Járvány idején is épülnek a romániai autópályák – hány kilométer készül el idén?


-A A+



A járvány körülményei között csak az észak-erdélyi autópálya Maroskece és Radnót közötti 18 km-es, illetve Bihar és Bors közötti 5,3 km-es szakaszának befejezését ígéri biztosra idénre a közúti infrastruktúráért felelős társaság igazgatója. Van némi esély a Szászsebes-Torda sztrádaszakasz 2020-as átadására is.

Az országutak és autópályák építőtelepei a kevés gazdasági ágazatok közé tartoznak, ahol a koronavírus járvány idején sem szünetelt a tevékenység Romániában. Igaz, a munka üteme kissé visszaesett – bár korábban sem döntött rekordokat. Ezt a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság (CNAIR) igazgatója, Mariana Ioniță egy interjúban azzal magyarázta, hogy hiányoztak a védőfelszerelések, az építők emberhiánnyal küszködtek – nehezen tudtak hazai és ázsiai munkaerőt szerződtetni –, és a szállítóktól sem érkeztek meg idejében a szükséges építőanyagok.

Amit még idén átadhatnak

A CNAIR igazgatója szerint még idén, legkésőbb november 30-ig elkészülhet az A10-es sztráda Szászsebes-Torda sztráda 17 kilométeres első és 24,5 kilométeres második szakasza. Ennek 60 százalékos az esélye, és még ehhez is legalább 500 munkagépet és megfelelő számú személyzete kell mozgósítani. A második szakasznál jelenleg 300 ember dolgozik – de ezer alkalmazottra lenne szükség.

A romániai sztrádaépítéseket nyomon követő Pro Infrastructura Egyesület ügyvezető igazgatója, Ionuț Ciurea viszont úgy véli, hogy magát a két várost összekötő autópályát az idei évben semmiképpen sem adhatják át a forgalomnak, arra nincsen esély, hogy elkészülhetne a Tövis-Enyed szakasz, legjobb esetben átadhatják a Gyulafehérvár-Tövis közötti részt.

Az észak-erdélyi (A3) sztráda esetében több gond is adódik. A legnagyobb problémát a maroskecei csomópont megépítése jelenti. Elkészülésére még nem jelöltek ki időpontot, de ez vélhetően még ebben a hónapban megtörténik. Erről a két építővel, a Radnót-Maroskece szakaszt építő Astaldi, illetve a 15,7 kilométeres Maroskece-Aranyosgyéres szakaszon dolgozó Straco cég képviselőivel tárgyalnak a romániai illetékesek.

A Straco jelenleg fizetésképtelenséggel küszködik. Ennek ellenére Mariana Ioniță abban bízik, hogy a 17,9 kilométeres Radnót-Maroskece szakasz legkésőbb augusztusra elkészül, hiszen áprilisban már 88 százalékánál végeztek a munkával. Ezt a Pro Infrastructura Egyesület is lehetségesnek tartja. A CNAIR igazgatója ugyanakkor úgy véli, ugyancsak augusztusig elkészülhet az 5,3 kilométeres Bihar-Bors szakasz is, amelynek április végén már a 77 százaléka volt meg.

Mariana Ionița egyelőre nem tudta megmondani, hogy 2020-ban pontosan hány kilométernyi autópályát adnak át a forgalomnak. A Pro Infrastructura Egyesület két változatot tart elképzelhetőnek. A realista változat szerint nagyjából 25 kilométernyi autópályával bővülhet idén a jelenlegi, 877 kilométernyi romániai sztrádarendszer, a derűlátó variáns szerint pedig 50 kilométernyi szakaszt sikerülhet majd átadni 2020-ban.

A Nagyszeben-Pitești sztráda építésének éve

Mariana Ioniță közlése szerint az idei évet a Nagyszeben-Pitești sztrádaszakasz megépítésének szentelik. Úgy vélte, hogy az osztrák építő kiválóan dolgozik. Idén már elkezdődtek a Nagyszeben-Bojca közötti munkálatok. Május 11-én aláírják a Pitești-Curtea de Argeș közötti 30,35 kilométeres pálya 5. ütemének építéséről szóló szerződést, és ugyanekkor derül ki az is, hogy ki lett a Curtea de Argeșt Tigveni-nel összekötő 4. számú pályára meghirdetett versenytárgyalás győztese.

A Comarnic-Brassó szakasz megépítése nagyon érdekli a hazai közvéleményt, hiszen ezen az útvonalon a legnagyobb a torlódás a jelenlegi országúton, főleg a hétvégi napokon. Az igazgató elmondta, a munkálatok finanszírozásánál nemzetközi bankokra, egyes felüljárók esetében pedig európai alapokra számítanak. Jelenleg folynak a kölcsönről zajló tárgyalások.

A Comarnic-Barcarozsnyó résznél közfinanszírozásból kell fedezni a megvalósíthatósági tanulmány és a műszaki tervek módosításához szükséges költségeket. Ezek esetében már júliusban elkezdhetik a közfinanszírozás beindítását – részletezte a CNAIR vezetője.

Jövőre épül a moldvai autópálya is

Az igazgató szerint 2021-es évben a moldvai (A8-as) sztráda kerül majd előtérbe. Nagy gondot okoz az, hogy az ungheni-i hidat védett övezetben kellene megépíteni. A CNAIR képviselői egyelőre nem tudják megmondani, miért nyilvánították védett területnek az övezetet, ezért jelenleg a környezetvédőkkel folynak a tárgyalások.

A Iași-Tg. Neamț közötti pályánál készül a megvalósíthatósági tanulmány és a műszaki terv. Az országos társaság szerint a műszaki tervek elkészítéséhez négy hónap, a megvalósíthatósági tanulmányhoz pedig legalább két év szükséges, de ha ezek során nem tartják be a követelményeket, akkor mindez akár 10 évig is eltarthat. 2020 decemberében hozzáláthatnak a Marosvásárhely-Tg. Neamț szakasz „stratégiai kidolgozásához” is. Ploiești-Buzău-Focșani-Bacău-Pașcani között az új elképzeléseknek megfelelően nem gyorsforgalmi út, hanem autópálya épülne. A CNAIR képviselői úgy vélik, év végén elkészülhet a Ploiești-Buzău szakasz végső dokumentációja.

Mariana Ioniță szerint rövidesen aláírhatják a Brassó-Bákó szakasz megvalósíthatósági tanulmányát és műszaki terveit. A tervezők ezeket nagyon jól elgondolták, megvalósításuk ezért viszonylag könnyű feladatnak ígérkezik – vélekedett. Ez a szakasz csatlakozik majd a nagyszebeni pályához.

Közel 5000 napos késések a sztrádaépítésnél. A Marosvásárhelyt Iași-sal, vagyis Moldvát a nyugati országrésszel összekötő A8-as autópálya tervezését 4745 nappal ezelőtt kezdték meg. 2591 nap telt el a Pitești-Nagyszeben közötti, A1-es sztráda megkezdése óta. Ettől alig 35 nappal marad el a Ploiești-Comarnic-Brassó sztrádaszakasz elkezdése óta eltelt idő. 2623 nap óta tervezik a glinai szennyvíztisztító telepet, amely lehetővé tenné, hogy Duna ne váljon a bukarestiek szennyvíz-csatornájává. De 2142 nappal ezelőtt láttak hozzá megtervezni a Brăila melletti, Dunán átívelő függőhidat – amelyet húsz éve várnak már a lakosok.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X