

Mióta nem vagy, sok ember

halt meg bennem.

 

Nyár

A Nap végtelen teste áthasít

S mint egy falat kenyér gurulok.

Nem tudom felfogni a végtelent,

De elkaptam egy véres csillagot.

 

Feleségemhez

Ahogyan ütöm s tűröm a vasat,

Ahogy a bádog tűrődik kezemben,

Úgy érzem, őrzöd mozdulatomat.

 

Apró tested, mely csodákra képes

Sodor magával, mint egy áradat.

Nem vagyok rab, mégsem vagyok szabad.

 

Ujjaim közt, ha megakad egy fűszál,

Hozzád hasonló, vékony termeted,

Mindig ott van figyelmes szemed.

 

Ha Isten volnék, nem formálnálak újra,

Maradj mellettem, mosolygó csodám,

Szemed tükrében fürdetem magam.

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X