Egyre kevésbé vallásosak az európai fiatalok

Az európai fiatalok körében egyre kevésbé fontos a vallás – derül ki egy friss felmérésből.

A felmérés során 16 és 29 közötti fiatalokat kérdeztek meg 2014 és 2016 között, Románia sajnos kimaradt a kutatott országok sorából. A kutatási eredményekről Stephen Bullivant, a londoni St. Mary Egyetem teológia és szociológia professzora elmondta, a vallás haldoklik, "néhány kivételtől eltekintve a fiatalok egyre kevésbé azonosulnak a vallással vagy gyakorolják azt". Véleménye szerint a kereszténység mint "alapértelemzett vallás", mint norma eltűnt – legalábbis a következő száz évre. Az új alapértelmezett állapot a vallásnélküliség, azok a kevesek pedig, akik vallásosak, úgy érzik, hogy az árral szemben úsznak – tette hozzá.

Az angol nyelven itt elérhető felmérés alapján a legkevésbé vallásos ország a Cseh Köztársaság. ahol a fiatalok 91 százalékának nincs vallási hovatartozása. Ez az arány 80 százalék Észtországban, 75 Svédországban. A sor végén szerepel Lengyelország 17 százalékkal.

Magyarország a hatodik legkevésbé vallásos ország Európában: a fiatalok 67 százaléka tartja magát vallástalannak, és 33 százalék kereszténynek.

A cseh fiatalok 70, a spanyol, holland, brit, belga fiatalok nagyjából 60 százaléka soha nem vesz részt vallási eseményeken, a magyarok 51 százaléka – a cseh fiataloknak ugyanakkor 80 százaléka soha nem imádkozik, míg ez az arány 70 százalék a svéd, dán, észt, holland, francia és norvég fiatalok esetében. A magyar fiatalok 59 százaléka nem imádkozik soha, 25 százalék heti egy alkalomnál ritkábban, 16 százalék hetente vagy gyakrabban.

A katolikus fiataloknak is mindössze 2 százaléka jár hetente templomba Belgiumban, ez az arány 3 százalék Magyarországon és Ausztriában, 5 százalék Litvániában, 6 százalék Németországban. Lengyelországban jóval magasabb az arány: 47 százalék, és még a cseheknél is 24 százalék.

Az iszlám meglehetősen kis arányban van az össztársadalomhoz képest, bár a keresztény vallásokat magukénak vallók mellett nem törpül el teljesen: Svédországban például 16 százalék vallja magát protestánsnak a fiatalok körében, 6 százalék mondja, hogy muszlim. Az Egyesült Királyságban 10 százalék mondta, hogy katolikus, 9, hogy protestáns, 6 százalék, hogy muszlim. Franciaországban 23 százalék vallja magát katolikusnak és 10 muszlimnak, míg például Oroszországban 40 százalék ortodox és 9 iszlám hitű.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?