Rákérdezni a nemi egyenlőtlenségek társadalmi okaira – kutatóval tisztázzuk a gender fogalmát

Miután az elmúlt napokban a genderelmélet-oktatás betiltását előíró törvény elfogadása szakította többnyire két táborra a nyilvánosságot, szakértőt kértünk meg arra, tisztázza a szóban forgó fogalmakat. Geambașu Réka szociológussal, genderkutatóval, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatójával beszélgettünk a tanügyi törvényt módosító tervezet elfogadásának lehetséges előzményeiről, feltérképeztük a genderellenesség lehetséges okait, és szóba került a genderkutatók felelőssége is abban, hogy milyen kép alakult ki mára sokakban a diszciplínáról.

Volt-e ön szerint valamilyen közéleti-politikai előszele a keddi szavazásnak, vagy teljesen hirtelen jött a tanügyi törvényt módosító tervezet elfogadása?

Felmerült bennem, meg többekben, akikkel beszélgettem, hogy ez a törvénymódosító javaslat arra reakció, hogy a szexuális nevelés-törvény napirendre került, de úgy tűnik, hogy semmi köze, mert a tervezet már tavaly ősz óta ücsörgött a képviselőházban. Nem tudtam róla, és úgy tűnik, a sajtó sem tudott erről. Ha viszont globálisan kitekintek, és felidézem, hogy a gender mint fogalom, mint vélt ideológia hányféleképpen került mindenféle támadásoknak a kereszttüzébe, akkor nyilvánvalóan nem meglepő. Igazából az lenne a meglepő, ha ebből Románia kimaradna.

Az ember dédelgethetett ilyen illúziókat, hogy abban az országban, ahol két éve a család-definíciós népszavazás érdektelenségbe fulladt, ott az egyenlőséggel szembeni elkötelezettség vagy a kirekesztésnek az elutasítása erősebb lenne, de ez egy teljesen alaptalan illúzió lett volna. Annak a népszavazásnak az érvénytelensége valószínűleg az elmaradt mozgósításnak tudható be.

Többnyire két táborra szakította a téma a nyilvánosságot: az akadémiai és civil szféra egy része ellenzi a módosítást, és az oktatói szabadság, valamint a szólásszabadság megsértését emlegeti, a közösségimédia-felületeken kommentelő „hangos tömeg” pedig üdvözli, hogy a gyermekek, fiatalok fejét ezentúl nem tömhetik meg úgynevezett „genderideológiákkal”. Meglepték-e a szavazás utáni reakciók?

Nem leptek meg, hiszen nincsen új ezekben a panelekben. Egyébként a törvénymódosítást ellenzőknek is csak egy szűk köre az, amelyik nem vitatja a gender fogalmát vagy annak legitimitását. Például az ifjúsági szervezeteknél láttam, hogy pontosítottak: ők nem a gender mellett érvelnek, hanem a tanszabadságot, a gondolkodás- és az oktatói szabadságot védenék. Tehát a tiltakozóknak a köre sem homogén. De hogyha a másik csoportra gondolok, akik üdvözlik ezt a törvénymódosítást, akkor olyan kutatóként, aki figyeli, hogy milyen érvek merülnek fel ebben a diskurzusban, meg kell állapítanom, hogy ezek bevett toposzok, panelek, amelyekkel rendszerint élni szoktak szerte a világon.

A nemi egyenlőség ügyének a rendszerváltás óta nem állt jól a szénája, és ha ilyen szempontból nézem, akkor két nagy periódust tudnék ad hoc módon elkülöníteni. Az első rögtön a rendszerváltás utáni időszak, amikor még nem genderről, hanem feminizmusról beszéltünk, és amikor azzal kellett szembesülniük, hogy mennyire elutasított ideológia a feminizmus. Különféle elméletek születtek arra, hogy a rendszerváltást követően miért bizonyult ennyire mostohának a feminizmus sorsa, miért vált ennyire elutasítottá. A szakértők rendszerint olyasmikkel érveltek, hogy a létezett szocializmus felülről erőltetett emancipációjára adott válasz ez, vagy hogy sokan nyugati importnak tekintették a feminizmust. De aztán a 2000-es évektől átalakultak a fogalmak, és már nem a feminizmus-ellenesség volt a meghatározó a volt szocialista társadalmakban, hanem a „genderideológia” lett a közellenség.

Viszont nem az történt, hogy a gendert utasították el egyfajta nyugati importként, mint ami nem illeszkedik a mi „sajátos kultúránkhoz”, hanem magát a genderellenességet kezdtük el importálni. Ezért nem lephettek meg azok az érvek, amelyek a nyilvánosság különböző színterein elhangzanak, mert ugyanezzel érvelnek Amerikában, a nyugati társadalmakban, és ezek az érvek meglehetősen idegenek a romániai társadalomtól. Ilyeneket lehetett olvasni, hogy a „genderideológia” felkínálná a gyermekeinknek a nemváltás lehetőségét, kiterjesztheti a melegjogokat, sokféle nem lesz és így tovább. A rettegett veszélyek képtelensége pont abból fakad, hogy semmi közük a mi társadalmi valóságunkhoz.

A szenátus kedden szavazta meg a törvénymódosítást, amelynek értelmében minden tanintézményben tilos a genderelmélet oktatása. A jogszabályt a beterjesztő Népi Mozgalom Párt mellett a Szociáldemokrata Párt (PSD) is támogatta, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) tartózkodott, az RMDSZ és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ellene szavazott. A módosítás fél éve került először a felsőház oktatási bizottságának asztalára, ahol első körben elutasították a tervezetet, majd második körben RMDSZ és az USR szenátorán kívül mindenki megszavazta. Az ország két legnagyobb egyeteme, a Bukaresti Tudományegyetem és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tiltakozott ellene. A Magyar Ifjúsági Értekezlet, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, az Országos Magyar Diákszövetség, valamint a Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége is kifogásolta a törvénymódosítást.

Miből fakadhat mégis ez a mássággal szembeni félelem, ha a mindennapi életüket tulajdonképpen nem befolyásolják ezek a kérdések, és – visszatérve a példájára – nem ismernek a környezetükben olyan személyt, aki nemváltáson ment volna keresztül? Egyúttal megkérem arra is, hogy tisztázza az olvasóknak a gender fogalmát.

A gender azt jelenti, hogy társadalmi nem. Ez nem egy ideológia, hanem mindenekelőtt egy fogalom (olyan, mint a kor, az etnicitás), amely azt jelenti, hogy mindazok a különbségek, amelyek ma férfiak és nők között vannak, azok nem kizárólag az Istentől adottak, nem kizárólag a természet alkotása, hanem az emberi társadalmaknak a hatását viselik magukon. A gender az a fogalom, amely lehetővé teszi számunkra azt, hogy rákérdezzünk a társadalmunkat jellemző nemi egyenlőtlenségek okaira, azt feltételezve, hogy ezeknek nagyrészt társadalmi, nem biológiai okai vannak. Aki a gendert használja a maga elemzéseiben, az általában egy horizontális szempontot alkalmaz: látunk fogyasztói különbségeket, látunk egy nemi alapú munkamegosztást a társadalmakban, látunk nők és férfiak viselkedését eltérően szabályozó társadalmi normákat, és ezekről azt gondoljuk, hogy a társadalmak definiálják. És nem csak gondoljuk, hanem igazolni is tudjuk, hiszen egészen mást jelentett nőnek vagy férfinak lenni 100 vagy 500 évvel ezelőtt, mást jelent ma itt, mint 2000 km-rel arrébb, másak a szerepek – holott a biológiai adottságok mindenkor és mindenütt ugyanazok. A gender lényegében ennyi, és erre épül az ún. gender tanulmányok, amely a különféle jelenségeket a társadalmilag meghatározott nemi szerepek irányából közelíti meg.

A genderellenességnek több oka van, de kezdjük talán azzal, hogy a társadalmi nemek szerinti egyenlőtlenségekre rákérdezni: nyilvánvalóan kényelmetlen, hiszen magában hordozza a megszokott rend felforgatásának lehetőségét. Megkérdőjelezhet olyan berendezkedéseket, hatalmi viszonyokat, amelyek ma – és meglehetősen régóta – a társadalmakat jellemzik. Például megkérdezi azt, hogy össztársadalmi szinten az amúgy magasabban képzett nők miért keresnek 15-20 százalékkal kevesebbet, mint a férfiak. Vagy miért van az, hogy a fizetetlen, láthatatlan gondoskodó munkából egy nőnek lényegesen több jut, mint egy férfinak? Miért jár együtt egy szakma vagy ágazat elnőiesedése annak presztízscsökkenésével és így alacsonyabb bérezésével? És így tovább.

A genderellenesség második oka sem mellékes: az általános, erősödő tudományellenesség is megágyaz neki, erősödnek a tudomány legitimitását vitató hangok, és ez különösen érvényes a társadalomtudományokra. Úgy tűnik, egyre gyengülő társadalmi konszenzus övezi különösen a társadalomtudományok társadalmi hasznosságát. Ma egy társadalomtudós könnyen kerülhet abba a helyzetbe, hogy meg kell érvelnie, hogy miért jogosult a közpénzre, miért hasznos a társadalom szempontjából az, amit ő vizsgál. Ennek az egyik következménye rávetül a gender szempontok szerint kutatókra is.

Végül a harmadik ok – erről például Kováts Eszter és szerzőtársai beszélnek több helyütt –, hogy a gender nem más, mint egyfajta szimbólum, én inkább bűnbaknak hívnám. A mai konzervatív politizálás előszeretettel tekinti, használja vagy definiálja a gendert közellenségként, amellyel viszont hatékonyan tudja mobilizálni a választóit. A gender a mai konzervatív és altright politikai retorika egyik eleme, a felkínált valóságértelmezésük és programjuk egyik része. Vagyis a genderellenesség egy csomagban jön minden egyébbel: mindazzal, amit ezek az erők gondolnak az állam szerepéről, a tőke és munka viszonyáról, a kisebbségekről, bevándorlókról; ugyanígy pozicionálják magukat a nemi egyenlőség témájában. Csakhogy van ebben egy csavar: mert miközben a gender mint akadémiai diszciplína és mozgalom mint „aberrált”, „természetellenes”, „a normalitástól idegen” kerül célkeresztbe, ugyanez a konzervatív politikai erő köt egy furcsa szövetséget azzal, amit liberális feminizmusnak vagy posztfeminizmusnak nevezünk. A liberális feminizmus dióhéjban az a mélységesen individualista, jobbára (felső)középosztálybeli nőkhöz szóló mozgalom, amelyből az olvasóknak például a Lean in (Dobd be magad!) hívószó csenghet ismerősen, akár csak az ezt képviselő Sherryl Sandberg vagy – ugye, milyen visszás – Ivanka Trump. A mozgalom fő üzenete, hogy a választási lehetőségek korát éljük, így a nők érvényesülése alapvetően egyéni felelősség. Ám ha megnézzük, az általuk kínált stratégiák lényegében csak középosztálybeli nők számára elérhetők.

Vagyis a konzervatív támadások nem egyszerűen nőellenesek (és ennyiben nem értek egyet azokkal, akik úgy érvelnek, hogy Romániában egy újabb kisebbséggel – a nőkkel – szembeni támadást látunk), hanem a nők – összességében hátrányos – helyzetének strukturális meghatározottságát utasítja el. Amire éppen a gender-fogalom tud(na) rámutatni.

A választók számára pedig a gender vélhetően ugyanúgy működik bűnbakként, mint bármely más bűnbak. Az elmúlt évtizedek neoliberális gazdasági berendezkedése általános munkaerőpiaci, lakhatási bizonytalanságot, kiszámíthatatlanságot (a szociológia ezt a prekaritás fogalmával írja le) teremtett az emberek életében; és mindezt alapvetően egyéni kudarcként éljük meg, hiszen ma az individualizmusnak gyakorlatilag nem nagyon van alternatívája. A gazdaság működésének kockázatát az egyének, a családok viselik és az individualizmus elkendőzi helyzetünk strukturális jellegét. Mondok egy példát a saját kutatási területemről: ha női munkavállalóként nem tudok anyagilag sikeres lenni, pedig szeretnék, sokkal könnyebben elhiszem, hogy én nem voltam elég rugalmas, kockázatvállaló vagy alkalmazkodóképes, mint hogy észrevegyem, hogy eközben nőként én gondoskodom mindenkiről a családban, gyerekről, férjről és idősről, betöltve ezzel azt az űrt, amit a szociális ágazatból vagy oktatásból kivonuló állam hagy maga után. A válaszom pedig nem az lesz, hogy megszervezem a mozgalmat és követelem a közösség, az állam hozzájárulását a reproduktív munkákhoz, hanem újabb személyiségfejlesztésbe, time-managment javításba kezdek.

Több szerző úgy érvel tehát, hogy ez a bizonytalanság teremti meg a fogadókészséget a genderre irányuló bűnbakképzésre. Csak hát azt is látni kell, hogy míg a „normalitás” ígéretével a gender ellen hadakozó (szélső)jobboldal jól mozgósít, aközben elmulasztja feltenni azokat a kérdéseket és megoldani azokat a problémákat, amelyek mindezt a bizonytalanságot valójában okozzák, például megvizsgálni, hogy minek tulajdonítható a társadalmi egyenlőtlenségek rohamos mélyülése, a megkapaszkodni, kiszámítható életet teremteni nem tudók tömegének növekedése.

Hozzáteszem, az sem feltétlenül segíti a genderszemléletnek az elfogadottságát, hogy van egy általános meggyőződés, hogy a nemi egyenlőség alapvetően megvalósult, legfeljebb finomhangolásokra van szükség. Amire Kelet-Európában rátevődik egy ilyen kvázi-gyarmati szemlélet, amely azt sugallja, hogy Romániában van még tennivaló, „a kultúránkkal lehet a baj”, föl kell zárkóznunk a progresszív nyugathoz. De nyugaton az egyenlőség megvalósult, így végképp nincs már a gendernek legitimitása, nincs itt semmi látnivaló.

Milyen következményei lehetnek konkrétan az oktatásban a törvénymódosításnak, amennyiben az államfő kihirdeti? Megszűnhetnek az egyetemeken a genderelmélettel foglalkozó tárgyak?

Arra, hogy milyen jogi következményei lesznek, nem tudok válaszolni, még csak spekulálni sem tudok. Az biztos, hogy mindannyiunkat váratlanul ért. Most zártunk le egy kutatást, amelyben a járvány női vállalkozókra gyakorolt hatását vizsgáltuk, és ha érvénybe lép a tiltás, akkor kérdés, azt kutatni lehet-e? Azt fontos azonban látni, hogy a tiltás amiatt is abszurd, mert a gender nem néhány tantárgy, amelyet majd kimetszünk az oktatási kínálatból, vagy néhány máglyára való könyv, hanem szerves része a társadalmi valóságot megérteni kívánó tudományos vállalkozásoknak. Gyakorlatilag el sem tudok képzelni olyan társadalmi jelenséget, amelynek ne lenne releváns társadalmi nemi aspektusa. Furcsa lenne mindezt a kukába dobni. És akkor még nem beszéltem a pszichológiáról, az irodalomtudományról, a kommunikációról, néprajzról, amelyek mind számolnak a nemek társadalmilag konstruált jellegével.

Visszatérve a genderellenes hangokra: hol csúszik el az információ, miért vonnak le sokan helytelen következtetéseket a témáról? Szociológusként, kutatóként hogy látja, lehet-e segíteni azon, hogy ez a zsigeri elutasítás megváltozzon?  

Nem gondolnám, hogy az elutasításnak a tájékozatlanság a fő oka. A konzervatív politika kétségtelenül sikeres abban, hogy meggyőzően tegyen egyenlőségjelet az akadémiai diszciplína és az üresnek és öncélúnak tekintett gender mainstreaming, politikai korrektség fogalmai közé; vagy ügyesen használja megbotránkozásra. A genderellenesség pedig egy szimbólum elutasítása, amelynek természetesen van köze ahhoz, hogy mit látnak bele az emberek ebbe a szimbólumba. Ha az ön által említett érveket, paneleket nézem, valami olyasmit, ami az ő életük szempontjából teljesen irreleváns, ami nincs rá valós hatással. Csakúgy, mint a nők 1%-ához szóló liberális feminizmusnak, tegyük hozzá.

Teljesen jogosan merülhet fel maguknak a genderkutatóknak a felelőssége ebben. Nem is abban feltétlenül, hogy elég világosan elmagyarázzák-e a nyilvánosságnak, hogy mely fogalom mit fed, hanem hogy miként alakították e diszciplína imázsát. Több helyütt olvasni, hogy a genderről kialakult kép az, hogy az egy progresszív identitáspolitika (következésképpen, aki nem ért egyet, maradi). Ezt mindenképpen árnyalnám azzal, hogy az akadémiai mezőnyben a gender ha nem is marginális, de több más társadalomtudományi diszciplínához képest nem dúskál az erőforrásokban. A BBTE-n például mindössze néhány évig működhetett gender mesterképzés, amelynek fenntartására nem volt egyetemi akarat. Kérdés, hogy ezekből az erőforrásokból mennyi fordítható hatékonyabb imázsalakításra.

Pontosan erre akartam rákérdezni zárásként: lennének-e eszközök a társadalomkutatók kezében ennek megváltoztatására, vagy a politikai diskurzus úgyis felülkerekedik, mert sokkal szélesebb közönséghez tud szólni?

Ebben Nancy Fraser-re tudok támaszkodni, a közismert szocialista feminista kutatóra, aki kiáltványában a 99 százalék feminizmusát hirdeti meg. A felső 1 százalékhoz szóló liberális feminizmus helyett azokra a problémákra fontos reflektálni, amelyek a társadalom, így a nők nagy részének életét meghatározzák – munka, lakhatás, gondoskodás, társadalmi egyenlőtlenség, rasszizmus, környezet. 

Miért szavazott nemmel az RMDSZ? Novák Csaba Zoltán RMDSZ-es szenátor kérdésünkre álproblémának nevezte a genderelmélet oktatását. Mint mondta, sem szülőként, sem pedagógusként nem tapasztalj azt, hogy az iskolákban olyan jellegű kampánytevékenységek zajlanának, amelyek megzavarnák a fiatalkorú tanulók nemi identitásának alakulását, és nem is gondolja úgy, hogy egy egészségesen fejlődő társadalom, gyermek esetében ez komoly veszélyt jelentene. „El tudom fogadni, hogy létezhetnek egyéni esetek különböző megyékben vagy településeken, ahol hasonló tevékenység előfordulhatott úgy, ahogy hivatkoztak rá azok, akik a törvény mellett érveltek, de nem gondolom, hogy tömeges jelenségről lenne szó” – fogalmazott a szenátus tanügyi szakbizottságának alelnöke, aki arra kérte szenátusi RMDSZ-es kollégáit, hogy a tervezetet ne szavazzák meg. Hangsúlyozta, azért van egyetemi autonómia, hogy a felsőoktatási intézmények önállóan határozzanak az oktatási elképzeléseikről. „A tiltással nem a társadalmi sokszínűséget erősítjük, hanem a különböző véleménymonopóliumokat. Ennek égisze alatt olyan problémákra is rá lehet majd húzni, hogy tabutéma vagy tilos, amelyek amúgy valós problémák” – összegezte álláspontját a szenátor, aki szerint nyíltan kell beszélni arról, hogy az elmúlt több ezer évben a férfiak és a nők társadalmi szerepe folyamatosan változott. 

(Címoldalas illusztráció forrása: Pixabay)

Kapcsolódók

Kimaradt?