Trump szerint az amerikaiak máris megbánták, hogy Bidenre szavaztak

Donald Trump arra kéri az amerikaiakat, akik már éltek a korai szavazás lehetőségével, hogy menjenek és változtassák meg az opciójukat. Az amerikai elnök úgy tartja, annyira meggyőző volt a múlt heti – második és egyben utolsó – jelöltvitán, hogy demokrata választók tömegei gondolták meg magukat.

„Egyre felkapottabb a keresési trendekben (Google) a MEGVÁLTOZTATHATOM A SZAVAZATOMAT? kifejezés. Azaz megváltoztathatják-e az én javamra. A válasz a legtöbb államban IGEN. Menjetek, és tegyetek úgy” – írta egyik friss Twitter-bejegyzésében Donald Trump.

A Google's Trends bejegyzése alapján az utóbbi napokban valóban sokan kerestek rá az idézett kifejezésre a világ legnépszerűbb keresőmotorján. Az amerikai elnök, a Republikánus Párt elnökjelöltje ezt annak tulajdonítja, hogy meggyőző teljesítményt nyújtott a pénteken Nashville-ben rendezett elnökjelölti vitán, és ennek köszönhetően máris sokan megbánták, hogy demokrata párti kihívójára, Joe Biden volt alelnökre szavaztak. 

 

Az Egyesült Államokban egy hét múlva, november 3-án tartják az elnökválasztást, de az úgynevezett korai szavazás már több mint egy hónapja, szeptember 18-án elkezdődött, elsőként Minnesota, Virginia, Dél-Dakota és Wyoming államban. A legtöbb állam biztosítja a korai szavazás lehetőségét, amivel idén sokan éltek, főként a koronavírus-járvány miatt, hogy elkerüljék a szavazókörök előtti tülekedést a választás napján.

Szerda reggelig mintegy 71 millió amerikai adta le a szavazatát – személyesen vagy levélben. Ez a szám majdnem kétszerese a négy évvel ezelőttinek, amikor – növekvő részvétel mellett – kevesebb mint 139 millióan szavaztak az elnökválasztáson, közülük 47,2 millió a választás napja előtt. A korai szavazás megugrása részben a demokraták bizalmatlanságával is magyarázható. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a postán beküldött szavazólapokat nagyobb arányban érvénytelenítik, mint a személyesen leadott szavazatokat.

A demokraták a korai szavazásért kampányolnak

Mivel az afroamerikaiak és általában a demokraták hajlamosabbak levélben szavazni, a Biden-kampány attól tart, hogy több „csatatérállamban” – ahol minimális előnnyel vezet – veszíthet a levélszavazatok 1-2 százalékának érvénytelenítése nyomán. Mindezek fényében a demokraták aktívan kampányolnak a korai szavazásért, olyan nagyágyúkat is nevetve, mint a volt államelnök, Barack Obama vagy az Egyesült Államok egyik legnagyobb popsztárja, Taylor Swift.

Donald Trump lényegében ezt a kampányt próbálja semlegesíteni felhívásával. Az elnök szerint százezrek kerestek rá a múlt pénteki jelöltvita után arra, hogy miként változhatják meg a voksukat, ami arra utal, hogy meggondolták magukat.

Szokásához híven Trump ezúttal is erősen túloz. A Google Trends szerint a „Hogyan változtathatom meg a szavazatom?” kifejezésre valóban többen kerestek rá az elmúlt napokban, de egyelőre korai lenne az adatokból kiolvasni azt a hirtelen fordulatot, amit a republikánus elnök sejtetni próbál. Ez különösen akkor nyilvánvaló, ha összehasonlítjuk az említett keresőkifejezést egy másikkal – a korai szavazással –, ami a demokraták mantrája. A kettő közötti különbség óriási. 

 

Az alábbi grafikon azt mutatja, hogy azok között, akik általában érdeklődnek az amerikai választások iránt, milyen egyéb témákra vagy kifejezésekre kerestek rá a Google-on. Mint látszik a „Hogyan változtathatom meg a szavazatomat?” nem fért fel a listára, amely a legnépszerűbb 25 keresési kifejezést tartalmazza. Az első helyeken az elnökválasztással egy időben tartandó részleges szenátusi voksolással kapcsolatos keresések állnak, de a 11-ik helyre felfért például a kérdés, hogy „mikor lesznek a választások?”. 

 

A Trends többéves szolgáltatása a Google-nak, de a Brexit-népszavazás kapcsán kapott először nagyobb figyelmet, amikor kiderült – a Google keresési trendek alapján –, hogy az angolok jelentős része nem tudta, miért szavazott az Európai Unióból való kilépésre, illetve milyen következményei lehetnek a döntésnek. Néhány órával a népszavazási urnazárás után, 2016. június 23-án éjfél körül 250 százalékkal növekedett a "mi történik, ha kilépünk az Európai Unióból?" kérdésre választ keresők száma.

A kérdés lényegét illetően egyébként a válasz: igen, megváltoztatható a szavazat, de a feltételek államonként vagy akár – Connecticutban például – városonként változnak. Van, ahol már lejárt a határidő, ahol csak a voks feldolgozása előtt lehetséges, és ahol egyáltalán nincs lehetőség a korai szavazat érvénytelenítésére és új voks leadására. Nem utolsó sorban egyáltalán nem biztos, hogy aki meggondolja magát, az föltétlenül volt Biden-szavazó.

(Címlapfotó forrása: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?