Fedél nélkül – a Népszabadság-ügyirat


-A A+

Az alábbiakban hiteles források alapján összeállítást közlünk a Népszabadsággal történtek hátterének jobb megértéséhez. A szemünk előtt zajló sajtótörténeti esemény máris nagyobb visszhangot keltett, mint bármely korábbi lapbeszüntetés.

A kifejezés annak ellenére találó, hogy a tulajdonosi fél nem beszüntetésről, hanem felfüggesztésről, a szerkesztőség maga pedig mind gyakrabban túszejtésről beszél. A szócikk az aktualizált Wikipédia-oldalon így kezdődik: „A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi felfüggesztéséig. Budapesti és országos kiadásban jelent meg a hét hat napján, váltakozva más-más mutációs regionális oldalakkal. Színes, tematikus mellékletei is voltak.” Tehát múltidőben...

Tény, hogy a Népszabadság egy hete, 2016. október 8-ától szünetel, a lap írott változata azon a szombaton még megjelent, az online kiadás az archívummal együtt nem elérhető, s a szerkesztőségnek azóta sem sikerült megegyezni a tulajdonos Médiaworks cég képviselőivel.

Rövid története

A Népszabadság első száma – az 1956. október 29-én megszűnt Szabad Nép utódaként – a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) kiadásában jelent meg 1956. november 2-án. Tehát két nappal a szovjet invázió előtt! („Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!” Rádióközlemény 1956. november 4-én.) A lap címét Táncsics Mihály híres könyve (Sajtószabadságról nézetei egy rabnak) ihlette.

A Népszabadság 1994. május 31-től országos napilap. 1994-től CD-ROM, 1996-tól CD multimédia formában is olvasható. 1996-tól elérhető az interneten is. 2004-től többlépcsős layout-váltás történt, a lap kezdetben csak részben volt színes, 2006. január 4-től egészében színes lett. Rendszerváltás utáni főszerkesztői: 1989–2004 Eötvös Pál, 2004–2011 Vörös T. Károly, 2011–2014 Tóth Levente (megbízott), 2014–2015 Murányi Marcell, 2015 Nagy N. Péter (megbízott), 2015– Murányi András. Jelenlegi főszerkesztő-helyettesei: Gergely Márton, Nagy N. Péter. Pető Péter.

Tulajdonosok

Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött. A jogutód Magyar Szocialista Párthoz (MSZP) kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a pártnak a lapban. A lapot ekkor a Mediaworks Hungary Zrt.vásárolta meg.

A tulajdonosváltások története különben tipikusan kalandos. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. Fő tulajdonosa ekkoriban a Bertelsmann AG. volt. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a Ringier csoport lett. 2014. januárjában a Ringier és az Axel Springer fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése szerint a lapot kiadó Népszabadság Zrt.-nek új fő tulajdonosa lett: 70,4 százalékban az osztrák Vienna Capital Partners(VCP), amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. A VCP októberben a Mediaworks Hungary Zrt. nevű cégbe vonta össze magyarországi médiaérdekeltségeit. 2015. június 2-án az MSZP pártalapítványa eladta 27,65 százalékos, a munkatársak egyesülete pedig 1,42 százalékos részesedését a Mediaworks-nek.

A Mediaworkshöz tartozik a Világgazdaság, a Manager Magazin, a Nemzeti Sport, valamint olyan értékes, hirdetéseket vonzó kiadványok is mint az Autó-Motor, a Lakáskultúra vagy a Hot Magazin. A cégcsoport ráadásul idén szeptemberben nagyot nőtt, olvassuk avatott elemzésekben. Nyolc eddigi megyei napilapja és online portálja mellé megvásárolta a Pannon Lapok Társaságát, amihez négy megyei napilap (Fejér Megyei Hírlap, Napló, Vas Népe, Zalai Hírlap), a Dunaújvárosi Hírlap, vasárnapi kiadványok, megyei online portálok és számos ingyenes kiadvány tartozik. Ez jelentős befolyás- és értéknövelő beruházás volt a Mediaworksnek, amivel a politikának is értékessé vált, hiszen a vidéken élő választókra nem az országos, hanem a megyei lapok gyakorolnak igazán hatást. (Amelyeket – akárcsak Romániában – nyomtatott formában olvassák legtöbben.)

Példányszámok, veszteségek

Indulása után másfél hónappal a Népszabadság közel 600 ezer példányban jelent meg. Napjainkra – a világtendenciának is megfelelően – a nyomtatott példányok száma jelentősen lecsökket. Néhány adat: 1956 decembere – 598 ezer, 1971 – 730 ezer hétköznap, 810 ezer vasárnap, 1994 – 300 ezer körül, 2002 – 200 ezer körül, 2009 – 90 ezer körül, 2011 – 67 ezer körül, 2015 – 40 ezer, 2016 – 37 ezer. Fontos megjegyezni, hogy példányszáma csökkenése ellenére a Népszabadság mindvégig, két héttel ezelőtt is, magasan vezette a közéleti napilapok példányszám szerinti listáit. Ráadásul az utóbbi másfél évben a csökkenés jelentősen lelassult.

Ugyanez – bizonyos érdekelt, pontosabban ellenérdekelt vélemények ellenére – érvényes a veszteségre. A termelt veszteségek után (2010 – 691 millió forint, 2011 – 863 millió forint, 2012 – 514 millió forint, 2013 – 1425 millió forint, 2014 – 482 millió forint) a tavalyi évet a Népszabadság 134 millió forintos nyereséggel zárta. Tehát valami nem stimmel az ötmilliárdos halmozott veszteséggel kapcsolatban sem (hát még az állam vagy inkább a kormány által támogatott kiadványok veszteségeihez, kiadásaihoz képest!), arról nem is beszélve, hogy a nyereséges év után egy esztendővel jutnak a tulajdonos eszébe a korábbi veszteségek.

Ugyanakkor, hiteles források szerint, a Népszabadság reklámjainak (bármely nyomtatott újság fő bevételi forrásának) egy százaléka származik állami megrendelésből, miközben van olyan kormánypárti lap, amelyiké kilencvenöt százalékban!

Minősíthetetlen eljárás, logikai buktatók

A lapnál dolgozók hónapok óta tudták, hogy október elején a Mediaworks Futó utcai irodaházából visszaköltöznek a Bécsi úti székházba. Elfogadták a „költséghatékony” megoldást, hogy a médiatulajdonos több mint négyszáz dolgozóját, napilapjai és magazinjai szerkesztőségét egy helyre költözteti. Az átköltözés logisztikai feladatai pontos menetrend szerint zajlottak, mindenki bepakolta a holmiját, felcímkézték a székeket és a számítógépeket. Elkészült az ülésrend, és megkapták a parkolóhelyek kiosztását is. A dolgozóknak azt mondták, vasárnap délután mindenki menjen be a Bécsi úti székházba, ellenőrizze, hogy megvannak-e a dolgai, működik-e a számítógépe, hozzáfér-e a szerkesztőségi rendszerhez, hogy hétfőtől rendben folytatódjék a munka. A cég vezetése kis ünnepséget is ígért vasárnapra, amire már a pizzarendelést is intézték.

A felfüggesztésről a bejelentés ezek után úgy hatott, mint derült égből a villámcsapás. Mint igazi puccs, ahogy a szerkesztőség a rajtaütésszerű akciót kezdettől fogva nevezte. Az előkészítettségre és a puccsszerű szervezettségére utal, hogy szombaton az újságírók otthonába egyenként futárok kézbesítették a Mediaworks levelét. Amely nem a kirúgásukról szólt, hanem a munkavégzés alóli felmentésükről. Azonnal megszűntek a hozzáférések a szerkesztőségi levelezéshez, s megszűnt a lapnak és archívumának az internetes elérhetősége.

A Mediaworks szombaton azt közölte a lap főszerkesztőjével, Murányi Andrással, hogy lehet szó a folytatásról, ha olyan stratégiát és üzleti tervet tesz le az asztalra, amely alapján biztosítható a hosszú távú gazdaságos működés. (Az ilyen üzleti terveket nem a főszerkesztők, legalábbis nem egyedül, és nem egy nap leforgása alatt szokták összeállítani, nullszaldós tervet követelni pedig ilyen piaci körülmények között cinizmus.) Ám ha valóban az újraindítás és a gazdaságos működés a célja a kiadónak, miért kell(ett) ehhez bezárni a lapot? Mi érdeke vajon egy kiadónak egy olyan döntés, amiből néhány óra múlva a magyar sajtószabadságról szóló nemzetközi botrány lesz? – kérdezi a Népszabadság-üggyel foglalkozó egyik kiváló cikk.

A kérdés egy másikkal megtoldva releváns: miért vállalták mégis a döntéshozók ezt a botrányt, a hatalmas visszhangot, milyen alternatíva fenyegetésére? Különben a Népszabadság szerkesztői pontról pontra megcáfolták a főtulajdonos Heinrich Pecina osztrák üzletember gazdasági okokra hivatkozó érveit. Az igazi okokat máshol kell keresni.

Visszhang

A sajtószervezetek közül tiltakozott többek az Európai Újságíró Szövetség, de aggodalmát fejezte ki például a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete is. Érdekes módon a Magyar Újságírók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke, Tóth Károly viszont (aki a tavalyi elnökválasztást formai okok miatt hatályon kívül helyező törvényszéki ítélet nyomán van tisztségben) pusztán gazdasági ügynek tartja a történteket.

A Litera.hu portál frissiben tiltakozó listát kezdeményezett, ezt eddig 454 író, újságíró és más személy írta alá, köztük ismert magyarországi és külhoni kulturális személyiségek, például Bodor Ádám, Demény Péter, Dalos György, Dragomán György, Erdős Virág, Fülöp Géza, György Péter, Háy János, Kántor Lajos, Kántor Péter, Konrád György, Kornis Mihály, Kovács András Ferenc, Kőrössi P. József, Kukorelly Endre, Lengyel Péter, Markó Béla, Nyáry Krisztián, Parti Nagy Lajos, Onagy Zoltán, Radics Viktória, Radnóti Sándor, Radnóti Zsuzsa, Röhrig Géza, Sándor Iván, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Szabó T. Anna, Szilágyi Ákos, Tamás Gáspár Miklós, Tarján Tamás, Térey János, Tompa Andrea, Tóth Krisztina, Tőzsér Árpád, Várady Szabolcs, Végel László, Závada Pál...

A nemzetközi sajtóvisszhangot úgyszólván számba sem lehet venni. Elsők között vállalt szolidaritást a Népszabadsággal – szlovákiai magyar lapok mellett – a pozsonyi Dennik N napilap (magyar nyelvű címlappal!) és a lengyel Gazeta Wyborcza, Adam Michnik tekintélyes lapja. Tiltakozó szerkesztőségi állásfoglalást közölt a kolozsvári Transindex. Magyarországi cikkek, de hazai jegyzetek is beszámolnak külföldi lapvéleményekről, ezeket naprakészen áttekinteni lehetetlen, hisz nem szűnő áradatról van szó. A cikkek hangneme pedig, amikor nem pusztán ismertetés a céljuk, szinte minden esetben elítélő.

Az említetteken kívül íme rendszertelenül felsorolva néhány reagáló médium, és a lista korántsem teljes: The New York Times, Washington Post, Deutsche Welle, Financial Times, EU Observer, Euronews, Reuters, Associated Press, France Press, Frankfurter Allgemeine Zeitung, Neues Deutschland, Der Standard, BBC, Al Jazeera, The Guardian, Die Zeit, Die Welt, Opendemocracy, Kleine Zeitung, Süddeutsche Zeitung, Aftenposten, Yle – finn közrádió, Helsingin Sanomat, The Telegraph, Télérama, Le Monde, La Croix, RFI, Taipei Times, ABC, NBC, CNN.

Tájékoztató anyagaikkal, összefoglalóikkal mindenkinek segítségére lehetnek, ennek az összefoglalónak az elkészítésében is hasznunkra voltak a Népszabadság-ügy megértésében a következő magyarországi portálok, oldalak: Facebook.com/nepszabadsagszerkesztoseg, 24.hu, nyugat.hu, index.hu, hvg.hu. A jobboldali sajtó tájékoztató anyagaiban a „gazdasági okokra” való hivatkozásokon kívül nem találtunk érdemleges elemzést. (Publicisztikai véleményekkel ebben a háttéranyagban nem foglalkozunk.)

Politikai vonzatokon innen és túl be kell számolnunk két „intézményi” hozzáállásról. Miután a Magyar Tudományos Akadémia két ismert külföldi tagja, Thomas Jovin argentin biológus, biofizikus emeritus, illetve Hernád István Róbert magyar származású pszichológiaprofesszor visszaadta tiszteleti tagságát, illetve lemondott külső tagságáról, „vállalhatatlannak tartva az Orbán-kormány politikáját”, a hét végén csaknem harminc tudós (az MTA rendes tagja, illetve doktora) levélben fordult Lovász László elnökhöz, hogy kifejezze aggodalmát „a Magyarországon végbemenő antidemokratikus folyamatok, különösen a sajtószabadság veszélyeztetése miatt”. 

Ez a tiltakozás jelentősebb a múltkorinál, amely Bayer Zsolt „kereszteslovaggá avatását” kísérte, hiszen a magyar tudományosság és szellemi élet olyan alapvető, nagy hagyományú nemzeti intézményéről van szó, amelynek a tekintélye csorbítatlan, nem képezheti politikai viták tárgyát. Az aláírók – köztük a világhírű magyar tudományosság olyan képviselői, mint Csányi Vilmos, etológus, az MTA rendes tagja; Falus András, biológus, az MTA rendes tagja; Ferge Zsuzsa, szociológus, az MTA rendes tagja; Katona Gyula, matematikus, az MTA rendes tagja; Kertesi Gábor, közgazdász, az MTA doktora; Kornai András, matematikus, nyelvész, az MTA doktora; Krausz Tamás, történész, az MTA doktora; Laki Mihály, közgazdász, az MTA doktora; Solymosi Frigyes, kémikus, az MTA rendes tagja; Somlai Péter, szociológus, az MTA doktora; Vicsek Tamás, fizikus, az MTA rendes tagja – levelükben hangsúlyozzák: „Igen károsnak tartjuk az Alkotmány olyan módosításait, amelyek csökkentik a demokratikus államokra jellemző fékek és ellensúlyok szerepét, és a menekültválságot felhasználva idegengyűlöletet ébresztenek. Az oktatás, kutatás és az egészségügy súlyos válsága mellett különösen aggályosnak tartjuk a közmédiumok államosítását, kormányszócsőként történő használatát, és a meglévő független sajtóorgánumok felszámolását, így előbb az Origo átalakítását, majd a napokban a Népszabadság bezárását”.

Feltételezheti valaki, hogy a jeles tudósok bármilyen (politikai, anyagi vagy egyéb) érdektől, nem pedig felelősségérzettől hajtva folyamodtak a szintén óriási nemzetközi tekintélyű Lovász László matematikushoz, elnökükhöz?

Egy másik nyilvános levél a magyar PEN Club elnökéhez, Szőcs Gézához szól, ebben a német PEN Club elutasítja a budapesti testvérszervezet meghívását. Indok: „sajnos nem tudunk szabadulni attól a benyomástól, hogy a magyar PEN Club a PEN alapokmányában rögzített kötelezettségeinek, nevezetesen mindenfajta rasszizmus, osztályok vagy népek ellen irányuló gyűlölködés elleni, és egy egységes világ, egy békében élő emberiség érdekében történő fellépés kívánalmának nem tesz eleget az elvárható mértékben”.

Szőcs Géza, aki párhuzamosan a magyar miniszterelnök főtanácsadója is, terjedelmes válaszában többek között arról ír, hogy “Magyarországon nem sérülnek a gondolatszabadsághoz, a lelkiismereti szabadsághoz, a véleményszabadsághoz való jogok. A cenzúra ismeretlen”, továbbá hogy „akkor fogunk állást foglalni a kormányzat ellen, ha hatalmi agresszió érné az írókat, az újságírókat”.

A hivatkozott lap szerint viszont a magyar PEN Club elnöke „szó nélkül nézte végig az Origo Lázár Jánosnak kellemetlen luxushotelezései utáni beszántását, a közmédia kormánypropaganda-csatornává züllesztését, sőt, a legnagyobb példányszámban eladott ellenzéki lap olyan formában történő megszüntetését, ahol újságírókat aláztak meg, a szó szoros értelmében tettek utcára, miután Matolcsy és Rogán ügyeiről kezdtek egyre komolyabban írni. Apróságnak tűnik emellett, de tökéletesen beszédes: blokkolják egy újságíró emailcímét a propagandaminisztériumban, mert kérdezni mert egy hazugságról”. Ez a kellemetlen vita is jelzi, hogy a kormányzatnak egyre több fronton kell támadásokat hárítania – a Népszabadsággal történtek miatt is.

A megítélés romlása

A párizsi központú Riporterek Határok Nélkül (Reporters sans frontières) szervezet évenként értékeli – negyven kritérium alapján! – az egyes országok sajtójának szabadságát, és éves indexet állít össze minden országról. Az index tükrözi az újságírók fizikai fenyegetettségét, a sajtóra vonatkozó jogi korlátokat, valamint azt, hogy akik a sajtó képviselőit zaklatják, milyen mértékben élveznek büntetlenséget. Az index méri az öncenzúrát és a sajtóra nehezedő gazdasági nyomást is. Az alacsonyabb számszerű érték nagyobb, a magasabb kisebb sajtószabadságra utal. A 2010 szeptemberében véget ért egyéves időszakot értékelő rangsorban nulla ponttal holtversenyben az első helyen Finnország, Norvégia, Svédország, Izland, Hollandia és Svájc állt. Magyarország 7,5 ponttal a 23. volt. A rangsort 104,75 ponttal Észak-Korea és 105 ponttal Eritrea zárta.

A 2011-12-es értékelésben Magyarország jelentősen visszalépett, a 40. helyre került, a 2013. évi értékelésben pedig 26,09 ponttal az 56. helyre csúszott vissza. 2014 – 64. hely, 2015 – 65. hely: Magyarország megítélésének romlása világviszonylatban kiemelkedő – és sajnos nem ért véget.

Következtetések

Fontos tudni, hogy a sajtószabadságot „üzleti alapon” sem szabad korlátozni. A bezárással a kiadó sokkal nagyobb anyagi kárt okozott saját magának, mint amekkora a lap egész éves vesztesége lett volna. Kizárólag gazdasági okokra hivatkozni már ezért sem lehet. Szinte elkerülhetetlen a gyanú, hogy „a politika ismét beintett a sajtószabadságnak”, a kormány pedig minden kockázatot vállalva azt üzeni: „vannak a gazdasági racionalitás álruhájába öltöztetett eszközök” arra, hogy korlátozzák a sajtó szabadságát.

A legnagyobb – ha úgy tetszik, történelmi – tragédia az, hogy honnan hova jutott Magyarország megítélése az utóbbi nyolc évben. És ez a magyarok felelőssége. A jövendőt pedig valószínűleg nem bűnhödtük meg, se már, se még. 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X