Ezekre a veszélyekre figyelmezteti a kormányt a jegybank

Az oktatás gyenge minősége, a közigazgatás alacsony hatékonysága, az igazságszolgáltatási rendszer buktatói valamint a gazdasági és pénzügyi válságot követő román gazdaság törékenysége – egyebek között ezekre a veszélyekre figyelmeztette a Grindeanu-kormányt a Román Nemzeti Bank az ország gazdasági stabilitását elemző, nemrégiben nyilvánosságra hozott jelentésében.

A Román Nemzeti Bank mindenekelőtt úgy véli, töretlenül folyatni kell a strukturális reformokat, elsősorban az oktatás, az üzleti környezet, az intézmények működőképessége, a beruházások bevonzása, a közigazgatás valamint az igazságszolgáltatás minőségi javítása területén.

A román gazdaság fejlődését jelentős mértékben hátráltatja a munkaerő viszonylag gyenge felkészültségi foka. A 25 éven felüli lakosság esetében a közepes végzettséggel végzők részaránya igen alacsony, alig 63 százalékot tesz ki, miközben Lengyelországban például ez az arány 83 százalék, de még Bulgáriában is meghaladja a 74 százalékot. A felsőfokú oktatást végzettek közül csak nagyon kevesen integrálódtak be a romániai munkaerőpiacba, részarányuk mindössze 18 százalék, miközben ez a szám Lengyelország és Bulgária esetében 31 illetve 30 százalékos. A megfelelően képzett munkaerő hiánya nyomást gyakorolhat a bérekre is.

Ember helyett – robotok

A műszaki fejlettség egyre növekvő szintje szükségessé teszi a szakképesítési rendszerek fejlesztését is, az oktatás alkalmazkodását az új fejlődési irányvonalakhoz. A meglévő mesterségek esetében mindinkább teret hódít a robotizálás. Az Egyesült Államokban például a jelenleg meglévő szakmákat részben, vagy teljesen robotizálják, de nagyjából hasonló a helyzet az Európai Unió szintjén is. A legérintettebb ágazatok közé tartozik a közigazgatás, a feldolgozóipar és a mezőgazdaság.

Az uniós tagállamok közül Romániában érinti a leginkább a robotizálás a munkahelyeket, nagyjából a munkahelyek 60 százalékánál veszik majd át a nem távoli jövőben az emberek helyét a robotok.

A Román Nemzeti Bank jelentés szerint egyébként 2016 harmadik évnegyedében regionális szinten Romániában nőttek meg a legnagyobb mértékben a munkaerőre jutó egységes költségek. A folyamat feltehetően folytatódik a következő időszakban is.

A megengedettnél nagyobb deficit

2016 áprilisa és szeptembere között a nettó exportőr vállalatok számára a legnagyobb gondot a jól képzett munkaerő jelentette. A többi vállalat számára a legnagyobb problémát a magas adók, az adózási környezet kiszámíthatatlansága, a fokozott konkurencia illetve a kereslet hiánya jelentette.

Romániában az adózási rendszer 2016-ban romlott a megelőző évekhez képest. Ugyanakkor a strukturális deficit elérte a bruttó nemzeti össztermék 2,6 százalékát, jóllehet egy esztendővel korábban ez az arányszám még 0,6 százalékos volt.

Nem csak a Román Nemzeti Bank, de hazai és nemzetközi gazdasági megfigyelők is úgy vélik, hogy Románia idén képtelen lesz betartani a bruttó nemzeti össztermékre számított 3 százalékos költségvetési hiányt. Az Európai Bizottság maga is ezen a véleményen van, ilyen tekintetben figyelmeztetést is intézett az illetékes román hatóságokhoz. Márpedig a maximum három százalékos hiányt Románia felvállalta az Európai Unió előtt – a 3 százalék jelenti ugyanis a Brüsszel által megengedett legmagasabb szintet.

Hazai és nemzetközi gazdasági szakértők aggodalommal figyelik a román kormány bér- és adópolitikáját is, mivel úgy vélik, hogy mindez nagymértékben veszélyeztetheti a román gazdaság külső és belső stabilitását. A folyó fizetésimérleg-hiány 2016-ben a bruttó nemzeti össztermékre számított 2,3 százalékra emelkedett, az előrejelzések szerint pedig év végére meghaladja majd a 3 százalékot, amely a gazdasági válságot követő években hatalmas erőfeszítéssel helyreállított gazdasági makrostabilitást veszélyezteti.

Igaz, jelentésében a Román Nemzeti Bank hozzáteszi: a kockázat veszélye nem jelenti ugyanakkor azt, hogy a kockázat be is következik – ám a román kormánynak nagyon oda kell figyelnie gazdasági és szociális politikájára – zárul az ország gazdasági stabilitását elemző jelentés.

Kapcsolódók

Kimaradt?