• 2018. december 10., hétfő
    Judit
  • Kolozsvár
    • Csíkszereda
    • Székelyudvarhely
    • Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • Kovászna
    • Kézdivásárhely
    • Barót
    • Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • Gyulafehérvár
    • Nagyvárad
    • Beszterce
    • Déva
    • Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • Zilah
    • Szatmár
    • Nagyszeben
    • Temesvár
    • Brassó
    • Bukarest
  • 1 EUR = 4.6495 LEI
    • 1 USD = 4.0769 LEI
    • 1 GBP = 5.1788 LEI
    • 100 HUF = 1.4384 LEI

Egy kolozsvári világbajnok lány fényképalbumaiból


-A A+

Októberben ünnepelte 80. születésnapját Szabó-Orbán Olga, kolozsvári születésű olimpiai ezüstérmes és világbajnok vívó, akinek élete jelentősen különbözött kortársaiétól: az 1950-es ével közepétől sportolóként beutazta a világot. Vívókarrierjének mozzanatait családja fotókból és újságcikkekből álló albumokba gyűjtötte. Ezek közül kettőnek az 1980-as években nyoma veszett, de csodával határos módon előkerültek a Szabadság napilap szerkesztőségében 2010 körül. Ezek felhasználásával készült el 2011-re az életét bemutató monográfia, így váltak ezek a történetek családi ereklyéből közkinccsé.

A cikk a Maszol és az Erdélyi Audiovizuális Archívum Időutazó című közös sorozatának része. Az Erdélyi Audiovizuális Archívum a Sport 200 projekt keretében több kolozsvári vonatkozású sportfotót dolgoz fel, és mutat be a közönségnek. Az archívum célja az erdélyi és Erdélyhez kapcsolódó audiovizuális örökség megőrzése, az archív felvételek, amatőr fotók és filmek szakszerű gondozása. Megmentendő, megőrizendő archív képekről (fotó, film, videó) itt lehet értesíteni az archívum munkatársait.

A könyvben közzétett fényképanyagban vannak egyedi értékű sajtófotók, ugyanakkor a bajnoknő számos fényképet tárt nyilvánosság elé a családi albumokból is – az örömteli pillanatokról. A sporttörténeti kutatás szempontjából ezek a képek igen fontos mondanivalót hordoznak, hiszen lehetőséget adnak az 1950-es-’60-as évek vívóéletének vizualizálására. Láthatjuk, milyen volt a vívóversenyek helyszíne, a pást világa, a versenyfegyverek. De ugyanakkor felbukkannak azok az arcok is, akik csapattársként, barátként vagy ellenfélként ott voltak Orbán Olga mindennapjaiban közel harminc éves karrierje során.

Orbán Olga 1938. október 9-én született Kolozsváron. Sorozatos hazai és külföldi sikerei után 1956-ban, tizennyolc évesen nevezték a Melbourne-i olimpiára, ahol ezüstérmes lett. Hat évvel később, 1962-ben Buenos Airesben nyerte el egyéniben a világbajnoki címet, éppen akkor, amikor a romániai sportvezetés támogatása nélkül, saját szakállra, edző nélkül utazott ki egyik csapattársával. A román válogatott – Szabó-Orbán Olgával a soraiban – 1969-ben lett világbajnok. Sikerei ellenére a korabeli romániai sportsajtó nem mindig ünnepelte, előfordult az is, hogy „sztárkodással” vádolták.

A 17 éves Orbán Olga és franciatanárnője, Bartos Katalin az 1955-ös országos bajnokság után. A tanárnő, aki egyébként szintén vívott, három évvel korábban elvitte az osztályát vívóedzésre. Ezeket férje vezette, Bartos Tibor, aki akkor a kolozsvári vívás egyik kiemelkedő alakja volt. A diáklányok között felfigyeltek a fiatal Olgára, akit elvittek a kolozsvári Haladás (Progresul) sportklub vívóedzéseire. Tehetségét azonnal észrevette Ozoray-Schenker Lajos vívómester, Olga pedig irányítása alatt kezdett el versenyszerűen vívni.

A pillanatfelvétel az 1956-os ifjúsági világbajnokságon készült, Orbán Olga tökéletes kitörését örökíti meg a szintén kolozsvári Orb Katalin ellen. Ugyanebben az évben Orbán Olga ezüstérmet nyert a Melbourne-i olimpián. „Szenvedélyesen szereti a vívást, a szellemi és testi ügyességnek, erőnek azt a pontos, rugalmas, a pillanat ezredrésze alatt működő összehangolását, amit ez a sport megkövetel, szereti nemes vetélkedésben leküzdeni az ellenfelet. Szeret harcolni, akar és tud győzni” – írja róla Szántó Irén a Dolgozó nő 1957. február 2-i számában.

„Én voltam a legfiatalabb, nem sokat vártak tőlem, már a döntőbe jutásom meglepetés volt. Sajnos, tapasztalatlan voltam, ugyanis az angol hölgytől, akit két nap alatt háromszor is legyőztem, a negyedik, legfontosabb asszóban kikaptam. Bartos tanárnőmnek a férje, Tibor azt mondta: ‹Soha nem leszel ilyen közel olimpiai aranyhoz›. Sajnos, igaza volt!” – emlékezett vissza a Melbourne-i olimpiára a vívó. Az olimpiai ezüst sikere is benne lehet az 1957-es párizsi világbajnokságon készült fotóból sugárzó magabiztosságban.

A román válogatott az 1957-es párizsi világbajnokságon (balról): Orb Katalin, Elena Şamşudeanu, Maria Vicol és Orbán Olga, aki hatodik helyen végzett ezen a versenyen. Közben a román sportsajtó és szakszövetség „sztárkodással” vádolta. Elena Mateescu a Sportul popular hasábjain egyenesen felszólította a kolozsvári és a fővárosi vívó-bizottságokat, hogy ilyen esetben tegyék meg a szükséges lépéseket, hogy a sztárkodást kizárják. Érdekesség, hogy a cikkben nem a döntőbe jutó erdélyi sportoló, hanem a bukaresti Maria Vicol teljesítményét hangsúlyozzák, pedig ő már a negyeddöntőben kiesett.

Olgát vigasztalják egy váratlan vereség után 1957-ben, a varsói ifjúsági világbajnokságon. Az olimpiai ezüstérmes visszaesésének oka az volt, hogy egyetemi felvételire készült. „Én vittelek vívni, az én lelkemen ne száradjon a sorsod” – emlékezett vissza Orbán Olga franciatanárnője szavaira. Bartos Katalin felkészítette Olgát a francia-román szakra, amit a vívókarrier mellett el is végzett, nem kis erőfeszítéssel.

Orbán Olga 1959-ben kötött házasságot Szabó Sándor kolozsvári vízilabdázóval, akivel a Melbourne-i olimpián ismerkedett meg. Ez a felvétel kettőjükről a Szent Péter-bazilika kupolájával a háttérben az 1960-as római világbajnokság alatt készült.

A román válogatott rossz teljesítménye miatt a sportvezetés úgy döntött, hogy nem nevez senkit az 1962-es Buenos Aires-i világbajnokságra. Szabó-Orbán Olga végül csapattársával, Maria Vicollal kiutazhatott az argentin fővárosba, ámde edző nélkül. Bay Béla nagyváradi származású magyarországi vívóedző segített neki tanácsokkal, ezt megfogadva sikerült meghódítania a világbajnoki címet. „Miután a versenyt megnyertem, felálltam a dobogóra, és a zenekar egy egészen ismeretlen himnuszt kezdett játszani, a „Trăiască Regele” kezdetűt. A nagykövet hamar odament a karmesterhez, hogy álljon le, de az folytatta. A szinérváraljai születésű Bay Béla csapkodta a kalapját, úgy kacagott” – emlékezett később a vívó.

A romániai vívócsapatott az 1969-es havannai világbajnokság döntője előtt fotózták le. Szabó (Orbán) Olga a sor bal szélén áll, mellette Drîmbă (Gyulai) Ilona, Ardeleanu Tassi Zsuzsa és Maria Vicol. „Az 1969-es, csapatban elért világbajnoki címnek nagyon örültem, mert az utolsó, az én asszómtól függött a győzelem. Sikerült nyernem Samusenko ellen, és a végső siker azért volt annyira értékes, mert rajtam kívül három csapattársam is örülhetett” – emlékezett a sportoló.

Az 1969-es címet nem sikerült megvédeni az 1970-es ankarai világbajnokságon, bár itt is szép eredményt értek el a romániai lányok: ezüstéremmel tértek haza. Az elvárások viszont magasabbak voltak, a Sportul újságírója elégedetlenkedett, bírálta, hogy a csapattagok gyakran kerülték a kezdeményezést, gyenge fizikai és lelki felkészültségük miatt sokszor túl könnyen veszítettek el csörtéket. A közönség soraiban ülő fotós itt Szabó és Zabelina csörtéjét kapta el a világbajnokság döntőjében.

1970-ben Ankarában az egyéni versenyben Szabó Olga bronzérmet ért el, amit Pierre Ferri, a Nemzetközi Vívószövetség elnöke adott át neki. A sportoló hat évvel később, újabb sikerek után, 38 évesen vonult vissza a versenyzéstől. Edzőként dolgozott a Steauanál, majd családjával Budapestre költözött, még a rendszerváltás előtt. Itt két évig edző volt a Honvéd felnőtt csapatánál, majd a szerződése lejárta után, 1992-től, francia nyelvet tanított nyugdíjazásáig a kispesti Ady Endre Iskolában. 











24H