Felmérések: egész iparágakat szüntet majd meg az Y-generáció

Úgy tűnik, a jövőben gyökeresen átalakítja majd világunkat az évezredforduló fiatalsága, az úgynevezett Y-generáció. Tagjai nem csak más szellemiségben nőttek fel, nem csak másként látják a világot, mint elődeik, de szokásaik is jelentősen különböznek a mi nemzedékünktől. Ez a generáció iparágakat szüntet majd meg, ma még sűrűn használatos termékek tűnhetnek el a piacról.

Igaz, ezzel a jelenséggel – kisebb mértékben ugyan – de mi is találkoztunk: eltűntek az írógépek és velük egy mesterség, az írógépjavító; a fényképezőgépek manapság már nem filmmel működnek, így mostanság már alig találunk fényképelőhívó szakboltokat.  

Az ezredforduló nemzedékének „ízlésvilága” több okból is különbözik a miénktől. A Business Insider nemrégiben felmérte, hogy milyen termékek a legkevésbé népszerűek az Y-generáció körében, milyen árucikkeket fenyeget az eltűnés veszélye.

Búcsú a sörtől?

 Itt van mindjárt kedvenc italaink egyike – a sör. A statisztikai adatok máris azt mutatják, hogy folyamatosan csökken a sörfogyasztás. Az Y-generáció egyrészt kevesebb alkoholt fogyaszt az idősebb nemzedéknél, másrészt pedig inkább az erősebb italokat, elsősorban az égetett szeszfajtákat kedveli, de előszeretettel fogyasztja a bort is. Idén nyáron a Goldman Sachs már le is minősítette a Boston Beer Company és a Constellation Brands részvényeit, mivel felméréseiknek megfelelően termékeik egyre népszerűtlenebbé válnak a fiatal nemzedék soraiban. A világpiacon egyébként tíz év alatt, 2006 és 2016 között a sörfogyasztás tíz százalékkal esett vissza az égetett szeszekkel és a borral összehasonlítva.

A múlté lesz a szalvéta, szappan, öblítőszer

Végüket járják a szalvéták is, amelyeket egyre inkább a papírtörlők váltanak fel – legalább is ez derül ki a Mintel tavalyi felméréséből. Ennek okát, amerikai szaklapok szerint az jelenti, hogy a fiatal nemzedék egyre kevesebbet étkezik otthon, ezért inkább többfunkciós papírtörlőket használ. Közvélemény-kutatások szerint az elmúlt esztendőben az Y-generációnak alig 56 százaléka vásárolt szalvétát, 86 százalék körében ugyanakkor sokkal népszerűbbek tartotta a papírtörlőket.

Alighanem búcsút mondhatunk majd a szappannak is. Helyüket mindinkább átveszik a tusfürdők és habfürdők. A fiatalok szerint szappannal mosakodni egészségtelen: a szappanon használat után ott maradnak a kórokozók, amelyek mindenféle betegséget terjeszthetnek. A megkérdezett amerikaiak negyvennyolc százaléka állította ezt, az arány sokkal nagyobb – több mint 60 százalékos – a 18 és 24 év közötti korosztálynál. A felmérések ezzel magyarázhatják a szappanfogyasztás rohamos csökkenését.

A szappan után következnek az öblítőszerek. Eladásuk az utóbb időszakban szintén nagymértékben csökkent. A Procter & Gamble úgy véli, hogy a Y-nemzedék tagjai már nem is igen tudják, mire is használták ezeket a szereket. Az eladások csökkenése nagyon is szembeötlő: az Egyesült Államokban 2007 és 2015 között több mint 15 százalékkal csökkent az öblítőszerek forgalmazása.

„Gabonapelyhek alkonya”

Korábban igen divatosak voltak a gabonapelyhek, amelyek szinte elmaradhatatlannak bizonyultak például a reggeliknél. Egy tavaly végzett felméréséből viszont az derül ki, hogy a fiatalok egyre kevésbé kedvelik a gabonapelyheket és nem azért, mert nem találnák ízletesnek vagy táplálónak. A „gabonapelyhek alkonyának” igen prózai oka van: sokat kell utánuk takarítani, de az is az okok közé tartozik, hogy úton, menet közben nem lehet elfogyasztani. Emiatt inkább a gyorséttermi szendvicseket kedvelik. Ezért az ifjú nemzedék legalább negyven százaléka leszokott a gabonapelyhekről. Így aztán öt év alatt, 2009 és 2014 között több mint öt százalékkal kevesebb gabonapelyhet értékesítettek, miközben az otthon reggelizők részaránya folyamatosan növekedett.

A joghurt „túl cukros”

Nincs nagy jövőjük a joghurtoknak sem, a Nielsen felmérésének megfelelően idén, szeptember végén az eladások csaknem kilenc százalékkal zuhantak, a joghurtpiac egészét szemlélve pedig közel 2 százalékos volt a visszaesés. Mindez elsősorban a „light” joghurtokat érinti. Ennek az a magyarázata, hogy a nyolcvanas és kilencvenes években igen népserűvé váltak a zsírszegény diéták, cserében azonban a gyártó cégek egyre több cukrot adtak termékeihez, így a „lightos” joghurtok cukorban igen gazdagok, az újabb kutatások szerint pedig a cukor egészségkárosító hatású.

Táplálkozástudományi szakemberek azonban a joghurtfogyasztás visszaesését jó jelnek tekintik. Véleményüknek megfelelően az ezredforduló fiataljai a jelek szerint az alacsonyabb tápanyagtartalmú termékeket igyekeznek proteinben gazdagabb élelmiszerekre felcserélni, ami az egészségtudatosabb táplálkozás jele lehet.

Se lakás, se gyémánt…

Az idősebb nemzedék fiatal korában odáig volt a motorbiciklikért. A motorosok szinte külön osztályt, kasztot alkottak és bár még mindig csapatosan róják az országutakat, egymást érik a motoros találkozók, úgy tűnik azonban, hogy ennek a járműnek bealkonyult. A leghíresebb motorkerékpárok gyártója, az amerikai piac felét uraló Harley-Davidson is egyre kevesebbet ad el járgányaiból, értékesítése az elmúl évben 1,6 százalékkal esett vissza.

Az ifjú nemzedék tagjai már nem vágynak saját lakásra. Ennek csak egyik, kisebbik okát jelentik az egyre szigorodó hitelfeltételek, a fő okot azonban alighanem az jelenti, hogy az Y-nemzedék életstílusa gyökeresen eltér az „apák nemzedékétől”. A fiatal generáció egyre későbben nősül és mind későbben vállal gyermeket, ráadásul soraikban igencsak divatos lett a „egykézés”. Ennek következtében a fiatalok esetében történelmi mélyponton van a lakástulajdonosok részaránya.

Elemzők szerint a trend a jövőben várhatóan folytatódni fog, és ez a véleménye a Bank of America Merrill Lynch elemzőgárdájának is.

Nehezen hihető – főleg a női fogyasztók kételkedhetnek ebben – de az Y-generációt a gyémántok sem érdeklik. Ez viszont összefüggésbe hozható a lakástulajdonosok visszaeső számával, hiszen az ezredfordulós generáció kevésbé akar házasodni, inkább az élettársi viszonyt részesíti előnyben, ez esetben viszont nincs szükség semmiféle gyűrűre. Mindezt számadatok is bizonyítják: a Gyémántgyártók Szövetségének statisztikái ilyen tekintetben félreérthetetlenek.

A bankok ugyan ne fognak eltűnni, ez a veszély viszont a bankfiókokat fenyegeti. A fiatal nemzedék tagjai ugyanis nem bíznak a bankokban, általában a pénzügyi intézményekben, ahová legfeljebb csak kormány kényszerből járnak. A Business Insider biztosra veszi, hogy ezt, és állítását egy felméréssel is bizonyítja, miszerint az Y-generációnak még a negyven százaléka sem jár bankba. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?