Életszínvonal: papíron Pontáék jobbak Bocéknál

A romániai ellenzéknek – amelyet nagyrészt az éveken át kormányon volt Demokrata Liberális Párt képvisel – nehéz dolga van. Egyrészt kormányzása idején széles tömegek előtt vált népszerűtlenné, másrészt nem tudja bebizonyítani a lakosságnak, hogy a Szociál-Liberális Szövetség kormányzása idején rosszabbul él, mint a demokrata liberálisok országlása alkalmával.  A számok azonban igen makacsak, a lakosság pedig azt érzi, hogy életszínvonala (ha gyökeresen nem is, de valamelyest) javult a demokrata liberálisok kormányzásához képest. Mindezt egyébként a gandul.info szerint statisztikák is bizonyítják.

Ki „gyártott” munkanélkülieket

A Demokrata Liberális Párt azt akarja elhitetetni a költségvetési alkalmazottakkal például, hogy béreik nem emelkedtek. A nyugdíjasoknak azt magyarázza, hogy a nyugdíjpont értéke nem növekedett, a kenyér pedig nem lett olcsóbb, a mezőgazdasági dolgozókat arra figyelmezteti, hogy nem kapták meg előre a termőföldek utáni jutalékot.

A Demokrata Liberális Párt és Traian Băsescu államfő hívei azzal érvelnek, hogy a Szociál-Liberális Szövetség kormánya „a munkanélküliek valóságos gyárává” változott. Csakhogy az Országos Statisztikai Hivatal valamint a Munkaügyi Minisztérium adataiból az derül ki, hogy a Szociál-Liberális Szövetség kormányra kerülése óta 94 300 új munkahely létesült, miközben a demokrata liberálisok kormányzása idején a munkanélküliek száma 2009 és 2012 között 530 ezer fővel növekedett. Azaz a Demokrata Liberális Párt kormányzása alatt az állást keresők száma 14,2 százalékkal megnőtt, míg a Szociál-Liberális Szövetség kormányzása idején a munkanélküliség 0,7 százalékkal visszaesett.

Mikor nőttek a bérek

A Demokrata Liberális Párt azt állítja, hogy kormányzása idején a fizetések nőttek – miután 25 százalékkal csökkentette a költségvetési alkalmazottak bérét. De ha ettől a drasztikus intézkedéstől el is tekintünk, a fizetések a demokrata liberálisok kormánya alatt folyamatosan csökkentek. Így például az Országos Előrejelzési Bizottság számadatainak megfelelően országos átlagban a reálfizetések – azaz a nominális bér vásárlóereje – 2009-ben 1,5 százalékkal csökkent, 2010-ben a csökkenés értéke elérte a 3,7 százalékot, 2012-ben pedig 1,9 százalékkal esett vissza. A Szociál-Liberális Szövetség kormányzása idején azonban a vásárlóerő 2012-ben 1,3 százalékkal nőtt, idén pedig, a rendelkezésekre álló adatoknak megfelelően, a növekedés üteme elérte az 1,4 százalékot.

Az európai pénzalapok lehívásával Románia sohasem állt jól – és most is igen sok a tennivaló ezen a területen. A demokrata liberálisok szerint a jelenlegi kormány idején katasztrofálissá vált a helyzet. A konkrét adatok viszont mást mutatnak: az európai alapok lehívásának 2012 áprilisában elért 7,2 százaléka helyett a brüsszeli pénzalapok csaknem 25 százalékát sikerült lehívni. Csupán 2013 júliusában 730 millió euró uniós pénz érkezett Romániába – azaz kétszerese annak az összegnek, amelyet a Boc-kormánynak sikerült lehívnia 2010 folyamán.

Ehhez a pénzhez még hozzá kell számítani azt is, hogy Brüsszel hat olyan operációs programnak adott szabad utat, amelyet az Európai Unió a 2009-2011 között tapasztalt rendellenességek miatt függesztett fel. A volt kormánypárt keményen bírálja a Ponta-kormányt amiatt is, hogy többet költ el, mint amennyi a bevétele. A legutóbbi ilyen természetű bírálatot Andrea Paul fogalmazta meg.

A helyzet azonban az, hogy a jelenlegi kormány jobban gazdálkodik a költségvetéssel, mint előde. Az idei esztendő első hét hónapjában a költségvetési hiány csaknem kétszer kisebb volt, mint 2011 első hét hónapja során, illetve háromszor kisebb, mint 2010 hasonló időszakában volt. Az eddig felsorolt adatokat a Nemzetközi Valutaalap, a pénzügyminisztérium, a Román Nemzeti Bank statisztikái is bizonyítják.

Export, árak, tartozások

Ugyanakkor a Szociál-Liberális Szövetség kormánya más adatok tekintetében is jobban áll, mint a Demokrata Liberális Párt kormánya. Így például a minimálbér a demokrata liberálisok idején évi átlagban 5,5 százalékkal nőtt, addig a szociálliberálisok kormányzása alatt évi üteme elérte a 14,3 százalékot. A kivitel értéke 2010 első nyolc hónapjában alig haladta meg a 23 milliárd eurót, 2011 hasonló időszakában pedig csak kevéssel volt magasabb 29 milliárd eurónál, addig 2012 valamint 2013 első nyolc-nyolc hónapjában az export értéke megközelítette a 30, illetve elérte a 32 milliárd eurót.

Az élelmiszertermékek ára a demokrata liberálisok idején 9,32 százalékkal nőtt, a szociál-liberálisok kormányzása alatt viszont csak 3,09 százalékkal. A többi fogyasztási cikkért Emil Bocék kormánya(i) idején 24 százalékkal kellett többet fizetni, Victor Ponta kormánya alatt ezek a termékek viszont csupán 6,55 százalékkal drágultak.

Az állami vállalatok tartozásai végül 2010-ben elérték a bruttó nemzeti össztermék 4,8 százalékát, ez az arány jelenleg mindössze 3 százalékra esett vissza. 

Kimaradt?