A MASZOL.RO PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Lapunk kitörő örömmel értesült a Magyar Krónika című országos folyóirat indításáról. Ideje volt, hogy a vad balliberális sajtó túltengése közepette végre a fő kormánypártnak is legyen legalább egy orgánuma. Egy pozitív beállítottságú, az eredményeket, a jót, az örömet mondó és a hitreményszeretetet felmutató Fidesz-kiadvány, amely ellensúlyozza a kormány nem létező kudarcainak propagandisztikus túlhangsúlyozását.

Teljes mértékben egyetértünk a lap koncepciójával, formátumával és szerzői gárdájával. Jobb munkatársakat keresve sem lehetett volna találni. Az ünneprontás szándéka nélkül meg kell fogalmaznunk azonban egy apró aggályunkat és ezzel kapcsolatos javaslatunkat is. A lap neve a szívdobogtató Magyar Krónika lenne. De vajon nem okoz gondot, hogy van már egy magyar Krónika? (Vagy az megszűnne, esetleg beolvadna a Magyar Krónikába?) Alulírottnak, aki a kolozsvári lap névadója, alapító főszerkesztő-helyettesként alapításkor külön engedélyt kellett kérnie a levédett nevű Cronica Romana napilap főszerkesztőjétől a Krónika cím használatáért. Mi nyilván nem fogunk perelni a cím miatt (esetleg a Krónika), de véleményünk szerint biztosabb és kifejezőbb, ha az új lap neve Magyar Nemzeti Krónika (MNK) lenne. De ha nem, akkor nem.

Jószándékunk, szolidaritásunk, segítőkészségünk jeleként a maszol.ro pályázatot hirdet romániai magyar tollforgatók számára.

Résztvenni olyan írásokkal lehet, amelyek beleillenek az MNK pozitív szellemiségébe, kifejezik osztatlan rajongásunkat és kiállásunkat a magyar kormány politikája mellett. A 2.000-80.000 leütés terjedelmű, jeligés pályamunkák beküldési határideje 2014. május 20. Tehát a tetszőleges műfajú írásokat közvetlenül az európai parlamenti választások és az MNK piacra kerülése előtt várjuk.

A díjazás módjáról és a helyezésekről olvasóink szavazatai és tanácsai nyomán később döntünk. Reméljük, hogy a legjobb pályamunkák – versenyünk fő céljának megfelelően – megjelennek majd az MNK oldalain.

A bíráló bizottság nevében,

Ágoston Hugó,

szerkesztő, rovatvezető, a maszol.ro vezető publicistája 

(Illusztrációinkat a hvg.hu összeállításából kölcsönöztük.)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?