Kiszorulhat az EP-ből a legaktívabb román képviselő

Bár a mepranking.eu összesítése szerint tavaly Románia legaktívabb európai parlamenti képviselője Elena Băsescu volt, nem biztos, hogy az államfő lánya brüsszeli mandátumhoz jut a következő európai parlamenti választásokon.

Az EBA néven emlegetett politikust a Demokrata Liberális Párt (PDL) juttatta be az Európai Parlamentbe. Akkori sajtóinformációk szerint az államfőnek alárendelt PDL valamennyi megyei szervezete számára utasításba adták annak idején, hogy hány szavazatot kell gyűjtenie Elena Băsescu számára. Ám azóta Traian Băsescu elfordult a demokrata liberálisoktól (vagy fordítva), így EBA a listájukra már nem kerülhet fel. Sajtóhírek szerint a frissen bejegyzett Népi Mozgalom Pártja indítaná, ám még az sem biztos, hogy a PMP el tudja érni az öt százalékos küszöböt, jelöltlistáján pedig amúgy is nagy a tolongás.

EBA nem lustálkodott az EP-ben

Az államfő lányának tavaly több kínos felszólalása is volt, bakizott néhányszor, ám alapjában véve nem vallott szégyent: összesen 1406 európai parlamenti akcióban vett részt, ezzel a legaktívabb romániai EP-képviselőnek bizonyult, és a törvényhozó testület 763 tagja közül az előkelő 21. helyen áll a ranglistán. Mandátuma öt év alatt egyebek között összesen 1103 alkalommal szólalt fel, és 234 indítványt nyújtott be.

A második legaktívabb romániai európai parlamenti tag a Szociáldemokrata Párt színei képviselő Adriana Ticău, aki 1004 felszólalásával az európai parlamenti tagok listáján a 27. helyre került. A romániai küldöttek dobogójának harmadik helyét Monica Macovei foglalhatta el. Ő 924 alkalommal szólalt meg a plénum előtt, jelenléte a plenáris üléseken pedig elérte a 88 százalékot. Ezzel a strasbourgi fórum tagjai között a 39. helyre került.

Az utolsó hely Vadim Tudoré

A plenáris üléseken történő jelenlétet illetően azonban a babér a Demokrata Liberális Párt európai parlamenti listáján a 4. helyen szereplő Cristian Predáé, továbbá Iosif Matuláé és Sabin Cutaşé, akik jelenléte meghaladta a 99 százalékot. A leadott szavazatok alapján összeállított százas rangsorban a legjobban teljesítő román honatya úgyszintén Cristian Preda, aki a 61. helyen álló európai parlamenti képviselő, Petru Luhan pedig a 69. helyet foglalja el.

A legtöbbet hiányzó és a legrosszabb teljesítményt nyújtó romániai európai parlamenti képviselő Corneliu Vadim Tudor. Ő a plenáris ülések alig 62 százalékán volt jelen, az öt év alatt összesen 28 alkalommal szólalt fel, amivel a kullogók lajstromára került: a 763 honatya között a 722. helyet foglalja el. Az őt megelőző romániai honatya Traian Ungureanu, aki 77 százalékos jelenlétével és 60 hozzászólásával az 520. helyre került.

Victor Ponta miniszterelnök, illetve Crin Antonescu szenátusi elnök felesége, Daciana Sârbu valamint Adina Vălean nem remekelt az európai parlamentben. Daciana Sârbu 152 hozzászólással és 85 százalékos jelenléttel csupán a 152. helyre került, Adina Vălean pedig, aki mindössze 33 alkalommal emelkedett szólásra és 78 százalékos jelenlétet ért el, mindössze a 609. helyen áll.

A Szociáldemokrata Párt szóvivője, Cătălin Ivan maga sem tartozik a legszorgalmasabb európai parlamenti tagok közé, a lajstrom 281. helyét foglalja el.

Az igenek képviselője

A legképzetlenebb európai parlamenti tag ugyancsak a román küldöttség soraiból került ki, a Securitate volt besúgója, Dan Dumitru Zamfirescu személyében. Az Európai parlamentben Gigi Becali helyét átvevő román küldött azzal keltett általános derűt strasbourgi kollégái között, hogy bármiről is kellett szavazni, ő mindig igent mondott, így igennel voksolt egymásnak ellentmondó határozatok esetében is.

Így például megszavazta a cigaretták forgalmazásával kapcsolatos törvény valamennyi változatát: igent mondott arra is, hogy a cigarettás dobozokon látható figyelmeztető felírásnak a doboz 50 százalékát kell elfoglalnia, de rászavazott a 65 százalékra is, megszavazta azt is, hogy gyártó határozza meg a figyelmeztető feliratok helyét és igennel voksolt arra is, hogy azoknak a doboz alsó felében kell szerepelniük. Ugyancsak igennel szavazott arra is, hogy az elektromos cigarettát engedély nélkül lehet árulni, és azt is megszavazta, hogy azok eladását engedélyhez kell kötni.

Az igaz, hogy a plenáris ülések 99 százalékán jelen volt, ám egy éves tagsága alatt nem volt soha semmilyen kezdeményezése, felszólalása, interpellációja. A legszorgalmasabb európai parlamenti képviselő egyébként a portugál Diogo Feio, a Portugália Néppárt alelnöke, aki 3303 parlamenti akcióval, egyebek között 1805 felszólalással és 1491 interpellációval került a testület élére.

A romániai honatyáknak 2009 óta ez az első teljes körű mandátumuk egyébként. Öt esztendő alatt a romániai küldöttség minden egyes tagja átlagosan csaknem 246-szer szólalt fel. A romániai honatyák összesen 8116 alkalommal jelentkeztek szólásra, felszólalásaik az Európai Parlamentben elhangzott megszólalások közel 7 százalékát jelentik. Romániát mindössze Portugália, Szlovákia, Litvánia és Ausztria előzi meg a listán. A román küldöttség tagjai mindemellett 1905 kérdést és interpellációt tettek fel illetve nyújtottak be és 93 jelentés szerzői voltak. Az üléseken való jelenlétük is dicséretes: a plenáris ülések csaknem 87 százalékán voltak jelen.

 

Kimaradt?