„A múltat megmutató tükröt szeretnék tartani a jövő olvasói elé” – Nánó Csaba legújabb kötetének bemutatóján jártunk


-A A+

Hármas ünneplésen vehettek részt azok az olvasók, akik úgy döntöttek, hogy meghallgatják Nánó Csaba újságíró legújabb kötetének a bemutatóját. Az eseményen ugyanis kiderült, hogy a szerző éppen a születésnapjára időzítette az eseményt, ráadásul megragadta az alkalmat, hogy bejelentse nősülési szándékát is. A lelkes taps után mégiscsak a kötet a került a figyelem középpontjába. A kolozsvári Vallásszabadság házban megrendezett esemény házigazdája Nagy Péter, az Exit kiadó vezetője volt, Nánó Csaba beszélgetőtársa pedig Makkay József, az Erdélyi Napló főszerkesztője.

Nagy Péter, Nánó Csaba és Makkay József a Vallásszabadság Házában megrendezett könyvbemutatón | A szerző felvételei

A válogatott publicisztikai írásokat tartalmazó kötet címe – Eltűnt évszakok, visszaköszönő évek – már önmagában is beszédes: arról árulkodik, hogy a szövegek írója elérkezett egyfajta mérlegkészítésnek a korszakába, amikor visszatekint pályájára, és ismét a közönség, a publikum figyelmébe ajánlja azokat a gondolatait, amelyekről úgy érzi, hogy kiállták az idő próbáját. A textusok olyan problémákat vetnek fel, amelyeket időről időre ismét mérlegelni, újraértékelni kell. A gazdag termésből szám szerint 192 szöveg került a kötetbe: „van itt humoreszk, van itt megemlékezés, van itt nekrológ, régmúlt történetek felidézése, emiatt különböző fejezetekbe csoportosítottam a szövegeim, így próbáltam segíteni az olvasóknak, aki majd fellapozza a könyvet” – vallott Nánó Csaba a válogatásról, amelyet ő végzett el.

Makkay József, az Erdélyi Napló főszerkesztője – igazi „újságírós stílusban” vezetvén a könyvbemutatót – a szakma kulisszatitkaiba is beavatta a közönséget. Elmondta, hogy a publicisztika azok közé az igényesebb zsurnalisztikai műfajok közé tartozik, amelyek már tapasztalatot, határozott világlátást, műveltséget és kiforrott stílust igényelnek, ezért a főszerkesztők mindig alaposan megrostálják azokat a munkatársakat, akikre rábízzák ezeknek a vezető szövegeknek a megírását, ugyanis minden napilap, hetilap éppen a publicisztikái révén nyeri el azt az identitását, amely megkülönbözteti őt a többi piacon lévő terméktől. A szerző bevallotta, hogy ő már nagyon korán elkezdett publicisztikát írni, azon szerencsés újságírók közé tartozott, akiknek határozott véleményük volt a társadalmi jelenségekről, és ezt a mindenkori főszerkesztők értékelték.

A kisemberek megörökítője

A kötet első két fejezete olyan glosszákat, tárcákat foglal magába, amelyek az egyszerű emberek, a kisemberek életét mutatják be. „Ez ​volt egyike azoknak a műfajoknak, amelyek az elmúlt évtizedekben alkatian legközelebb voltak hozzám” – vallotta be Nánó Csaba. A napilapokban megjelent tárcák, prózai rajzokra, életképszerű rövid elbeszélések utal, amelyek évtizedeken keresztül megjelentek a Szabadság, majd az Erdélyi Napló hasábjain. Ezek között sok hétköznapi helyzetet mutat meg, mindegyikben az érdekeset, a maradandót emeli ki, hol finom iróniával, hol egyszerű rácsodálkozással vagy éppen az emberi humánumot kifejező részvéttel. E rövid írások hősei különleges egyéniségek, akik közül név szerint is említett a szerző néhányat közülük, hisz igazi pikareszk karakterei voltak az egykori Kolozsvárnak, akiknek történetei mindig ott lebegtek a hihetőt a hihetetlentől elválasztó vékony mezsgyén, ettől függetlenül mindenkit elvarázsoltak egyéniségükkel. De magányos emberek is voltak, akik közül nem egyben magunkra ismerhetünk, mert sok tekintetben közös a sorsunk.

Akiktől a szakmát tanulta

A gyűjteményes kötetek összeállításakor nemcsak a szövegek peregnek le ismét filmszerűen a szerző szemei előtt, hanem azok a történetek, események is, amelyek életre hívták a szavakat, amelyek mondatokká formálták a gondolatokat. És azok az emberek is, akik a pálya elején ezt az alkotó folyamatot tanácsokkal, bátorítással, baráti és szakmai hozzáállással segítették. Az est folyamán Nánó Csaba részéről többször elhangzott Kiss János, a Szabadság napilap egykori munkatársának neve, akitől 2018 márciusában kellett búcsút vennie az olvasóközönségnek, és a szakmának egyaránt. A nagyszerű szép- és közírói képességekkel megáldott Kiss János, aki 1990 után immár nyugdíjasan tért vissza, hogy a Szabadság első hónapjait hathatósan segítse, majd olvasószerkesztőként egyengette a fiatalok útját, Nánó Csabának is sokat adott az évek folyamán. A könyvbemutatón hálával és igazi meghatódottsággal emlegette fel a szerző többször is az egykori kolléga, a kolozsvári újságírás nagy szaktekintélyének a nevét. Makkay József is megerősítette, hogy azok, akik a '90-es évek elején vállalkoztak újságírásra, nehéz fába vágták a fejszéjüket, hiszen gyakorlatilag nem létezett magyar nyelvű újságíróképzés Erdélyben, ezért a fiatalok élesben tanulták a szakmát olyan mesterektől, mint az említett Kiss János vagy Németh Júlia, László Ferenc és még sorolhatnánk a nagy neveket.

A kor tükre

A kötet legnagyobb erénye az, hogy a híven tükrözi a kort, amelyben az írások születtek, hangsúlyozta Makkay József, aki az írások nagy részét már keletkezésük pillanatában olvasta. A szerző sem titkolta, hogy valóban ezzel a szándékkal készítette a válogatást, hogy aki ötven év múlva kezébe veszi a kötetet, az ízelítőt kapjon arról, hogy milyen is a fél évszázaddal azelőtti Erdély magyar társadalma a maga hétköznapjaival, ünnepeivel. Derűre ború, könnycseppre mosoly, nosztalgiázó írásokra vidám történetek felelgetnek a köteten belül, hiszen ilyen az élet is: hullámhegyek, hullámvölgyek váltogatják egymást.

Hogy az elmúlt harminc évben ment-e társadalmunk egy tapodtat is elébb – ezen mai napig vitatkozik a szerző és beszélgetőtársa, Makkay József főszerkesztő. Az írások válogatásakor mindenképpen nagyon élesen élt újra olyan múltbeli pillanatokat, amelyeket nem kíván többé vissza. A közönség is belepillantott ebbe a múltat megmutató tükörbe, hisz Nánó Csaba felelevenítette azokat a súlyos, nyomasztó éveket, amelyeket  Funar–korszakként emlegetünk, amikor kolozsvári polgárként sokan úgy döntöttek, hogy föladják a kincses várost, és élhetőbb helyet keresnek Európa más országaiban. „Romániában mindig harc az élet – összegezte Nánó Csaba – a rendszerváltás előtt egyféleképpen kellett harcolni, utána csak a forma változott, de a gondok nem tűntek el. Most sem találom megnyugtatónak a helyzetet, bár nem szívesen írok napi politikáról.” Szó esett az újságírói felelősségről is, hogy az írott szó kötelez egyfajta morálistartásra, gondolati letisztultságra, az értékek továbbadására, és mindenek előtt őszinteségre.

Makkay József kérdései után – bár sokat kérdezett és alaposan körüljárta az újságírói életművet – a közönség további részletekre volt kíváncsi. Az így született kérdések nyomán igazi párbeszéd alakult ki az olvasók és a szerző között. Az est záróakkordjaként Nánó Csaba dedikált.

Nánó Csaba 1962. október 9-én született Kolozsváron. 1990-ben közölte első cikkét a kolozsvári Szabadságban. Külső, majd 1997-től belső munkatársa volt a helyi lapnak. Cikkei jelentek meg a Művelődés, a Géniusz és sok más publikációban. 2008-tól az Erdélyi Napló című hetilap lapszerkesztője. Kezdetben sportriporterként dolgozott, de szinte minden témában jelentek meg cikkei. Tevékenységének egyik fő vonala az erdélyi magyar kultúra népszerűsítése. Több kritikája, beszámolója jelent meg színházi előadásokról, népszerű az olvasók körében színészinterjú-sorozata. Kötetei: Ellopott ősz (karcolatok), 2015; Ahol fény, ott árnyék is (színészinterjúk), 2015; Egy élet nem elég (Színészek, emberek, példaképek), 2016;  Tegnap * Betegnapló (betegségének és gyógyulásának története), 2018; A harmadik színház – a kolozsvári Stúdió Színpad története (társszerző), 2018.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X