Elsötétült az OTV – a szelleme azonban él

Az Országos Audiovizuális Tanács által nemrégiben végleg elsötétített OTV-t 2000-ben indította be Dan Diaconescu. A tévé-adó előbb a román tévé-adók jelentős részét – román „szaknyelven" szólva –: „elotévésítette", azaz elsekélyesítette, a pletykák szintjére szorította, a mélybe rántotta, és már az a veszély fenyegetett, hogy jegyét rányomja a teljes román társadalomra, és „elotévésedik" az ország – ilyesmire amúgy is hajlamos – lakossága.

A 13 évvel ezelőtt egy bukaresti lakásból indított adó tulajdonosa nem csupán multimilliomos lett, de immár a parlamentbe is bekerült pártot alapított, és nem is titkolt vágyai szerint még feljebb törekedne.

A katasztrófa mozdonya

A nem egyszer hajnalba nyúló útszéli adások a romániai társadalom legkétesebb alakjait vonultatták fel. Szélsőséges politikusoktól és (le)bukott közéleti személyektől kezdve világvégét hirdető jövendőmondókon, kuruzslókon és vajákoson, félpornó-sztárokon és kiselejtezett (vagyis a jelenlegi hírszerzésben helyet nem kapott) volt szekusokon át egészen selyemfiúkig, és prostituáltakig bárki megszólalhatott Dan Diaconescu adásaiban; de elmondhatta akármilyen panaszát, vélt vagy valós sérelmét mindenki, aki lefizette a nyilvánosság előtti a siránkozás lehetőségéért a meglehetősen borsos összegét.

Dan Diaconescu „szerkesztői elve" szerint a tévében mindent szabad – így sikerült viszonylag jelentős, a társadalom perifériájára szorult nézősereget szereznie, akik politikusként is rá adták szavazatukat.jan26foto-1-OTV

Az OTV egyre több nézőt vonzott, és valóságos divatot kreált a román televíziózásban, „műsorpolitikáját" mind több tévé kezdte átvenni. Jóllehet az OTV-t már nem egyszer felfüggesztették, adásaiból a médiában gúnyt űztek, ám Dan Diaconescu adója voltaképpen „a katasztrófa mozdonya volt a román tévék soraiban, egyre több adót rántott magával a média írott és íratlan szabályainak megsértésében, a bulvár mocsarába, hiszen Dan Diaconescu példája világossá tette: a nézettség emeléséért szabad bármit megtenni, így követték példáját" – jelentette ki a nemrégiben a Sajtófigyelő Egyesület elnöke, Mircea Toma.

Szenzációs...

Az OTV csaknem minden műsorát „szenzációsnak" kiáltotta ki, ezen belül pedig voltak „még szenzációsabb" adások. 2000-ben az OTV amolyan valóság-showt sugárzott, amelyben riporterei a bukaresti tömegszállítási eszközök ellenőrei és a blattoló utasok közötti vitát kapták filmszalagra.

2004-ben az OTV „nagy számát" az egykori milliomos, Mihai Erbaşu öngyilkossága jelentette. A tévé-adó riporterei műanyag emberfigurán próbálták ki több alkalommal is azt, hogy a milliomos nem eshetett bele véletlenül uszodája üres medencéjébe villája emeleti ablakából. Jóllehet hivatalos vélemények szerint is Erbaşu öngyilkos lett, az OTV számtalan változattal próbálta meg elhitetni azt, hogy gyilkosság áldozatává vált.jan26foto-2-Dan-Diaconescu

2009-ben az állítólagos lottó-nyereményétől megfosztott, illetve a lottónyeremények titkát megfejtő Stelian Ogică volt a „filmsztár", aki 100 eurót kért minden egyes tévé-nézőtől, hogy a hatos találatot biztosan megütő kollektív lottószelvényt vásárolhassanak. Ogică tippje szerint, amennyiben sikerül összegyűjteni 138 000 eurót, akkor a telitalálat valószínűsége óriási. A pénz összegyűlt, a „kollektív szelvényt" megvásárolták – és egyetlen találatot értek el. A károsultak természetesen mindhiába reklamáltak, pénzüket sohasem kapták vissza.

Az OTV „sikersorozata" volt az orvos, Răzvan Trancă és, a vádak által általa megerőszakolt, az emeletről kiugrott Andreea Mocanu kapcsolata, amelynek során úgyszintén egymás érték a képtelenebbnél képtelenebb forgatókönyvek. Az estéről-estére vetítésre kerülő „sorozat" kapcsán lépett színre a „rettenetes Puleaşcă" (több szót nem is érdemes ráfecsérelni) –, akiből ugyan nem lett OTV-sztár, nevét azonban sokáig emlegették a csatorna-tévé nézői.

Jónéhány évvel ezelőtt Dan Diaconescu abból kovácsolt sikert, hogy tévéjébe vitték az esküvőjük alkalmával „elrabolt" menyasszonyokat, akik nem egyszer sorokban álltak a bejárat előtt. A vőlegények aztán telefonon keresztül követelték vissza választottjukat.

Földrengés, gorillák, látnokok

Az OTV 2009-ben tragikus földrengéssel riasztgatta nézőit. Amint hírül adta, „hazahozta Olaszországból a fantasztikus Doinát, aki más földrengések időpontját is megjósolta". A vátesz szerint a földmozgás 20 ezer ember életét követeli majd.

A sors iróniája az, hogy később egy kisebb földrengést Dan Diaconescu végig is élt a stúdióban: mielőtt azonban kiszaladt volna, vendége, egy katonatiszt visszatartotta a halálsápadt tévé-tulajdonost.jan26foto-3-Ildikou

Az OTV adásainak egyik „fénypontját" éveken át Lorin Fortună műsora képezte, amelyből nem mindennapi dolgokat tudhatott meg a néző. Egyebek között arról értesülhetett, hogy a lakosság alig 20 százaléka tekinthető az őshonos „gorilla civilizációhoz" tartozónak, további 5-10 százaléka a kígyó, sas és halcivilizációt képviseli, a többi viszont a sárkány civilizációt alkotja. Az őshonosokon kívül a többiek tehát képtelenek alkalmazkodni az őshonosok civilizációjához.

Következett Ildikó, a látnok, aki egyfajta törülközővel a fején gyakorolta spiritiszta tudományát. Állítása szerint „lelki szemével" pontosa látja, mit is írnak „kliensei" az előttük fekvő papírlapokra. Egy újabb látnok még ennél is tovább ment: ő ugyanis nem csak hogy Nicolae Ceauşescuval és feleségével folytatott túlvilági beszélgetést – segítségével pedig a nézők kérdéseit is továbbította az ólommérgezésben meghalt diktátor-párhoz –, de Elodiát is csevegésre bírta.

Az „Elodia-hisztéria"

Az OTV „nagy sztárja" ugyanis a Brassói ügyvédnő, Elodia Ghinescu volt, aki viszont soha nem jelent meg a színen, mivel akkor már több mint valószínű, halott volt, feltevések szerint – jelenleg letartóztatott – férje, Cristian Cioacă ölte meg.

A gyilkosságot krimi-írókat is megszégyenítő változatokban képzelték el. Az adások egyikében kénsavba mártott marhalábat olvasztottak fel, bemutatva, hogy Cioacă ily módon tüntette el a holttestet. De a sorozatnak voltak ennél humorosabb jelenetei is, mint amikor az Elodia halálának rejtélyét több részletben is találgató Magda Ciumac férje, a K-1-es harcos, Tolea Ciumac egy kukával megjelent a színen, amelybe megpróbálta belegyömöszölni az OTV holtra rémült főnökét, Dan Diaconescut.jan26foto-4-szemet

A 240 sorozatot megélt „Elodia-ügy" valóságos hisztériát váltott ki, nem csak az OTV nézői között, de más tévé-csatornákon is. A Pro TV Elodia titka címén versenyt hirdetett a titkot feltárni igyekvő legjobb forgatókönyv írói között; a nyertes forgatókönyvet pedig megfilmesítették volna a Media Pro Pictures filmesei. Elodiáról ugyanakkor filmet akart készíteni az Antena 1 tévé-adó rendezője, Andi Lupu is.

Dan Diaconescu „sorozata" kapcsán balladát írt Elodiáról a népzene énekes, Gherghina Stancu, Simona Sensual, a Libertatea című bulvárlap meteorológusa viszont Cioacă híveinek klubját hozta létre, az interneten pedig Találd meg Elodiát címmel népszerű játékot indítottak.

A vagyon

Az 1967-ben született Dan Diaconescu Marius Tucával, az Antena 1 zöldségárusból lett egykori sztárjával együtt, Caracalból indult a fővárosba szerencsét próbálni. A kilencvenes években volt a Curierul naţional rovatvezetője, a Jurnalul naţional vezérigazgatója, az Oglinda című lap igazgatója, a Supernova tévé és a Tele 7 abc főmunkatársa, a Cotidianul igazgatója, majd megalapította a maga tévéállomásait, és az egyik leggazdagabb romániai sajtós lett.

Az OTV, amely egy bukaresti garzonból kezdett sugározni, 33 millió eurós vagyont hozott neki. Egyebek között egy 500 ezer és egy 2,5 millió eurós villája van a főváros protokollövezetének számító Primăverii negyedben, ahol a telek négyzetmétere 5000 eurót ér.jan26foto-5-Rolls-Royce

A Carol sugárúton 10 millió eurós tömbházzal rendelkezik, és egy irodaházat is megvásárolt a Băneasa negyedben. Ezenkívül Konstancán van 250 ezer eurót érő tengerparti lakása és ugyannyiért vásárolt saját nyaraló várja Sinaián. Az ingatlanok mellett 2 millió eurós yachtot, 385 ezer eurós Rolls Royce Ohantom, 340 ezer eurós Rolls Royce Drophed, 200 ezer eurós Bentley Flying Spur gépkocsit továbbá két helikoptert mondhat magáénak.

Minden médiavétség

Dan Diaconescut két tévé-adójában a médiában lehetséges valamennyi vétséget elkövette: rágalmazott, gyalázkodott, a pornográfia határait súroló adásokat sugárzott, fenyegetőzött és zsarolt. Tavaly nyáron utóbbi két bűnéért helyezték előzetes letartóztatásba, miután újabb „tévé-hőse", Doru Pârv látnok közreműködésével kompromittáló felvételekkel zsarolta meg az Arad megyei Zaránd polgármesterér, Ion Moţot, akitől 100 ezer eurót követelt – és 31 ezret kapott.

Jóllehet az Országos Audiovizuális Tanács által a legtöbbet büntetett tévé-adó volt, az OTV arról is híressé vált, hogy soha egyetlen büntetését ki nem fizetette. Most ezért vonta meg tőle végre a tanács a sugárzás jogát. A kérdés csak az, hogy miért várt ilyen soká mindezzel?jan26foto-6-Laura-Goergescu

Az OTV „műsorpolitikájához" híven kombináció ilyen vonatkozásba is van. Az egyik forgatókönyv szerint mindez Victor Ponta miniszterelnök bosszúja, amiért Dan Diaconescu a parlamenti választásokon ővele indult ugyanabban a választókerületben. Ezek szerint az sem véletlen, hogy az Országos Audiovizuális Tanács elnökévé – politikai szempontok alapján – éppen az OTV betiltását elhatározó Laura Georgescut nevezték ki.

Más otévék

Dan Diaconescu fellebbezett az ítélet ellen. Abban már nagy rutinja van, miként lehet túljárni az Országos Audiovizuális Tanács eszén. 2002-ben ugyan vendége, Corneliu Vadim Tudor antiszemita kijelentése kapcsán a tévé-adó adásjogát megvonták, ám az csak két évig volt érvényben: Diaconescu ugyanis más néven és más részvényesekkel újabb tévé-adót létesített, amely viszont már sugárzási jogot kapott a tanácstól.

Jóllehet a betiltás ellen az interneten aláírásgyűjtés indul meg, amely már az első napon több mint 10 ezer aláírót vonzott, az OTV nézői nem maradnak „kedvenc műsoraik" nélkül: Dan Diaconescu receptjét több más tévé-adó is átvette – így lesz majd hova átkapcsolniuk.

Kimaradt?