A statisztikák szerint Románia gazdasága jól teljesít

Az Országos Statisztikai Intézet közlése szerint az ország csaknem valamennyi gazdasági mutató esetében jól teljesített, a gazdasági növekedés fő hajtóereje pedig az ipar, a mezőgazdaság és a kivitel volt.

Uniós második a termelés tekintetében

Románia gazdasága az idei év első kilenc hónapjában 2,7 százalékkal nőtt, az előző esztendő hasonló időszakához képest. Az idei év második negyedében egyébként a gazdaság 0,5 százalékkal javította teljesítményét az előző évnegyedhez viszonyítva, ami a hetedik helyre helyezi az országot az Európai Unióban.  A gazdaság gyarapodását illetően az idei előrejelzések 1,9 és 2,5 százalék között változnak. A bruttó nemzeti össztermék ugyanakkor a harmadik évnegyedben 1,6 százalékkal növekedett a megelőző évnegyedhez, illetve 4,1 százalékkal a tavalyi esztendő hasonló negyedéhez képest. A Nemzetközi Valutaalap a bruttó nemzeti össztermék 2,2 százalékos növekedésével számol az idei év viszonyában.

Mindezek a számok önmagukban is örvendetesek, az pedig külön elégtételre ad okot, hogy a trend hónapról hónapra pozitív tendenciát mutat. A román gazdaság például az idei év első felében 1,8 százalékkal gyarapodott a tavalyi esztendő első feléhez képest.

Minden remény adott ahhoz, hogy az idei esztendőre előrejelzett 2 százalékos gyarapodást Románia túllépje, a gazdaság tehát várakozáson felül teljesített. Amennyiben a növekedési trend tartós lesz – és az eddigi eredmények nagyjából erre mutatnak – akkor Románia a termelés növekedésének tekintetében az első között le az Európai Unióban. Az Eurostat jelentése szerint a 8,9 százalékot elért Romániát ilyen tekintetben egyelőre csakis a 11,7 százalékos ütemet elért Írország lépi túl.

Jó exportteljesítmény

Az Országos Statisztikai Intézet adatainak megfelelően az idei év első felében a román export 5,9 százalékkal növekedett, és elérte a 23,7 milliárd eurót. A behozatal ugyanakkor a jelzett időszakban 2,7 százalékkal csökkent, és 26,2 milliárd euróra esett vissza, vagyis kétmilliárd euróval kevesebb volt, mint a tavalyi esztendő hasonló időszakában. 

Az export és az import jelentős részét Románia az Európai Unió tagországaival bonyolította le. A román export 70,5 százaléka az uniós országokba irányult, a kivitel értéke megközelítette a 17 milliárd eurót. Ezekből az országokból Románia 20,1 százalékkal importált termékeket, ami teljes behozatalának 76,85 százalékával egyenlő.

Az Európai Unión kívüli országokat illetően Románia 7 milliárd euró értékben exportált, importja pedig megközelítette ezt az összeget és elérte a 6,98 milliárd eurót. Románia kereskedelmi mérlege ezekkel az országokkal tehát pozitív.

Jó volt a termés

A mezőgazdaság igen fontos szerepet töltött be ebben az időszakban a román gazdaság növekedésében. Románia idén búzából 7200 millió tonnát termelt, a kukoricát illetően pedig az előrejelzések 11,3 millió tonnát ígérnek – ami kereken kétszerese a tavalyi kukoricatermésnek.  Az Országos Statisztikai Intézet legutóbbi adatai szerint a mezőgazdaság az idei év második felében 3,5 százalékkal járult hozzá a bruttó nemzeti össztermék gyarapodásához.

Az idei év folyamán a kormány 2,8 milliárd euró értékben juttatott közvetlen és kiegészítő kifizetéseket a farmereknek. Ugyancsak idén beindította az öntözései rendszer helyreállítására kidolgozott programját, minden megyében platformokat hozott létre a zöldségek és a gyümölcsök begyűjtésére. A kabinet 50 millió euróval segítette a családi farmokat, megteremtette a Mezőgazdasági Szektor Kölcsönös Támogatási Alapját, amely anyagilag fedezheti a farmereket ért károkat, végül pedig feloldotta a zár alól a mezőgazdasági beruházási kishiteleket.

Jöttek az uniós pénzek

A Ponta-kormány mandátumáig az uniós alapok lehívási rátája valahol 7 százalék körül mozgott – jelenleg túllépi a 25 százalékot. Minden esély adott arra, hogy az Európai alapok Minisztériumának előrejelzése szerint a lehívások túllépjék a 30 százalékot.

Minden azért is jelentős eredmény, mert a jelenlegi kormány hatalomra kerüléséig az uniós pénzalapok lehívását lehetővé tevő programok nagy részét Brüsszel különféle rendellenességek miatt felfüggesztette.

Kimaradt?