A 25 év alatti izlandiak közül senki nem hisz istenben


-A A+

Egyre kevesebben hisznek valamilyen istenben Izlandon – derült ki egy friss felmérésből.

Az izlandi lakosság kevesebb mint fele tartja magát vallásosnak és több mint 40 százalékuk nevezte magát ateistának. A 25 év alatti fiatalok között nem találtak olyant, aki a világ teremtését egy istenhez kötötte volna: 93,9 százalékuk az ősrobbanást nevezte meg magyarázatul, 6,1 százaléknak nem volt véleménye vagy egyéb okot jelölt meg.

Az 55 évnél idősebb izlandiak 80,6 százaléka tartja magát kereszténynek és 11,8 százalékuk ateistának. A 25 évnél fiatalabbaknak 40,5 százaléka mondta, hogy ateista és 42 százaléka, hogy keresztény (holott nem hisznek Istenben).

Az 55 évnél idősebbeknek 46,1 százaléka jelölte meg az ősrobbanást magyarázatként a világ létrejöttére, míg 24,5 százalék nevezte meg az isteni erőt mint magyarázatot. 16,6 százalék mondta, hogy nem tudja a választ vagy nincs véleménye a kérdésről.

A megkérdezettek 72 százaléka gondolja azt, hogy az egyházat és az államot el kell választani egymástól, míg 28 százalék szerint erre nincs szükség. Izlandon az alkotmány szerint a állam hivatalos egyháza az Izlandi Evangélikus-Lutheránus Egyház.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X