Így ábrázolták Krisztust a történelem folyamán

Indulatokat kavart az amerikai Fox News műsorvezetője, Megyn Kelly nemrégoben elhangzott kijelentése, miszerint „bizonyított tények” támasztják alá, hogy Jézus fehér bőrű volt. Jézus kinézetére a Biblia kevés támpontot kínál, azonban évszázadokon át bevett gyakorlat volt, hogy a Megváltót világos bőrűnek festették le, és a legtöbbször szakállal ábrázolták.

Szakáll nélküli, göndör hajú

A szíriai sivatagban, az Eufrátesz mellett, Szálhije közelében található ókori romváros, Dura-Európosz keresztény imaházának egyik 235-ben keletkezett freskóján látható Jézus egyik legkorábbi ismert ábrázolása.

A béna meggyógyítása címet viselő képen Jézus még túl fiatal, így szakáll nélkül ábrázolták, göndör haja van, tunikát és szandált visel, de szintén itt látható a Jó pásztor és a Krisztus és Péter a vízen járnak című két freskótöredék is.

A Dura-Európosz templom (vagy imaház) az egyik legkorábbi keresztény templom, egy lakóházból alakították ki 233 és 256 között, amikor a várost a perzsa hódítás után elhagyták.

Szakállal, hosszú hajjal

A szakállas és hosszú hajú Jézus alakja a 4. századtól kezdett megjelenni a különböző művészeti alkotásokon, amit a görög és római panteonok istenábrázolásai ihlettek, s végül ez lett a leggyakoribb kép a Megváltóról.

A szakállas Jézus köszön vissza a római Szent Marcellinus és Péter katakombáinak faláról is. A két 4. századi keresztény mártírt a hagyomány szerint itt, a Santi Marcellino e Pietro ad Duas Lauros templom mellett, a Via Casilinán temették el.

A gyermek és a keresztre feszített Jézus

A legkorábbi olyan ismert képet, amelyen Jézus az apostolokkal látható, 2010-ben fedezték fel a törökországi Ikónium (ma Konya) városában született első vértanúnő, Szent Tekla katakombájában, a római Szent Pál bazilika közelében. A freskókon jól felismerhető a szakállt viselő Jézus alakja, ahogy a többi 12 tanítványé – így a 13. apostol, Szent Pálé – is. Ezeken mindazon korai jellemzők megtalálhatók, amelyek a későbbi ábrázolásokon is visszaköszönnek.

A gyermek Jézus alakja már a 4. században is feltűnt az ókeresztény művészetben. A fent látható mozaik az isztambuli Hagia Szophiában található, s a 6. századból származik. A képen a Szűz Mária tartja a Megváltót, jobbján Konstantin császár a város makettjével, balján pedig a templomépítő I. Justinianus császár az ortodox bazilika másával.

A keresztre feszítés

A keresztre feszített Jézus valamikor az 5. században kezdte tematizálni a művészetet. Az egyik legkorábbi ilyen ábrázolás a Rabula-kódexben, a 26 miniatúrával díszített evangélium-kéziratban lelhető fel.

A kódex oszlopokkal, virágokkal, állatokkal keretezett hat egész oldalas képe között van a kereszt egyik legrégibb ábrázolása. Az 586-ban befejezett, jelenleg Firenzében őrzött szír kódex szerzőjéről, Rabbuláról a nevén kívül semmi egyebet nem tudunk.

A 2001-es „fantomkép”

2001-ben, egy több részes dokumentumfilmben (Son of God – Isten fia) mutatta be a BBC Jézus arcrekonstrukcióját, amelyet orvos szakértői kutatások előztek meg. Az etnikai karakterológián és a korai Jézus-ábrázolásokon alapuló digitális rekonstrukció egy sötét bőrű, szakállas, rövid hajú férfi arcát mutatja.

Dávid és Góliát összecsapásának színhelye

A Bibliában leírt Szentföldre vonatkozóan az utóbbi időben a régészek öt – szerintük: bámulatos – felfedezést tettek.

Az Elah-völgyben, Jeruzsálemtől 30 kilométerre délnyugatra található erődített város, Hirbet Kejjafa az ókorban az Izraeli Királyság és a filiszteusok területeinek határán feküdt, szemben a Gát nevű filiszteus várossal. Egy elszenesedett olajmagból vett mintán végzett C14-es radioizotópos vizsgálat segítségével megállapították, hogy a település rövid ideig, mindössze i.e. 1020 és i.e. 980 között létezett, majd megsemmisítették.

A település valószínűleg azonos a Józsué könyvében is szereplő Saarajimmal (nevének jelentése: két kapu), mint Júda fiai törzsének városával. A Biblia szerint itt zajlott Dávid és Góliát küzdelme: miután Dávid megöli ellenfelét, a filiszteusok megfutamodnak „és hullának a Filiszteusok sebesültjei és a Saraim felé vezetõ úton Gáthig és Ekronig”.

A 2,3 hektáron elterülő, 700 méter hosszú városfallal körülvett település fontos szerepet tölthetett be az egységes Izraeli Királyság idejen. Hirbet Kejjafa egyébként a júdeai várostervezés legkorábbi példája, korábban 3000 éves szentélyeket találtak itt, idén júniusban pedig egy hatalmas, ezer négyzetméteres épület romjaira bukkantak: a feltételezések szerint egy palotára, amit maga Dávid király használt.

Rejtélyes kőhalom, Jézus hajója

A kutatók nemrégiben négyezer éves kőhalmot fedeztek fel az izraeli Galileai-tengerben. sikerült azonosítani. A 10 méter magas, 70 méter átmérőjű, faragatlan bazaltkövekből álló, összesen 60 ezer tonnás hegy rendeltetése ismeretlen, s bár több száz ilyennel találkoztak már a tudósok világszerte, vízben lévőt még csak keveset fedeztek fel. A kőhalom kétszer olyan széles, mint a Stonehenge, s nehezebb a legtöbb modern hadihajónál.

Az ember alkotta képződményre először 2003-ban, szonár segítségével bukkantak rá a kutatók a tenger délnyugati részén. A szakértők szerint a kőhalom még a szárazföldön épülhetett fel, ám később a Galileai-tenger szintjének emelkedésével belephette a víz. Ha a kutatók által megbecsült dátum valós, a rejtélyes kőhalom a "Bet Jerah" vagy más néven "Kirbet Kerak" városához köthető, amely ebben az időben a térség legnagyobb települése volt.

Jézus hajóját, azaz a Galileai hajót 1986-ban, a Galileai-tenger sárrétege alatt találta meg két szerencsés halász a vízszint drasztikus csökkenése után. A régészeti munkálatok tizenkét napon át tartottak, s közben éjjel-nappal őrizni kellett a leletet, mert olyan szóbeszédek kaptak lábra, hogy a hajó tele van arannyal.

Miután sikerült kiszabadítani a sár fogságából, a hajót egy kémiai fürdőbe helyezték, s csak hét év után mutatták meg a nagyközönségnek. A ladik 8 méter hosszú, 2,2 méter széles és 1,2 méter magas; a feltételezések szerint halászásra és szállításra egyaránt alkalmas volt, s akár egyszerre 15 ember is tartózkodhatott rajta.

A radiokarbonos vizsgálatok a hajót i.e. 40-re (plusz-mínusz 80 év) datálták, a ladikon talált szegek és kézművestermékek pedig i.e. 50- i.sz. 50 közé helyezik – ahogy a hajótörzs technikája is ezt támasztja alá. Bár semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy valóban Jézus utazott vele, elgondolkodtató, hogy a Megváltó akkoriban a Galileai-tenger mentén élt, a hajózás pedig fontos szerepet játszott életében és tanításában.

A keresztények számára azért is volt fontos a ladik megtalálása, mert az evangéliumok szerint Jézus első tanítványai halászok voltak, Isten fia pedig a hajó tetejéről intézte beszédeit hallgatóságához.

A maszadai erőd

A Holt-tenger mellett, Izrael területén álló maszadai erődöt Nagy Heródes (i.e. 73-i.e. 4) eredetileg téli pihenőhelynek szánta, miközben arra is gondolt, hogy az építmény biztonságot nyújtson egy esetleges zsidó felkelés, vagy római támadás ellen. Az egyetlen hatalmas, 200-300 méter magas, 550 méter hosszú és 300 méter széles sziklára épült erőd luxuspalotákkal, barakkokkal, raktárokkal, fürdőkkel és – mivel saját vízforrással nem rendelkezett – ciszternákkal büszkélkedett; az erőd a tengerszinttől 60 méteres magasságban (a Holt-tengertől számítva 400 méterre) helyezkedett el.

A helyszínt 1842-ben azonosították, de csak 1963 és 1965 között tárta fel Jigael Jadin izraeli régész. A távolságok és a száraz időszak miatt gyakorlatilag kétezer éven át háborítatlan maradt, a rómaiak nyugati oldali rámpáját még meg lehetett mászni. Az épületek restaurálása azóta tart.

A jól ismert történet szerint az Eleázár ben Jáir vezette maroknyi zsidó felkelőcsoport i.e. 72-ben a megközelíthetetlen erődöt választotta a rómaiakkal szembeni ellenállás utolsó bástyájának. Nagyjából 960 zsidó: férfiak, nők és gyermekek vették be magukat az erődbe, de a nyolc-kilencezer római legionárius ellen esélyük sem volt. A szinte bevehetetlen vár több mint három évig állt ellen a római támadásoknak. Végül a megmaradt zelóta védők tömeges öngyilkosságba menekültek, hogy ne kerüljenek élve az ostromlók kezére.

A Madaba-térkép

Az 1884-ben a jordániai Madabában felfedezett, a város nevét viselő térkép az eddigi legkorábbi kartográfiai ábrázolása a Szentföldnek. A nagyjából 560-565 között készült mozaiktérkép Dél-Szíriától Egyiptomig mutatja be a régiót. Egy része megsérült, de Jeruzsálemet csodálatos részletességgel ábrázolja: tisztán felismerhető az óváros legfontosabb részei, így a Damaszkuszi kapu, az Oroszlán kapu, az Aranykapu, a Cion kapu, a Szent Sír templom, vagy éppen Dávid tornya. De hasonlóan részletes Náblusz, Gáza és Askelón városa is.

A mozaik jelentőségét mutatja, hogy általa több, a Szentírásban található helyet sikerült azonosítani, s a Madaba-térkép volt az, amelynek segítségével feltárásokat végeztek Jeruzsálem zsidó negyedében, illetve a mozaikból kiindulva kezdték meg Szodoma és Gomora egyelőre sikertelen lokalizálását is.

 

Kimaradt?