A Nagy Rossz – 105 évvel ezelőtt kezdődött el az örmény népirtás


-A A+



Az 1915. április 24-én kezdődött örmény népirtás elismerése igencsak megosztja a világot, jelenleg ugyanis csupán 29 állam tartja genocídiumnak az örmények lemészárlását, az örmény-török kapcsolatokat pedig a mai napig mérgezi. A világ örménysége immár száz éve küzd a tömegmészárlások teljes feltárásáért, elismeréséért és - legalább szimbolikus - kárpótlásáért, amitől a török fél elzárkózik.

Metz Yeghern. Nagy Rossz. Így nevezik az örmények a maguk holokausztját. Egyesek több százezres, mások másfél milliós, és sokan még ezt is meghaladó számadatokat hangoztatnak, ha a 105 évvel ezelőtti örmény tragédia szóba kerül. A megannyi örmény becslés végül is mintegy másfél millió áldozat körül állapodott meg, a mai török kormány 300 ezer ember halálát ismeri el. Valójában azonban senki nem tudja a választ arra a kérdésre, hány örmény életet követelt az ifjútörök mozgalom esztelen politikája az első világháború esztendeiben.Örmény deportáltak | Forrás: Wikipédia

A „vörös vasárnap” és ami utána következett

Mi is történt valójában? Bár örmények ellen már a századforduló előtt is számos erőszakos cselekmény zajlott az Oszmán Birodalomban - 1892 és 1896 között az állandósult pogromokban mintegy 274 000 örmény vesztette életét, és ugyanennyien elmenekültek lakóhelyükről -, a földi poklot kétségkívül az 1915-ös esztendő hozta el számukra.

Mindaz, ami a végzetes év tavaszán történt, mintha a zsidók, kurdok, palesztinok, lengyelek, magyarok és mások ellen elkövetett XX. századi népirtások forgatókönyvét vázolta volna fel. Április 24-én a török hatóságok letartóztattak több mint 200 örmény vezetőt Konstantinápolyban, majd néhány nap alatt valósággal lefejezték az értelmiséget. Anatóliai börtönökben végezték ki a papokat, a tanárokat, mindenkit, aki szóval vagy tollal veszélyt jelentett számukra. A török hadseregben szolgáló katonákat munkaszolgálatra vezényelték.

Ezt követően megkezdődtek a tömeggyilkosságok, több százezer embert brutálisan lemészároltak, a szíriai sivatagba elűzöttek útközben éhen haltak, a kimerültség és a járványok egyaránt megtizedelték őket. A törökök ezután a Kaukázusban élő örményeket irtották ki módszeresen, aki életben maradt, azt kitelepítették. A túlélő gyermekeket a legrosszabb janicsárhagyományok szellemében iszlamizálták, a fiatal nőket tömegesen megerőszakolták vagy háremekbe zárták. Nem meglepő, hogy a török belügyminiszter így fogalmazott a tartományi elöljárókhoz írott üzenetében: „maradéktalanul eltöröltük az örményeknek azt a jogát, hogy Törökország területén éljenek és dolgozzanak”.

Lelőtt áldozatok | Forrás: Wikipédia

A három pasa

Mindezek után joggal vetődik fel: mi volt az örmények bűne? Volt-e egyáltalán? Mint oly sokszor, a választ az elkövetők indítékai között találjuk meg. A kiválasztottság mítosza vezette a hóhérok kezét, a korabeli török kormány rendületlenül hitt a kizárólag török népekből álló, Anatóliától egészen Közép-Ázsiáig terjedő faji birodalom megteremtésében. Nagyra törő terveikben az örmények nem szerepeltek. Ezért kellett meghalnia csecsemőnek és aggastyánnak, férfinak és nőnek.

Kik a felelősek a földi pokolért? Talaat nagyvezér, Enver és Dzsemál pasa. A beszédes nevű Egység és Haladás Bizottságának vezetői, vagyis az 1908-ban uralomra jutott ifjútörök mozgalom korifeusai. Ők rendelték el, majd hajtották végre különös kegyetlenséggel a XX. század első nagy Endlösungját. Ők adták meg a kezdő lökést a „végső megoldásoknak”, a sokszoros Metz Yegherneknek, amelyek a történelem során oly sok népet sújtottak porba, kortól, politikai berendezkedéstől, környezettől függetlenül.

Az említettek nem kértek soha bűnbocsánatot, nem körözték őket a nagyvilágban, nem számoltatták el sem őket, sem utódaikat, közmegvetés, kiközösítés sem sújtotta őket. A genocídium után elmenekültek Konstantinápolyból, s bár távollétükben elítélték őket, tetteikért soha nem kellett felelniük.

Az I. világháború után, 1918 júliusában hatalomra került VI. Mehmed szultán ugyan megpróbálta felszámolni a nacionalizmust, és hadbíróságokat állított fel, amelyek az ifjútörök mozgalom tagjait bebörtönözték, a pasatriót pedig távollétükben halálra ítélték. Viszont a pasák már 1918-ban elmenekültek az országból. Végül nem a jog, hanem a bosszú érte utol őket: Talaat pasát 1921-ben Berlinben, Dzsemal pasát 1922-ben Tbilisziben gyilkolták meg örmény merénylők a Nemeszisz-hadművelet keretében, Enver pasát pedig a Vörös Hadsereg egy örmény tagja ölte meg 1922-ben Tádzsikisztánban.

Egy évszázad elteltével sincs egyetértés a népirtás körül

Az igazság felderítésében az örmények megtapasztalhatták, hogy léteznek a világban ellenérdekelt erők. Ankara például egy évszázad alatt mindössze arra jutott, hogy ami történt, „egy hanyatló birodalom megtorló akciója volt, az orosz ellenséggel együttműködő vétkes nép ellen, háborús körülmények között”.

Az örmény népirtás emlékműve | Forrás: WikipédiaHogy az örmények holokausztja a maga nemében egyedülálló, azt az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága 1985-ben elismerte. 1987-ben az Európai Parlament is megtette ugyanezt. Azóta több ország is, összesen 29, törvényben rögzítette az örmény genocídium tényét.

2014. április 23-án Erdogan török kormányfő Törökország nevében részvétét nyilvánította az elkövetett mészárlások során „1915-ben meggyilkolt örmények unokáinak.” A sajtóközleményben ugyanakkor most sem használta a „népirtás” kifejezést.

Ferenc pápa 2015-ben, az örmény genocídium századik évfordulóján a római Szent Péter-bazilikában örmény szertartású misét celebrált, s közben úgy fogalmazott, hogy a huszadik században három tömeges tragédia történt, melyek közül „az első, amelyet széles körben a XX. század első népirtásának tartanak, az örmény népet sújtotta”. Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőháza 2019. október 29-én elfogadott határozatában népirtásként ismerte el a törökök által 1915 és 1923 között végrehajtott örmény tömegmészárlást.

Az örmény holokauszt megítélése évről évre változik a világban. Márpedig a népirtással kapcsolatosan sok még a közös tennivaló, hiszen politikai, erkölcsi szempontból páratlan, az emberiség történelmében már-már egyedülálló gaztett volt. Az ismert történet szerint Adolf Hitler Lengyelország lerohanása előtt cinikusan megkérdezte aggodalmaskodó vezérkarát: „Ki emlékszik ma már az örmény népirtásra?”

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X