Európában mindinkább előretörnek a szélsőjobboldali mozgalmak. Immár nem csupán kiprovokált utcai összetűzésekben, a román és a zsidók elleni akciókban „jeleskednek”, de egyre komolyabban jelen vannak a nagypolitikában is.

A szólásszabadság nevében…

A szélsőjobboldal a legutóbbi ausztriai választásokon jelentős sikert ért el, Norvégiában pedig egy ugyancsak szélsőjobboldali tömörülés az erő pozíciójából igyekszik helyet szerezni magának a kormányban.

Az európai országok kormányai, hatóságai a „szólásszabadság” nevében csak ritkán lépnek fel ellenük hatásosabban. A görög kormány is csak azt követően határozta el magát a 18 parlamenti képviselővel rendelkező Arany hajnal nevű szélsőjobboldali tömörülés vezetője, Nikosz Mihaloliakosz letartóztatására, miután a görög társadalomban nagy vihart váltott ki az alapos gyanú, miszerint a tömörülés gyilkolta meg Pavlosz Füszasz antifasiszta rappert. A tüntetők és a rendőrök több görög városban is összecsaptak, a görög hatóságoknak pedig – a válság mellé – úgy tűnik – nem hiányoztak az újabb utcai zavargások.

Egyébként a gyilkosság hírére maga az Arany Hajnal görögországi támogatottsága is egyharmadával csökkent.

Az „ellenfelek”

Minden jel arra mutat azonban, hogy a szélsőjobb erők mind nagyobb hatalomra tesznek szert, helyet követelnek maguknak az európai országok politikájában.

Mindez már csak azért is aggasztó, mert a jelenlegi helyzet jelentős mértékben hasonlít a második világháború előtti időszak, a múlt század húszas és harmincas éveinek állapotára, amikor Európának a gazdasági válság nyomán társadalmi feszültségekkel, munkanélküliséggel kellett szembenéznie. A 2008 óta tartó gazdasági-pénzügyi válság kihatásai jelen pillanatban is nagymértékben megrázzák az európai demokráciát, fölerősödnek a „kemény kezű vezetést” követelő erők, elsősorban Közép- és Kelet-Európában, ahol a lakosság már amúgy is „hozzászokott” a diktatúrákhoz – ám Nyugat-Erópában is jelentkeznek például a Harmadik Birodalmat visszasíró hangok.

Az európai szélsőjobboldali mozgalmak „régebbi ellenfeleik” mellett a bevándorlókat – elsősorban az „országot elszegényítő” muzulmánokat, de a kelet-európai országból érkező vendégmunkásokat is – támadják. Fellépésük egyben az Európai Unió ellen is irányul, amelynek „laza törvénykezése” nyomán kedvenc állításuk szerint „Európa lassan nem lesz az európaiaké”. Populista eszméik sajnos mind nagyobb visszhangra találnak a lakosság soraiban, akik közül sokan maguk is az Európai Unióban látják országuk elszegényedését.

A jobboldali pártok, tömörülések jelentős támogatásnak örvendenek Közép- és Kelet-Európában. Politikájuk egyre agresszívebbé válik, a zsidók, a cigányok, a „judeo-ballib-szabadkőműves erők” mellett az „idegenek” ellen fordulnak – mindenekelőtt a nagy multinacionális vállalatokat, a külföldi bankokat támadják.

A friss demokráciák hibáira alapoznak

A Kelet- és Közép-Európai szélsőjobboldali mozgalmak megújulásának okait az Universitat Viadrina Frankfurt (Oder) professzora, Michael Minkenberg elemezte a kérdéssel foglalkozó, nemrégiben megtartott párizsi konferencia alkalmából. Szerinte a friss demokráciák ballépéseit, hibáit a jobboldali csoportok maximálisan kihasználják, a diktatúráktól csak nemrégiben megszabadult országok „vadkapitalizmusa” helyett a szélsőjobboldal a múltban gyökerező radikális megoldásokat kínál.

Alig húsz év alatt ily módon jelentősen sikerült megnövelniük népszerűségüket, amely a térség számos országában eléri a 20 százalékot is. Igaz, népszerűségükben komoly ingadozások is felléphetnek, mint például Lengyelországban, vagy Magyarországon – utóbbiban a Jobbik két parlamenti választás között rendkívüli módon megerősödött és több mint 16 százalékkal végzett a harmadik helyen, a Fidesz-KDNP és az MSZP mögött, ezzel pedig 47 helyet szerzett a parlamentben, ami a mandátumok több mint 12 százalékának felel meg.

Míg Nyugat-Európában a szélsőjobboldali erők gyűlölete leginkább a bevándorlók ellen irányul, addig Kelet- és Közép-Európa térségében mindez elsősorban az „idegenek”, továbbá a szomszédos államok ellen nyilvánul meg, ugyanakkor Moszkva helyett immár Brüsszelt tekintik legfőbb ellenségüknek. Nacionalizmusuk igen élessé válik az országaik területén élő nemzeti kisebbségek ellen is.

A nemzeti kommunizmus által uralt volt szocialista országban kifejlődő szélsőjobboldali mozgalmak Michael Minkenberg szerint a „jobboldali radikalizmust” „fasiszta-autokrata” színben jelentik meg, működésükkel pedig nem egyszer komoly problémát jelentenek az illető országok demokratikus fejlődésének útjában. Ideológusaik a múltba kívánják visszarántani az országot, az „elvesztett területek” visszaszerzésére törekednek (a határok kérdésében egyértelműen ultranacionalista álláspontot vallanak), nyíltan antiszemiták és rasszisták, demokráciaellenesek.

 „Tiszta Románia”

A Közép- és Kelet-Európai országok különböző szélsőjobboldali erői között egyelőre nincs komolyabb nemzetek fölötti együttműködés.

Ezeknek az erőknek az ideológiája a múltban gyökerezik, nem egy alkalommal pedig erőteljes vallásos jelleget is ölt, ahogyan az Romániában is történik.

Romániában egyébként több szélsőjobboldali mozgalom is létezik, közöttük sincs azonban egység, valamennyi a „román nemzeti eszményeinek” egyedüli képviselőjeként határozza meg magát, jóllehet céljaik nagyrészt megegyeznek, valamennyi a Vasgárdista mozgalom eszményeinek folytatójaként tünteti fel magát.

Így például az Új Jobboldal szervezet „radikális, harcos” jellege mellett „keresztény-nemzetinek” vallja magát. A mozgalom „erős államot” akar, célja Románia és a Moldovai Köztársaság mielőbbi egyesítése, a „cigány bűnözés” határozott büntetése, a művi vetélés megakadályozása. Az Új Jobboldal nyíltan ellensége az Európai Uniónak, a NATO-nak, valamint a multikulturalizmusnak, ugyanakkor harcot hirdet a homoszexuálisok – és a magyar kisebbség ellen.

A Radu Sorescu által vezetett Nemzeti Jogok Pártjának doktrínája szerint az országban nem lenne helyük a nemzeti kisebbségeknek. A párt „tiszta”, csakis románok által lakott országot akar, a romákat pedig „etnikai különítményekbe” – régebben: gettókba – zárná. Egyelőre…

Veszélyessé válhat

Romániában a szélsőjobboldali tömörülések jelen pillanatban nem jelentenek különösebb veszélyt. A legnagyobb fenyegetést 2000-ben jelentették, akkor, amikor a Nagy-Románia Párt második pártként, több mint 26 százalékkal került be a parlamentbe, és amikor a román választónak az államfőválasztások második fordulójában két rossz – Ion Iliescu és Corneliu Vadim Tudor – között kellett választania.

Ezeknek a pártoknak jelenleg igen csekély a népszerűsége, a parlamenti bejutás küszöbét sem érik el. A válság további elhúzódása, az ország súlyos gazdasági és társadalmi helyzete, a hatóságok közönye azonban azzal a fenyegetéssel járhat, hogy a szélsőjobboldai erők fölerősödhetnek. 

Emellett, főleg a választásokat megelőző – egyre hosszabbra nyúló – időszakban a hagyományos pártok is átveszi a szélsőjobboldali erők jó néhány jelmondatát, igyekezvén megszerezni ezeket a szavazókat is. Ráadásul valamennyi román pártban vannak szélsőjobbos csoportok.