tamogato

A háromszéki város, ahol ki akarták lógatni a polgármestert az erkélyen – rendszerváltás Kézdivásárhelyen


-A A+

Ez az a város, ahol 1989. december 22-én ki akarták lógatni a polgármestert az ablakon. Itt lincselték meg Aurel Agache őrnagyot, és ennek nyomán hónapokig tartó kivizsgálások kezdődtek, és a vád alá helyezett személyek közül kettő elhagyta Erdélyt. Ugyancsak az Agache-ügy kapcsán és a Székelyföldön elkezdődött erőteljes magyar önszerveződés hatására íródott meg a Har–Kov jelentés, amely az onnan elmenekülni kényszerülő románok sérelmeit taglalja. De itt szervezték meg nagyon gyorsan a Bálványosfürdői Szabadegyetemet is, amely máig zajlik Tusványos néven. Tóth-Bartos András történésszel beszélgettünk arról, hogy melyek voltak ennek az átmenetnek a legfontosabb fordulópontjai.

Kézdivásárhely a látszólagos csend óráiban, amikor még csak néhány járókelő volt az utcán | Bede Gábor fotói

1989 decemberében Kézdivásárhelyen hét szekus vigyázta a rendet: a lehallgató központért feleltek, ellenőrizték a vállalatokat, intézményeket, valamint a környező tíz községet is. A rendszert segítette egy jól kiképzett besúgóhálózat, illetve nagyon sok kollaboráns. Hogyan nézett ki ilyen szempontból a háromszéki kisváros a forradalom kitörése előtt? Milyen módszereket vetettek be a lakosság ellenőrzésére, megfélemlítésére? Milyen adatokból lehet következtetni arra, hogy milyen volt a légkör, hiszen a Milícia irattára még mindig titkosított.

Annak ellenére, hogy egyre többet lehet tudni a Securitate és Milícia felépítéséről, illetve működéséről, a két szerv levéltárai anyagának a hiányában nehéz teljes képet alkotni arról, hogy pontosan hogyan is nézett ki az országos vagy egy helyi hálózat. A kézdivásárhelyi helyzetről 1990-ben a Székely Újság hasábjain jelent meg néhány összeállítás a Gondolatrendőrség rovatban, azokból az iratokból válogatva, amelyek a forradalom első napjaiban a lakosság kezére jutottak. A kérdéssel kapcsolatban néhány dolgot azonban érdemes kiemelni.

A Securitate több nagyobb átszervezést ért meg, az egyik ilyen az 1960-as évek végére esett, amikor formálisan elítélték az ötvenes években gyakorolt nyílt erőszakot, illetve szervezetében és működésében egyaránt korszerűsítették az intézményt: a hangsúly a hetvenes évektől a kifinomult manipulációs és megfigyelési technikákra tevődött. A Milíciát az 1970-es években történt nagyobb belügyminisztériumi átszervezések kevésbé érintették. Létezése során leginkább a Securitate egyik értékes „csatlósaként” működött, főleg a falusi környezetben, ahol a hírszerzési és kémelhárítási feladatokat is ellátták.

 A Securitate átszervezése után a társadalom felé irányuló nyílt nyomásgyakorlás egyre inkább a Milíciára volt jellemző. Az 1980-as években beköszönő gazdasági mélyrepülés pedig tovább fokozta a rendészeti szervek nyomását, részben az elvonások és az általános hiány következtében megnövekedett bűnözési ráta (lejellemezőbb volt a közös vagyonból történő lopás) végett is.

A Szabad Európa Rádió, az Amerika Hangja révén a temesvári lövöldözésekről, gondolom, már december 18-19-én tudhatott a kézdivásárhelyi lakosság is. Érezhető volt ez a megváltozott közhangulat ott is? Milyen intézkedéseket vezettek be ekkor a városban?

A temesvári események híre korán eljutott Kézdivásárhelyre is, a közhangulat pedig egyre feszültebbé vált. Az ország többi városához hasonlóan a Milícia és a Securitate itt is fokozta a jelenlétét a gyárakban. December 21-én, felső utasításra, a helyi pártvezetés igyekezett elítélni a „huligán, fasiszta” provokáció által szított zavargásokat. A nap folyamán Vlad Gizella, a megyei pártbizottság Kézdivásárhelyért felelős titkárának vezetésével tartottak megbeszélést, ahol a helyzet súlyosságának felvázolása után a vérontás megakadályozására kérték fel a jelenlevőket.

Összegyűlt a tömeg

A december 22-i kézdivásárhelyi eseményekről sok szó esett a sajtóban. Melyek voltak azok az épületek, amelyeket megrohamoztak a tüntetők? Hol történtek atrocitások?

December 21-én a Milícia fegyverletételi, a hadsereg helyi egységei pedig helyben maradási parancsot kaptak. A gyárakban az emberek ekkor már nem dolgoztak, mindenki a temesvári, a bukaresti vagy a nagyszebeni eseményekről beszélt, de gyűlt a tömeg a város főterén is.

A Ceaușescu-házaspár elmenekülésének a hírére a főtéren tartózkodó tömeg megrohamozta a városi néptanács és pártszékház épületét, kirámolták az irodákat, bútorokat, televíziót dobáltak ki az ablakon, iratokat hajítottak az utcára és meggyújtották azokat. Voltak, akik a bent tartózkodó polgármestert a székház erkélyén szerették volna kilógatni, de jobb belátásra térve erre végül nem került sor. Néhányan feltörték a könyvesbolt kirakatát, az utcán pedig máglyát raktak a diktátor beszédéit tartalmazó kiadványokból.

Kifosztották a vegyeskereskedelmi vállalatnak a hiánycikkeket tartalmazó lerakatát is. Ugyanakkor az esti órákban ismeretlenek megpróbálták felgyújtani a városi törvényszék épületében őrzött telekkönyvi irattárat, de a tüzet hamar eloltották, így az iratokban nem keletezett jelentős kár. A délután folyamán több milicista tiszt lakóhelyét vagy szolgálati lakását is feltörték, kifosztották vagy autóikat felgyújtották.

Elkezdődött az iratok kiszórása, égetése

Ekkor került sor Agache őrnagy meglincselésére is?

Valóban. A tömeg haragja nem kerülte el a karhatalmi szerveket sem. A déli órákban rohamozta meg a tömeg a városi Milícia épületét, amely egyben a helyi Securitate parancsnokságaként is szolgált. Többek között itt volt elhelyezve a városi lehallgató-központ is. Az épületbe behatolva az ott tartózkodó milicisták egy részét megverték, az utcára dobálták az iratokat és a lehallgatási magnószalagokat, feltörték a fegyvereket tartalmazó szekrényeket.

A rendfenntartó szervek ellen megnyilvánuló népharag következtében vesztette életét a Milícia gazdasági osztályának vezetője, Aurel Agache őrnagy. A városban közutálatnak örvendő, erőszakos megnyilvánulásairól is ismert milicista 1969-ben került Kézdivásárhelyre, ahonnan fegyelmi okokból több ízben is eltanácsolták. A végzetes napon az őrnagy társaival ellentétben a Milícia épületéből a főtér felé menekült, ahol a tömeg meglincselte.

Dávid Sándor fotója is a forrradalmi eseményekkor készült Székelyföldön. A kiégett rendőrautó tetejére föltett milicista sapka tökéletesen tükrözi, hogyan érzett a lakosság az elnyomó szervek iránt.Halálának körülményeit már januárban kezdték nyomozni, az első letartóztatásokra pedig 1991 novemberében került sor. Az 1999-ben sorra kerülő perben öt vádlottat állítottak bíróság elé: Filip Orbán Danielát, Paizs Ottót, Héjja Dezsőt, Reiner Antalt és Konrád Jánost. Ketten közülük (Filip és Paizs) már korábban Magyarországra menekültek, ahol menedékjogot kaptak, Konrád Jánost pedig felmentették. Héjja Dezső és Rainer Antal 253, illetve 557 nap raboskodás után elnöki kegyelem következtében szabadultak.

Az Agache-ügyhöz kapcsolódik a Har-Kov jelentésként elhíresült memorandum, amely a rendszerváltás körüli székelyföldi eseményeket etnikai színezetben tünteti fel.

Az ügy már az első letartóztatásokat követően széles sajtónyilvánosságot kapott, a helyiek kiemelték, hogy az eljárás során népharagot próbálják bíróság elé vinni, ugyanakkor teljesen figyelmen kívül hagyják a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa által kibocsátott országos amnesztia-rendeletet, továbbá azt, hogy a forradalom első napján elkövetett atrocitásokért csak székelyföldieket ítéltek el. Ugyanakkor az ügy elhiszterizálásához hozzájárult az is, hogy az őrnagy halálának körülményeit szervesen beemelték és részletesen tárgyalták az ún. Har-Kov jelentésben is.

A Hargita és Kovászna megyékből elűzött románokról szóló jelentést, egy a csíkszeredai románok nevében leadott, románellenes atrocitásokról panaszkodó memorandum következtében összeállt parlamenti bizottság készítette 1991-ben. A bizottság a decemberi eseményeket a két megyében románellenességgel bélyegezte meg, olyan elemekre térve ki, mint: a rendőr-lincselések; a román ajkú igazgatók és tanárok lecserélése, illetve távozása; az átiratkozások után létrejött magyar tagozatok következtében visszaszorult román osztályok helyzete; a székelyföldi ortodox egyházak panaszai.

A jelentés hozzájárult a magyar–román etnikai ellentétek kiélezéséhez és megcsontosodásához a 90-es évek folyamán, illetve jelentősen szerepe volt a romániai magyar érdekérvényesítés lelassításában, akár meggátolásában is. A jelenség mögött egy összetett folyamat állt, amely leginkább a nyolcvanas évek folyamán megerősödő székelyföldi román elit félelmeiben gyökerezett. 1989. december 22-e után a székelyföldi magyarság rövid időn belül megszervezte önmagát, visszaszerezte pozícióit, jelentősen átalakítva a korábbi székelyföldi közéleti képet.

Az átalakulás sok helyen a román fél rovására történt, így számukra a korábban ismerős közeg eltűnt vagy néhány területre szorult vissza. A karrierjüket vagy megélhetésüket féltőkre ugyanakkor hatást gyakoroltak a korábbi beidegződéseken (különösen a korábbi nemzeti-szocialista szemlélet által fenntartott sérelmi és megbélyegző diskurzuson) nyugvó gyanakvások is. Mindezek jó táptalajt szolgáltattak az etikai konfliktus kialakulására.

Az értékelők szerint a jelentés által generált, és a 90-es években tovább gyűrűző jelenségnek, habár nem volt közvetlen hatása a hétköznapi életre – a problémák mindig fent, országos szinten jelentek meg, és vetődtek ki helyi szintre, ahol sajátos tartalommal teltek meg –, de nagyban hozzájárult az etnikai válaszfalaknak a fenntartásához, a Székelyföldről kialakított torz kép kialakulásához és a románságban a negatív élményanyagnak a felhalmozódásához.

Említette, hogy a székelyföldi közéletben a váltás után az ott élő magyarság nagyon gyorsan  visszaszerezte a diktatúra évei alatt elveszített pozícióit. Hogyan történt ez Kézdivásárhelyen? Melyek voltak az első számottevő lépések az önszerveződés tekintetében?

A város első ad-hoc vezetősége már december 22-én összeállt a Művelődési házban (ma a Vigadó), kulcsszerepet ekkor Incze László múzeumigazgató és Jakabos Csaba, a Csavargyár igazgatója játszottak. A legfontosabb kérdés ekkor a közbiztonság megszervezése volt. A fegyveres őrséget a Hazafias Gárda katonáival oldották meg: biztosították a város be- és kijáratait, az ivóvízkutak és az üzemanyagtöltő állomás őrzését, illetve megszervezték a mozgóőrséget is. Másnap, december 23-án alakult meg a városi Nemzeti Megmentési Front, amelynek vezetője Vincze Benjámin lett.

Az új városi vezetőség már az első napokban nekifogott rendbe tenni a feldúlt főteret, biztosították az anyakönyvi hivatal működésének folytonosságát, illetve lépéseket tettek a rendőrség újjászervezésére is. Igyekeztek begyűjteni a Securitate levéltárának megmaradt részét, amelyet kordokumentumként városban kívántak tartani, de ezt a megyei katonai parancsnokság január folyamán, a helyiek tiltakozása ellenére, fegyveres katonák kíséretében elszállíttatta a városból.

Füstölgő maradványok az út szélén. Az élet megy tovább. | Fotó: Dávid Sándor

Egy másik igen fontos kérdés volt a közellátás megszervezése is. Habár az első napokban megnyitották az élelmiszerraktárakat, a nagy igénybevétel miatt félő volt, hogy a tartalékok igen gyorsan kimerülnek, így kénytelenek voltak visszatérni a jegyrendszerhez. A közélelmezési problémákat némileg enyhítették a külföldről (elsősorban Magyarországról) érkező segélyszállítmányok, de ezek elosztása sem volt minden esetben konfliktusoktól mentes. A vállalati vezetők, illetve a gazdasági szakemberek az első hónapokban több értekezletet is tartottak a város és környéke gazdaságának új alapokra való helyezése érdekében. Mindemellett megtörténtek az első lépesek a testvérvárosi kapcsolatok kiépítésére is.

Az RMDSZ helyi szervezetének megalakulása mikor történt, illetve milyen más szervezetek alakultak az első napokban?

December 24-én alakult meg a kézdivásárhelyi RMDSZ, majd január folyamán választottak ideiglenes vezetőséget és intézőbizottságot, illetve kidolgozták programtervezetüket. Az ideiglenes intézőbizottság tagjai voltak Szabó Zoltán (elnök), Szőcs Csaba (alelnök), Incze László, Sántha Attila (tagok), Égető Éva (titkár). A városra és Felső-Háromszékre vonatkozó programjuk általában a nemzetiségi jogok biztosításának egy-egy kérdésére tért ki: jogi, oktatásügyi, gazdasági, közigazgatási stb. témakörökben.

Az önszerveződés jeles példáját mutatták ekkor a Kézdivásárhelyi fiatalok, akik már a forradalom első napjaiban megszervezték magukat a helyi DISZ (Demokratikus Ifjak Szövetsége) majd rövidesen MADISZ (Magyar Demokratikus Ifjak Szövetsége) égisze alatt. Első kiáltványukat december 23-án tették közzé, alakuló gyűlésüket december 25-én tartották 250 fő részvételével. A szervezet rövid idő alatt az RMDSZ mellett a város meghatározó politikai szervezetévé vált, ezt tükrözi, hogy a helyi NMF tagjainak megválasztásakor három tagot delegáltak a városi bizottságba, később egyik tagjuk, Kovács Attila alpolgármesteri tisztséget is betöltött. Első programjuk december 30-án jelent meg, a januári, első országos MADISZ-találkozót pedig a városban tartották.

A Székely Újság első lapszámaA kézdivásárhelyi fiatalok nevéhez fűződik a város első, 89-et követő hírlapjának a Székely Újságnak a megalapítása is. Életre hívása ifj. Deme László, Sántha Attila és Fekete Vincze nevéhez fűződik, az első lapszám december 23-án éjfél után látott napvilágot. A lap hasábjain felhívást intéztek a város fiatalságához, illetve a szabad véleménynyilvánítás mellett foglaltak állást.

A lap első sorban a város közéleti kérdéseivel foglalkozott, de egyaránt szolgált a helyi NMF, a MADISZ és az RMDSZ szócsöveként is. Rendszeresen közölték a a városi tanács döntéseit, a politikai életben történt változásokat, kulturális híreket, lakossági panaszokat, de már az első számtól kezdődően publikáltak irodalmi alkotásokat is. Az első szám 5000 példányban jelent meg, de a későbbi számok már a 15–20 000-es példányszámot is elérték, Budapestig is eljuttatva az újságot. A lap 1991-ben, fenntarthatósági nehézségek végett szüntette meg működését.

Szintén a kézdivásárhelyi MADISZ-hoz kötődik a Bálványosi Szabadegyetem megalapítása is. A városi fiatalok december 26–27-én találkoztak Német Zsolt fideszes politikussal, illetve a Fiatal Angol Demokraták részéről David Campanaleval, akikkel közös nyilatkozatot is kiadtak. A találkozó egyik hozadékaként elhatározták, hogy a nyár folyamán közösen egy politikai tábort szerveznek. Erre 1990 júliusában Bálványosfürdőn került sor, Átmenet a diktatúrából a demokráciába mottóval. (A tábornak 1997-től Tusnádfürdő ad otthont, a két fürdőhely nevének az összevonásából alakult ki a közismert Tusványos név.)

A Bálványosfürdői Szabadegyetem első plakátja

Mennyire volt szerves, azaz alulról építkező ez a szervezkedés? Voltak-e olyan kezdeményezések, amelyek hosszú távon is életképesnek bizonyultak?

Annak ellenére, hogy a forradalom első napjaiban az ideológiai és a gazdasági nyomás alól felszabaduló indulatok zavargásokhoz vezettek, a város társadalma relatíve nyugalomban élte át a rendszerváltás kezdeti pillanatait, a hangsúly a közrend és a építő munkára tevődött. Már az első pillanatokban sikerült megalakítani az érdekvédelmi szervezeteket, illetve a város életének az alakításában hangsúlyt kaptak a helyi igényeken alapuló kezdeményezések, megvalósítások.

 A kulturális, oktatási téren történt átszervezések közül jó néhány hosszú távon is életképesnek bizonyult, mint például a Bod Péter Tanítóképző. Gazdasági téren, ahol az országos folyamatokba sokkal szorosabb volt a beágyazódás a város már nem volt ennyire szerencsés, a 80-as években meghatározó ipari létesítmények a rendszerváltást követő évek során fokozatosan leépültek.

Tóth-Bartos András Kézdivásárhelyen született. Jelenleg a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum történész-muzeológusaként dolgozik. Számtalan erdélyi történeti tárgyú műnek a társzerzője, szerkesztője. Kutatási területe elsősorban a két világháború közötti birtokpolitika és földreformok valamint Észak-Erdély reintegrációja a második bécsi döntés után. Rendszerváltás és önszerveződés Kézdivásárhelyen, 1989. december – 1990. május címmel foglalta össze egy tanulmányban a forradalmi eseményeket, illetve a demokratikus önszerveződés első hónapjait Kézdivásárhelyen, amely az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) című kötetben látott napvilágot.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X