Novák Csaba Zoltán a román Trianon-emléknapról: nacionalista versenyfutás rosszízű mellékterméke


-A A+



Amikor a politikai érdek úgy kívánja, Romániában szinte bárki képes elővenni a farzsebéből a nacionalista kártyát – sérelmezi Novák Csaba Zoltán RMDSZ-szenátor, akivel a Trianon-emléknapról szóló törvény elfogadása apropóján beszélgettünk. A marosvásárhelyi történész-politikus úgy véli: a jogszabály elfogadását felgyorsította ugyan Klaus Iohannis magyarellenes kirohanása, de a tervezetet mindenképpen napirendre tűzték volna a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója előtt.

Miért most került elő Trianon ügye, néhány nappal azután, hogy Klaus Iohannis államfő éles kirohanást intézett a magyar kisebbség ellen. Van-e összefüggés a két esemény között?

A tervezet nagyjából egy éve a parlamentben keringett „csőre töltve”. A szenátusból átkerült a képviselőházba, és én azt gondolom, hogy az államelnök legutóbbi nacionalista kirohanása nyomán került gyorsan napirendre, illetve az határozta meg a különböző pártok hozzáállását a kérdéshez. Úgy gondolom, hogy az államelnök állítása egy veszélyes kijelentés, és azt a fajta diskurzust generálja, amelyben a különböző pártok egymást próbálják túllicitálni a nacionalizmus terén.

Különösen olyan körülmények között tűnhet furcsának a parlament sietsége, hogy a törvényhozás szoros értelemben összeülni sem tud a koronavírus-járvány miatt, és a honatyák telefonon szólalnak fel, illetve szavaznak. Benne volt egyébként a levegőben az, hogy elfogadják a tervezetet június 4-e, tehát még a 100 éves Trianon-évforduló előtt?

Egy zenei hasonlattal élve az államelnök megadta az alaphangot, hogy miként kell viszonyuljanak a különböző pártok ehhez a témakörhöz, azok pedig egymással versenyt futva helyeztetik napirendre a különböző kérdéseket. Azt gondolom, hogy mindenképpen napirendre került volna a tervezet, de az államfő nyilatkozata felgyorsította a folyamatot.

A törvénytervezet kezdeményezője két szociáldemokrata szenátor. Miért éppen ők álltak elő a Trianon-emléknap ötletével?

Ha alaposan megvizsgáljuk a Szociáldemokrata Pártnak vagy az elődpártjainak az elmúlt harmincéves tevékenységét, láthatjuk, hogy a Szociáldemokrata Pártnak volt egy erős nacionalista irányzata is, és ez az irányvonal kiegészült az utóbbi években az egykori Nagy-Románia Pártból érkezőkkel. Ez az irányvonal igyekszik rendszeresen megszólítani a lakosságnak az erre a típusú retorikára fogékony rétegét. Ideig-óráig vissza lehet fogni az ilyen típusú retorikát, ha létezik parlamenti együttműködés a Szociáldemokrata Párttal, de a mostani helyzetben – az államelnök által leütött alaphang miatt – kibújt a szög a zsákból, és innen kezdve ezt az irányvonalat már nem lehet visszafogni. Azt gondolom, hogy ez is jelzi a román politikai élet működési sajátosságait: hogy az ilyen kérdésekben mikor, hogyan és ki nyilvánul meg. Láthattuk, hogy nem politikai elvekről van szó, hanem egy politikai tőkeszerzési versenyfutás részeként is lehet értelmezni a történteket.

Azt is mondhatnánk, hogy senki sem akar lemaradni.

Igen, ezt meg lehet fordítani. Aki először bedobja a témát, mindenképpen nyerni szeretne, és azt gondolom, hogy nem állunk távol a valóságtól, ha azt feltételezzük, hogy az államelnök a Nemzeti Liberális Párt kríziskormányzásának hibáit próbálta takargatni az etnikai kártyával. A szociáldemokraták egyértelműen rohannak a szekér után, és próbálják túllicitálni ezt az állapotot, és a kármentésre törekednek.

Beszélt arról, hogy mennyire volt benne a levegőben a Trianon-emléknapra vonatkozó törvénytervezet megtárgyalása és elfogadása június előtt. A kezdeményezők indoklása utal arra, hogy a megszövegezésének az egyik oka a Magyar Tudományos Akadémia által indított Trianon-projekt, amely eléggé nagy port kavart a román közvéleményben. Ön szerint miért?

Két szakaszt különböztetek meg. Az egyik a törvény megtervezése, kigondolása és útnak indítása. Mindenképpen a Magyarországról – a magyar állam, a magyar tudományosság részéről – érkező kezdeményezésekre adandó válaszként kell tekintenünk erre a törvényjavaslatra. A második szakaszt, a román államelnök megnyilvánulása, kijelentései generáltak. A törvénytervezet indoklásában egyértelműen szerepel, hogy a kezdeményezés a Magyarországról tapasztalható folyamatokra próbál választ adni, és ennek része a már említett Trianon 100 Kutatócsoport is.

Azt gondolom, hogy a Trianonhoz kapcsolódó vitákat is két csoportra kell osztanunk. Az első a Trianon mint történelmi esemény elemzése. A Trianon 100 Kutatócsoportnak az a legfontosabb feladata, hogy történelmi eseményként rekonstruálja, illetve elemezze mindazt, ami Trianon előtt, alatt és után történt – itt folyamatokról beszélünk. A másik – ami szerintem sokkal nagyobb súllyal esik latba a mostani helyzetben – a magyarországi hivatalos emlékezetpolitika. Ez a fő probléma a román fél szempontjából. Láthattuk az elmúlt években, hogy a hivatalos magyar emlékezetpolitikában – most kimondottan a Trianonra gondolok, és nem más jellegű nemzeti témákra – tematizálódik magyar részről a magyar nemzet szétdarabolása, a magyar nemzet összetartozásának a problémája. Ha ezt nézzük, és a Trianonra fókuszálunk, akkor azt gondolom, hogy ebben a retorikában nincs Romániára vonatkozó konkrét agresszivitás. Nem kérte senki Magyarországról a trianoni békeszerződést felülbírálását – amúgy érvényben sincs, legfeljebb a párizsi békeszerződésről beszélhetünk. A magyar emlékezetpolitika a Trianon által okozott nemzeti szétdarabolódásra próbál egy érzelmi gyógyírt keresni, és egyszerű a kulcsszó erre vonatkozóan: nincs meg a történelmi magyar állam, de megmaradt a nemzet, ami kulturális nemzetként tovább él a Kárpát-medencében. A Trianon-emléknap törvénye tehát a magyarországi emlékezetpolitikára adott egyfajta reakcióként értelmezendő, és ilyen szempontból túlreagálja mindazt, ami Magyarországon történik ebben a kérdésben.

Ennek nem az lehet az egyik oka, hogy a Román Akadémia és a román emlékezetpolitika nem választható el olyan módon, ahogyan az előbb Ön is vázolta a Trianon 100 projekt kapcsán? Ami egy tudományos projekt, és teljesen független a magyar állam emlékezetpolitikájától.

Nem állítom, hogy teljesen független, hiszen magyar állami pénzek működtetik az akadémiai rendszert és az akadémiai kutatócsoportokat, és egyértelmű, hogy ilyenkor az állam tud „földobni labdákat” a tudománynak. Viszont azt határozottan állítom, hogy nem látom semmiféle jelét annak, hogy a magyar állam ráerőltetne bármilyen politikai kényszert az akadémiai kutatókra ebben a kérdéskörben. A Román Akadémia sokszor úgy nyilvánul meg, mint a román emlékezetpolitika hivatalos hordozója. Magyarországon a tudomány és a politika szétválasztása korábbi, mint Romániában – főleg a történelemtudomány és a politika szétválasztása, már a szocializmus időszakában megtörtént–. A Román Akadémiát, főleg felső vezetési szinten nagyon sok szál köti az éppen aktuális nemzetpolitikához vagy emlékezetpolitikához. Innen adódik a kérdés, hogy a Román Akadémiának miért kell ajánlást tennie egy törvénytervezet kapcsán, miért nem fogalmaz meg tudományos jellegű ellenérveket. Tudományosan lehet vitatkozni, senki nem állítja, hogy a Trianon 100 Kutatócsoport a teljes igazságot írja meg vagy mondja el. Lehet konferenciát vagy vitát szervezni, és mindenki elmondja a nézőpontját.

Történészként sem tudom elfogadni, hogy ha azt nyilatkozza az akadémia elnöke vagy bárki az akadémiáról, hogy nincs amit kutatni Trianon kapcsán, vagy nem tudhatunk meg újat a békeszerződésről, mert mindent elmondtunk már. Ha ilyen jellegű kijelentést teszünk, azt egyértelműen politikai állásfoglalásnak tartom, és nem szakmainak, mert abszurdum, sőt badarság kijelenteni egy történelmi eseményről vagy folyamatról, hogy lezártuk, ismerjük már minden bugyrát az adott történetnek. Azt elfogadom, hogy nagy tények, történelmi időpontok, történések megállapításában, feltérképezésében valóban nem lehet újat mondani. Igen, aláírták 1920-ban a trianoni békeszerződést, ez egy történelmi tény, de az összefüggéseket, az előzményeire vonatkozó kérdéseket, a kihatásaira vonatkozó kérdéseket a végtelenségig, generációról generációra újratárgyaljuk. Mondok egy egyszerű román példát. Mihai Viteazul karrierje a 1600-as évek legelején lezárult, és az elkövetkezendő időszakban a különböző krónikaírók – lehetnek erdélyiek, havasalföldiek, moldovaiak vagy akár osztrák vagy bármilyen más krónikaírók – a tizenhetedik-tizennyolcadik században leírták, hogy mi is történt. Hányban érkezett Gyulafehérvárra, ott mit csinált, milyen határozatokat hozott. Azt is mondhatnánk, hogy le van zárva, mindent tudunk már Mihai Viteazulról. De akkor miért kellett a tizenkilencedik században újraértelmezni őt, nemzeti hősként beállítani, vagy miért kellett a kommunista diktatúra időszakában megint újraértelmezni és nemzeti hőssé avanzsálni? Azt gondolom, hogy a Trianon kapcsán még nagyon sok kutatási téma van, ezt Ablonczy Balázs és munkatársai is bizonyították. Bukarestben is volt előadásuk, nagy érdeklődéssel követtem a menekültekre vonatkozó problematika fölvetését. A békeszerződés előtti időszakban, az aláírása után nagyon sok társadalmi vetülete volt ennek a problémának. Több százezres menekültáradattal kellett számolnia akkor Magyarországnak. Érdekes lehet például – itt Egri Gábor kutatásaira utalok –, hogy miként élték meg kisközösségek vagy akár családok, egyének a Trianont, a trianoni békeszerződés aláírása utáni éveket. Nagyon szép projekt lehetne levinni mikro-, társadalomtörténeti szintre, hogy egy etnikai szempontból vegyes faluban hogyan ment tovább az élet – mert az élet mindig továbbmegy, bármilyen történelmi katasztrófa is történjen. Megvizsgálhatná egy román-magyar kutatócsoport azt, hogy például egy szilágysági vagy partiumi vegyes etnikumú településen a szomszédok hogyan viszonyultak egymáshoz, a nyelvhasználat hogyan változott. Rengeteg témája van még Trianonnak. Ezek szakmai témák, és nem politikai viták tárgyát kellene hogy képezzék.

Amikor a Román Akadémia vezetői azt mondják, hogy nem lehet újat mondani a trianoni békeszerződésről, mit mond el ez magáról az intézményről, amely elvileg mégiscsak a legmagasabb tudományos fóruma az országnak?

Szakmaiatlannak tartom. Felelősen gondolkodó, a szakmában tevékenykedő történész nem állíthat olyat, hogy mindent elmondtak egy adott kérdésről. Nem szeretnék történetírói kérdésekbe belemenni, de mindenki tudja, aki történetírással foglalkozik, hogy a történelemnek van két nagy eleme. Az egyik a tények feltárása, amiről dokumentálható forrás van, és van az értelmezés, amelyet generációról generációra – vagy bármilyen más tényezőtől befolyásolva – újra és újra elmondunk. Tehát nincs lezárt történelmi kutatás és folyamat.

A dolog azért is furcsa, mert a Román Akadémia elnöke éppenséggel maga is történész.

Állítólag nem is a rosszabbak közül való! De úgy látszik, hogy amikor politikai jellegű diskurzusról van szó, akkor megfeledkezik erről a szerepköréről. Állíthatnánk, hogy a középkori erdélyi románság történetéről is nagyjából elmondtuk, amit tudtunk, és nincs amiért tovább kutakodnunk – mondanám én, tudván, hogy ezt a témát kutatja.

A Trianon-emléknapról szóló törvénytervezet indoklásában is hangsúlyozzák a kezdeményezők, hogy az utóbbi időben olyan törekvések jelentek meg, amelyek más megvilágításba próbálják helyezni Trianont. Mi az a megvilágítás, amin nem akarnak változtatni, hogyan jelenik meg a román történetírásban a Trianon?

Innen látszik, hogy ez politikai kérdés. Meglátásom szerint a román történetírásnak nem kiemelt tematikája a Trianon. A román emlékezetpolitika 1918. december elsejére fekteti a hangsúlyt, ezt tartotta az elmúlt száz évben is a román gondolkodás a modern román nemzet egysége és a modern román állam megteremtése szimbolikus pillanatának. Külön projektek erre vonatkozóan tudomásom szerint nem voltak. 1918-tól 1920-ig a hatalomcsere lezajlott, a békeszerződés rögzített – a nemzetközi jog alapján – egy állapotot. A román történetírásnak nem volt kiemelt témája eddig a Trianon. Gondolom, hogy ezután sem lesz, hogyha más dolgok nem történnek, vagy nem zavarják meg ezt a fajta hozzáállást.

Minek tulajdonítható ez a nagy különbség a román és a magyar történetírásban a Trianon jelentőségét illetően?

Minden nemzeti célkitűzésnek, sikernek vagy kudarcnak a szimbolikus momentumát társítani kell valamihez. 1918-ban, megelőzve a békeszerződéseket, kihasználva a történelmi kontextust, a románság a saját kezébe vette a sorsát, megtagadta a magyarokkal való kiegyezést, elkezdte a nemzetegyesítés folyamatát. Ennek a szimbolikus momentuma nem a békeszerződés lezárása, hanem december elseje, amikor tényleg megtörténik a nagy nemzetgyűlés, és az erdélyi románság kifejezi azon óhaját, hogy Romániával egyesüljön. Ez egy szimbolikus pillanat, amihez több érzelem köthető. A Nagy Nemzetgyűlés és ez a véleménynyilvánítás tényleg hivatkozási alap lesz a későbbiekben. Magyarország számára azért lesz fontos 1920. és a Trianon, mert végül is a világ és az európai nagyhatalmak ekkor mondják ki végérvényesen, hogy – Kós Károly szavaival élve– „elvégeztetett” ez a visszafordíthatatlan vagy mindenképpen rövidtávon megfordíthatatlannak tűnő esemény. Ehhez köthető a magyar államiság egyik hosszú korszakának a lezárása, ezért bír nagyobb téttel számunkra a Trianon. Van egy szimbolikus üzenete is, és az emlékezetpolitika is ezt a gondolatomat igazolja, hogy elvégeztetett, megtörtént egy nagyon negatív előjelű esemény a magyar nemzet történetében, de pontosan a kulturális nemzetben való gondolkodás és lét lehetővé teszi, hogy a szétdarabolt nemzetrészek valahol egy kulturálisan térben, identitásban egymáshoz tartozzanak. Azt gondolom, hogy a román államot ez zavarja. Zavarta a potenciálisan revizionista politika, de hát mondjuk ki tisztán és érthetően, hogy 1945-től a magyar állam nem gyakorolt revizionista politikát. A két világháború között igen, kitűzött állami projekt volt, hogy teljesen vagy részlegesen a magyar állam visszaszerezze az elcsatolt területeket, viszont a második világháború után nem történt ilyenfajta megnyilvánulás a magyar állam részéről. A román politikai gondolkodást azonban zavarja az a tény, hogy az általa szuverén nemzetállamként definiált területen létezik egy etnikum, amely kulturális, nemzeti, etnikai identitásában egy másik nemzet részeként képzeli el magát.

Meglátása szerint milyen hatást gyakorolhat a Trianon-emléknap intézményesítése a román történetírásra, a két ország kapcsolataira, valamint a két etnikum viszonyára?

Arra tippelnék, hogy a törvény elfogadása nem lesz különösebb hatással a román történetírásra, hacsak a Román Akadémia fel nem bátorodik valamilyen okból kifolyólag, és ki nem tűz valamiféle ilyen jellegű projektet, vagy valamely pártokhoz köthető egyesület, alapítvány nem ír ki ösztöndíjat ilyen kutatásokra. De nem szeretnék ötleteket adni, úgyhogy ezzel le is állok, bár lenne néhány elképzelésem. Annál nagyobb hatása lesz viszont a politikára és a közéletre. Azt a törékeny egyensúlyt – amit igyekszünk néha betartani, nem mindig sikerül, román és magyar vonatkozásban – mindenképpen terhelni, mérgezni fogja a hangulatát a román-magyar politikai vagy bármilyen más törekvéseknek. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez a történet egy nacionalista versenyfutás rossz utóízű mellékterméke, ami megmarad akkor is, amikor a törvényt megszavazó pártokkal kell majd bármilyen politikai együttműködésre lépnünk, vagy közös hangnemet, konszenzust kell majd találnunk. Terhes maga az a tudat, hogy amikor a politikai érdek úgy kívánja, akkor szinte bárki képes elővenni a farzsebéből a nacionalista kártyát.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X