Elfogadás előtt az oltástörvény: a kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt?

Több mint két évig porosodott egy fiókban az oltástörvény, amit jövő héten készül elfogadni döntő házként a képviselőház. A késlekedés oka az volt, hogy a védőoltások kötelezővé tétele rendkívül megosztotta a romániai társadalmat. Végül a tervezet a beterjesztett változathoz képest ezen a héten a szakbizottságokban a „kecske és káposzta elve” alapján módosult: az idei választásokra készülő pártok nem akarnak maguknak ellenséget egyik táborból sem, ezért a szavazás előtt álló jogszabály szerint a gyermekük beoltását elutasító szülők mentesülnének a bűnvádi eljárástól, a be nem oltott gyermekeket pedig beírathatják az óvodába és az iskolába, annak ellenére, hogy potenciális járványterjesztők lehetnek.

A kötelező védőoltásokkal kapcsolatos hercehurca már évekkel ezelőtt megkezdődött, miközben megerősödött a vakcinákat ellenzők tábora. Az oltásokat kötelezővé tevő jogszabálytervezetet Mihai Tudose kormánya dolgozta ki 2017-ben, arra hivatkozva, hogy drámaian megnövekedett a beoltatlan gyermekek száma. A szenátusban korábban már meg is szavazott törvényváltozat szerint bűncselekményt követett volna el a szülő, aki megtagadja a gyermeke beoltatását, a beoltatlan gyermekeket pedig nem vették volna fel az óvodába és az iskolába.

Előkerült az elfektetett törvény

A szenátusi szavazat után beindult az oltást ellenzők széles körű tiltakozása, ezért a Szociáldemokrata Párt (PSD) akkori elnöke, Liviu Dragnea utasítást adott a nagy vihart kavaró jogszabály elfektetésére. A koronavírus terjedése miatt a szociáldemokraták a tervezetet ismét bevitték a parlament napirendjébe, az oltást ellenzők pedig azonnal reagáltak: valamennyi párt parlamenti képviselőjét sms-ekkel, Facebook-üzenetekkel bombázták, felszólítva őket arra, hogy ne szavazzák meg a jogszabályt – számolt be az Adevărul.

Fő érveik szerint az oltás kötelezővé tételével „a gyermekek nem kormányzati szervek kísérleti nyulaivá válnak”, „Decebal utódai egészségesen születnek”, „Istennek gondja van rá, hogy teremtményei egészségesen jöjjenek a világra”. Ebben a hangulatban ült össze napokban a képviselőház egészségügyi szakbizottsága, miközben a parlament előtt emberek tucatjai tüntettek a törvény ellen.

A szakbizottságban a pártok kompromisszumot kötöttek az oltást ellenzők táborával, a jogszabályból kikerültek a védőoltást valóban kötelezővé tevő cikkelyek. Azaz a szülőket nem terheli bűnvádi felelősség a gyermek beoltásának megtagadása esetén, és a gyermekek járványügyi tanúsítvány nélkül is beírathatók az óvodába és az iskolába. A honatyák magyarázata szerint ezzel elkerülhetővé vált az oktatáshoz való jog korlátozása, ami alkotmányba ütközne.

A szülők felelősségére apellálnak

A szakbizottság tagjai szerint, ha egy iskolai osztályban a gyermekek 95 százalékát beoldották, akkor a fennmaradó öt százaléknyi beoltatlan gyermek nem okoz semmiféle egészségügyi gondot. A 2017-es törvény kezdeményezője, a Tudose-kormány egykori egészségügyi minisztere, a szociáldemokrata Florian Bodog azonban arra számít, hogy a tiltás „hallgatólagosan” továbbra is érvényben marad – a magániskolákba járványügyi tanúsítvány nélkül amúgy sem vesznek fel gyermekeket. Ez történik majd az állami iskolák esetében is, ahol az igazgató szintén nem vesz fel beoltatlan gyermekeket, a beoltott gyermekek szüleinek botránykeltésétől tartva.

A végszavazás előtt álló törvényváltozat szerint az oltást elutasító szülőknek meg kell jelenniük az úgynevezett Oltásügyi Megyei Tanács előtt, ahol „orvosi tanácsadásban” részesülnek az oltás szükségességéről. A tanácsok azonban nem kötelezhetik a szülőket gyermekeik beoltására. A törvény csak a testület előtt meg nem jelenő szülőket büntetheti, akár 10 ezer lejre is. A legenyhébb szankció a figyelmeztetés. Az oltást ellenző szülő tehát, ha megjelenik a tanács előtt, büntetés nélkül elkerülheti gyermeke beoltását.

Florian Bodog az oltást ellenző szülő erkölcsi felelősségére apellált a parlamentben. „Ha ugyanis a beoltatlan gyermek megbetegszik, akkor ezért a szülő a felelős – persze, csak erkölcsileg” – érvelt a volt miniszter a parlamentben. A kompromisszumot azzal magyarázta, hogy az egészségügyet szabályozó törvények megalkotásakor nagy figyelmet kell fordítani a társadalom reagálására is.

Sajtóinformációk szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői utasítást kaptak arra, hogy ne támogassák az oltások kötelezővé tételét. A pártelnök és ügyvivő kormányfő, Ludovic Orban szerint a liberálisoknak ugyan védőoltás-pártiaknak kell lenniük, anélkül viszont, a támogatnák a kötelezővé tételt.

A képviselőház így várhatóan a jövő héten megszavazza a jelentősen módosult oltástörvényt, és csak az államfőnek kell majd kihirdetnie, hogy hatályba lépjen.

Kapcsolódók

Kimaradt?