banner_ImRoxvBN_webbanner_970x250.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_3UKEdCdT_webbanner_300x250.gif

Aki tizenhét évesen találkozott Istennel

Jálics Ferenc kontemplatív imamódról írt könyveit számos nyelvre lefordították, módszerét világszerte tanítják. A keresztény meditáció egyik legnagyobb élő mesterét kérdeztük.

Az életpályája nem úgy indult, hogy sejtetni engedje, a spiritualitás lesz a központi motívuma. 

Én már 6 éves koromban pap akartam lenni, de apám kívánságára, aki tiszt volt, mégis katonaiskolába mentem. Két évig gimnazistaként a marosvásárhelyi tiszti iskolába jártam, a páncélosokhoz. Miután véget ért a háború, az iskola megszűnt, de én már egyébként is eldöntöttem, hogy pap leszek, bár apám akkor se nagyon támogatta a tervemet.

Gyakran elmondja, hogy egy háborús élmény adott döntő fordulatot az életének. Mi történt pontosan?

A háború vége felé, mint tisztiiskolásokat, Németországba vittek bennünket. Erlangenben voltunk elszállásolva, de a bombázások után mindig bevittek minket Nürnbergbe, hogy segítsünk a tűzoltásban. Egy alkalommal, éppen hozzákezdtünk volna az oltáshoz, amikor újrakezdődött a bombázás, a gépek ugyanazt a városnegyedet támadták. Lementünk a pincébe, hullottak a bombák, mozgott minden, és egyszer csak éreztem, hogy Isten jelen van. Figyeltem, egyre erősebb lett az érzés. Bár csak egy pár másodpercig tartott, de Isten közvetlen megismerése volt, s olyan mély benyomást tett rám, hogy az egész további életemet meghatározta.

Szavakba tudja önteni, hogy milyen volt a találkozás Istennel?

Nem lehet leírni. Annyit tudok mondani, hogy abszolút bizonyosság volt isten létét illetően. Nagyon féltem a bombázás alatt, és nagyon dühös voltam, mert 17 évesen nem akartam meghalni, de aztán nagyon nagy béke szállt meg.

Miért éppen a jezsuita rendet választotta?

Gyerekként mondtam az anyámnak, hogy pap akarok lenni, mire ő kérdezte, hogy milyen pap? Nekem egy belső bizonyosságom volt arról, hogy pap szeretnék lenni, de sok fogalmam nem volt az egyházról, kérdeztem, milyen papok vannak? Anyám mondta, hogy vannak világi papok, aztán ferencesek, jezsuiták, sorolta a szerzetesrendeket. Abban, hogy később a jezsuitákat választottam, közrejátszott valószínűleg az is, hogy volt otthon néhány általuk kiadott kis füzet szentek életrajzaival, amiket szívesen olvasgattam.

A 70-es években egy ideig Buenos Aires egyik nyomornegyedében élt. Miért választotta ezt?

47-ben léptem be a rendbe. Két évre rá fejeztem be a noviciátust, s meghívtak Németországba, hogy ott tanuljak. Onnan Belgiumba kerültem, három évig filozófiát hallgattam a Leuveni Katolikus Egyetemen. Ezután két évig egy belga kollégiumban tanítottam, majd a provinciálisom azt kérte, hogy menjek Chilébe. Ott egy fél évig spanyolul tanultam, majd Argentínába mentem, mert ott volt a jezsuita teológia. Miután végeztem, meghívtak, hogy tanítsak az egyetemen. A nyomornegyedbe azért költöztem ki, mert ott élt az egyik barátom és rendtársam, aki szociális munkát végzett. A kiköltözést tanúságtételnek szántam a szegények mellett, ám én nemigen dolgoztam velük, engem már akkor a kontemplatív ima érdekelt, amire ők nem voltak nyitottak.

Jálics Ferenc. 1927-ben született Budapesten. 1954-ben filozófiából diplomázott a Leuveni Katolikus Egyetemen. 1959-ben szentelték pappá, 1966-ban teológiai doktorátust szerzett. A kontemplatív imamódról írt könyveit számos nyelvre lefordították, módszerét világszerte tanítják. A németországi Griesben él, de évente vezet lelkigyakorlatokat Dobogókőn, Püspökszentlászlón és Tahitótfaluban is. A nagyváradi Posticumban tanítványa, Tariska Eszter tart rendszeresen szemlélődő lelkigyakorlatot.    

Hogyan kezdte el gyakorolni a kontemplatív imát?

A nürnbergi Isten-élményem indított el ebbe az irányba, majd, immár jezsuitaként, voltak tanítóim, akiktől útmutatást kaptam. Argentínában már lelki gyakorlatokat adtam, s próbáltam beleépíteni mindazt, amit felfedeztem. Németországban nagyon sok fiatallal, egyetemistával, szeminaristával dolgoztam, ők nagyon fogékonyak voltak a kontemplatív imamódra.

Honnan ered a kontemplatív imamód?

Ez a módszer olyan ősi, mint maga az emberiség, csak időről-időre elvész, de mindig jön valaki, aki újból tanítja. Az egyházon belül sem új ez, több helyen le van írva, hogy az istenhez vezető útnak három szakasza van: az elsőben meg kell tanulni betartani a tízparancsolatot, utána meg kell Jézus Krisztust ismerni, tanuláson és gondolkodáson keresztül, ezt követően pedig be lehet vezetni a hívőt a teljes csöndbe, ott van ugyanis a legnagyobb fejlődés. 

A mai világban egyre nagyobb a zaj, a csend pedig, főleg a teljes csend, egyre kevesebb. Miért fontos a csend?

Isten nem olyan, mint az emberek, hanem sokkal nagyobb, a vele való kapcsolat pedig nagyon egyszerű, de csak a csenden keresztül lehet megvalósítani. Istent teljesen megismerni ebben az életben nem lehet, ő annyira más, mint mi, megfoghatatlan, de legközelebb a csenden keresztül kerülhetünk hozzá.

Mennyire szerves része a keresztényi létnek ez a fajta befelé fordulás, kontempláció? 

Az elmúlt évszázadokban ezt elhanyagolták. A XX-ik század elején kereső emberek elmentek Indiába, Japánba, s ott felfedeztek ebből valamit. Az ilyen irányú érdeklődés a század végére nagyon felerősödött. A katolikus egyháznak ez a lényege, s mégsem gyakorolták. Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János pontosan leírták ezt, csak aztán nem gyakorolták. Az ember életének a célja, az értelme Isten szeretete. Ezt csak az emberek szeretetén és a csenden keresztül lehet elérni. Isten keresése elvisz a szeretethez, a szeretet pedig elvisz istenhez.

Van-e különbség a meditáció és a kontemplatív ima között?

A meditáció szót a középkorban szöveges meditációra, szövegen való elmélkedésre használták. A múlt században Indiából került be a meditáció szó ismét a köztudatba, de már kontemplatív értelemben. Sok a félreértés, ezért én azt gondolom, hogy a kontemplatív ima jobb kifejezés. Meditáció az is, ha leülök és gondolkodom, azonban amit én tanítok az nem gondolkodó, hanem kontemplatív ima, csönd.

25 ezren vettek részt az ön által vezetett lelkigyakorlatokon. Milyen belső változást szokott tapasztalni ezeken az embereken?

Megtalálják önmagukat és sokkal jobban boldogulnak az életben.

Mit ajánl, mennyi időt szánjon egy átlagember a mindennapokban a kontemplatív imamód gyakorlására?

A kezdők az első lelkigyakorlat után általában még nem csinálnak semmit. A második lelkigyakorlat után elhatározzák, hogy gyakorolni fognak, egy darabig csinálják is, de utána abbahagyják. Naponta egy fél órát vagy akár egy órát is lehet szánni erre, ám a mai világban ez nagyon nehéz.

Bár 87 éves, fürgén mozog, könnyedén mássza a lépcsőket, folyamatosan utazik, lelkigyakorlatokat vezet. Mi a forrása a vitalitásának?

Anyám több mint 90 évet élt, nagyrészt tehát ez genetikai örökség.

 

 

banner_ZBiZ5lsB_MASZOL970x250px.gif

Kimaradt?