Pete Buttigieg: a meleg amerikai elnökjelölt, aki próféta (volt) a saját hazájában


-A A+

Az energiája – egyesek szerint a kisugárzása is – Barack Obamát idézi. A legfiatalabb demokrata párti elnökjelölt két cikluson át volt szülővárosa polgármestere, pedig első mandátuma alatt hét hónapot hiányzott, és újraválasztása előtt a nyilvánosság előtt is vállalta homoszexuálisát.

„Buttigieg nem Obama” – szögezte le Joe Biden volt alelnök a demokrata elnökjelöltek New Hampshire-i összecsapása előtt. A veterán politikus, aki nyilvánvalóan profitálni próbál az utolsó demokrata párti elnök politikai örökségéből, ezzel sokak szerint éppen ellenfele Obama-szerűségére világított rá. Pete Buttigieg ugyanis sokak szemében több tekintetben hasonlít az Amerikai Egyesült Államok első színes bőrű elnökére. Mindenekelőtt azzal, hogy ellenfelei igyekeznek esélytelennek beállítani, miközben a szemére vetik fiatalságát és tapasztalatlanságát.

A 38 éves politikus lenne az USA legfiatalabb elnöke, ha novemberben legyőzné a republikánus színekben megválasztott, második mandátumára készülő Donald Trumpot. Még azelőtt azonban meg kell szereznie a Demokrata Párt elnökjelöltségét. Az első, apró lépést már megtette, amikor a legtöbbek várakozásával ellentétben megnyerte az Iowa-i kaukuszt. Ezzel máris történelmet írt, ugyanis nyíltan meleg politikusként elsőként szerzett küldötteket egy amerikai előválasztáson – szám szerint tizenhármat, megelőzve eggyel még a legesélyesebbnek tartott Bernie Sanderst is. Most már „csak” 1977-re lesz szüksége a jelöltség megszerzéséhez.

Sandersről írt nyertes esszét

Pete Buttigieg a Harvardon és az Oxford-i egyetemen tanult történelmet és irodalmat. Diákéveivel kapcsolatban az amerikai sajtó „kiásta”, hogy 18 évesen megnyerte a John F. Kennedy Könyvtár országos esszépályázatát egy olyan írással, amelynek témája Bernie Sanders volt, „az egyetlen független kongresszusi képviselő”.

Két diplomával a zsebében 2007-ben elszegődött egy neves nemzetközi tanácsadó cég chicagói irodájához, ahonnan három év után végleg átnyergelt a politikába. Előbb, 2008-ban fizetés nélküli szabadságot vett ki, hogy segítse a demokrata Jill Long Thompson – egyébként sikertelen – kampányát az indianai kormányzóválasztást megelőzően. Végül 2011 novemberében maga indult választott hivatalért: szülővárosa, az Indiana állambeli, százezres lakosú South Bend polgármesteri tisztségéért.

2016-ban 80 százalékkal választották újra, annak ellenére, hogy 2015-ben a nagy nyilvánosság előtt vállalta homoszexualitását. 2014-ben rövid időre megszakította első polgármesteri mandátumát, a haditengerészet tartalékos kémelhárító hadnagyaként ugyanis Afganisztánba vezényelték. A település éléről – amely egyben a szülővárosa is – 2020. január elsején távozott, miután tavaly áprilisában bejelentette, hogy indul az elnökjelöltségért, így a 2019-es választáson már nem jelöltette magát.

Obamás kisugárzás

Pete Buttigieg kampányát a generációs váltás köré építi. Nem véletlenül gyakran hangsúlyozza, hogy ő lenne az első milleniális elnök, akinek a feladata „átvezetni az amerikai politikát egy új érába”. Energiája, egyesek szerint a kisugárzása is a 2008-as Barack Obamát idézi. Ez igaz nemcsak arra, ahogyan képes – látszólag erőfeszítés nélkül – megszólítani a fiatal választókat, de arra is, hogy újszerű politikai beszédmódot és gondolkodást ígér.

Ő a következő szint a politikaellenes politizálásban, ami tömény politika ugyan, de szembemegy az amerikai politikát – különösen a Trump-érában – eluralni látszó „kontraproduktív gyalázattal” – mutat rá a The New York Times elemzése. Eszerint Buttigieg valami teljesen újat akar, ahogy annak idején Obama, akihez hasonlóan „lelkes hidegvér” jellemzi. Közös bennük az is, hogy mindketten meglepetésre megnyerték az első demokrata jelöltállító kaukuszt. A kérdés már csak az, hogy kampánya végén Buttigieg képes lesz-e történelmet írni, ahogy „elődje” 12 évvel korábban tette.

Úgy tűnik, egyre többen bíznak benne. Kampányának első hónapja alatt 7 millió dollárt gyűjtött be egyéni adományokból. Ez azt jelenti, hogy életképes jelölt, és egy ideig mindenképpen versenyben marad – kommentálta a Politicónak Julianna Smoot, aki Barack Obama 2008-as elnöki kampányának pénzügyeit kezelte.

Pete Buttigiegnak éppen a színes bőrű választókkal gyűlhet meg a baja. Több sajtóbeszámoló és elemzés kiemeli, hogy polgármestersége nyolc éve alatt nem tudott – vagy akart – felhőtlen viszonyt kialakítani South Bend fekete közösségével. Erre rátevődött, hogy mandátuma utolsó évében az egyik városi rendőr rendkívül gyanús körülmények között agyonlőtt egy vélhetően fegyvertelen fekete férfit. A rendőr azt állította, hogy az 54 éves Eric Logan – akit igazoltatni készült, mert egy lakossági bejelentés szerint gyanúsan sétálgatott egy lakóparkban – késsel a kezében közeledett felé, azonban a szolgálati testkameráját kikapcsolta, így az állítólagos támadásra nincs bizonyíték. Az eset enyhén szólva nem használt „Pete polgármesternek”, aki kampányával éppen Dél-Karolinába készült, ahol az előválasztások résztvevőinek nagyjából 60 százaléka afroamerikai.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X