Tudose-kormány: a filozófus gazdasági minisztertől a bulvárlapos kulturális tárcavezetőig

Mihai Tudose az első román kormányfő 1989 után, aki nem állami, hanem magánegyetemen végzett, de miniszterei közül is mindössze néhányan szereztek diplomát komolyabb állami felsőoktatási intézményben.

Maga a miniszterelnök 28 éves volt és szenátusi irodavezetői tisztséget töltött be, amikor elvégezte a Dimitrie Cantemir Keresztény Egyetem jogi karát. Egyébként igen sok politikus éppen ezen az egyetemen szerzett diplomát – állítólag itt viszonylag könnyen osztották az okleveleket, főleg a politikusoknak. Ezt követően a galaci Dunărea de Jos magánegyetemen „menedzsmentképző egyetem utáni tanfolyamot” végzett el a kormányfő.

Mihai Tudose ezután öt éven át megszakította tanulmányait, majd hirtelen, nem egészen két év alatt hat szakképzésen vett részt a Román Hírszerző Szolgálathoz tartozó oktatási intézményekben, az Országos Védelmi Kollégiumban, illetve a Politikai és Közigazgatási Tanulmányok Országos Főiskolájában (SNSPA), 2010-ben pedig a Román Hírszerző Szolgálat Akadémiáján „katonai és hírszerzési tudományokból” doktorált – a vádak szerint plagizált dolgozattal, ezért később lemondott doktori címéről.

Homályos adatok

Magán intézményben, a bukaresti Ökológiai Egyetemen végzett Marcel Ciolacu miniszterelnök-helyettes is, aki aztán szintén két szakképzésen vett részt az Országos Védelmi Kollégiumban, majd „pénzügyi menedzsmentből” szerzett mesteri képzést az SNSPA-ban.

A belügyi tárcavezető, Carmen Dan is az Ökológiai Egyetem jogi karán szerzett diplomát – önéletrajzából viszont nem tudhatjuk meg, mikor kezdte és végezte tanulmányait. Arról viszont már beszámolt, hogy 2000-ben képzéseken vett részt  Rendőr Akadémián.

Az új pénzügyminiszter, Ionuț Mișa sem közli, hogy mikor kezdte és mikor végezte el egyetemi tanulmányait. Minderről csak annyit tudunk, hogy a konstancai Ovidius magánegyetemre járt, és feltehetően ugyanitt szerzett mesteri képzést is (mert ez sem derül ki önéletrajzából) . Mindez annál is érdekesebb, mert szakmai tevékenysége esetében például egészen pontosan feltünteti az éveket, sőt, a hónapokat is.

Filozófus gazdasági miniszter

Alexandru Cuc közlekedési tárcavezető két magánegyetemet is végzett, egyik sem illik össze miniszteri posztjával: a Román-Amerikai Egyetemen az európai integrációval foglalkozott, a Hiperyon Egyetemen pedig a jogi karon tanult. Az európai alapokkal foglalkozó miniszter, Rovana Plumb a bukaresti Műegyetem vegyi gyártástervezői karán végzett és az ipari rendszerekből doktorált.

A művelődési miniszter, Lucian Romașcanu a Bukaresti Közgazdaságtudományi Akadémia külkereskedelmi karán szerzett diplomát; elektrotechnikai végzettséggel rendelkezik. Több bulvárlapnál töltött be döntéshozói tisztséget. Mircea Dobre közgazdászként az idegenforgalmi tárcát vezeti. A Spiru Haret magánegyetemen szerzett diplomát. Igaz, később elvégzett egy „idegenforgalmi, szálloda- és vendéglátóipari” gyorsképzést is.

A társadalmi párbeszéddel foglalkozó tárcavezető, Gabriel Petrea a bukaresti Műegyetem számítógép karán szerzett oklevelet, jelenleg ipari menedzsmentből doktorál. A parlamenttel való kapcsolattartásért felelős miniszter, Viorel Ilie elektromérnök, védelmi tárcavezető, Adrian Țuțuianu pedig gazdasági jogra szakosodott jogász, aki 1993-ban jogtudományokból szerzett oklevelet, majd kereskedelmi jogból doktorált. Igaz, 2010-ben elvégezte a Nemzetvédelmi Kollégium rövid tanfolyamát is.

A Tudose-kormány gazdasági minisztere, Mihai Fifor filozófia szakot végzett a craiovai Bölcsészeti és Történelmi Egyetemen, ahol társadalmi antropológiából doktorált. Román irodalommal, illetve „közügyi menedzsmenttel” foglalkozó képzéseken is részt vett, majd az Országos Védelmi Akadémián, valamint a Rendőr Akadémián szerzett oklevelet.

Komoly egyetem helyett „tanfolyamok”

Testnevelési és sportfőiskolát végzett az üzleti környezettel foglalkozó tárcavezető, Ilan Laufer, a sportminiszter, Marius Dunca viszont gépészmérnök, aki a brassói Transilvania magánegyetem végzettje. Életrajza alapján valóságos megszállottja lehetett a „tanfolyamoknak”: a nemzetközi kapcsolatoktól kezdve a közbeszerzéseken, a nemzetbiztonságon át a környezetvédelemig több ilyen tanfolyamot is elvégzett.

A munkaügyi miniszter, Lia Olguța Vasilescu a craiovai Bölcsészeti és Történelem-tudományi Egyetemen szerzett diplomát, a Nagy-Románia Párt színeiben pedig a Védelmi Kollégium képzéseit is hallgatta. Azzal gyanúsították, hogy doktori disszertációját plagizálta, de a bukaresti egyetem etikai bizottsága később ejtette a vádat.

Építészetből szerzett diplomát az energiaügyi miniszter, Toma Petcu, aki közügyi menedzsmentből szerzett mesteri fokozatot – ami szintén messze állt attól, amihez tárcavezetőként értenie kellene. Kinevezése az energiaügyi minisztérium élére már csak azért is meglepő, mert korábban kijelentette: egy gazdasági társaságnál bármilyen részleg vezetését elvállalná – a gazdaságit kivéve. 

Kapcsolódók

Kimaradt?