tamogato

Ahol a népharag elől nem volt menekvés – Székelyudvarhely a rendszerváltás hónapjaiban


-A A+

Videófelvételek, fotósorozatok készültek Székelyudvarhelyen 1989. december 22-én. Dokumentálták, hogy milyen az, amikor „föltámad a tenger”: ijesztő hullámokat vet az ereje. A dokumentumokat a későbbiekben számos alkalommal feldolgozta a média, hiszen a konszolidáció után, az Iliescu által vezetett Romániában folyamatosan visszatértek az itteni eseményekre. Gyakran még ma is etnikai jellegű konfliktus áldozataiként emlegetik a zavargásokban elhunytakat, holott egész Udvarhelyszéken összesen hatan haltak meg ekkor, közülük hárman magyar, hárman pedig román nemzetiségűek voltak, de kivétel nélkül, mindannyian a hatalomnak az elnyomó, ellenőrző apparátusában dolgozva vettek részt a kommunista rezsim fenntartásában. Dr. Gidó Csaba történészt kérdeztük a székelyudvarhelyi rendszerváltás első hónapjairól.

Így kezdődött a rendszerváltás Székelyudvarhelyen | Fotó: Udvarhelyi Miklós

A székely anyaváros a kommunizmus éveiben

Hogyan alakult a város fejlődése a megyésítés után, amikor Székelyudvarhely Csíkszereda ellenében elveszítte a megyeközponti státust? Mi volt az, ami felszínen tartotta a várost? Hogyan jellemezné Udvarhely hétköznapjait a 80-as években, mi volt az, ami az embereket egy fajta továbbélésre ösztönözte?

Székelyudvarhely újkori történetének fordulópontját jelentette Csík és Udvarhely megyék összeolvasztása és Hargita megye létrehozása 1968-ban. Az új megyeközpont kiválasztásának kérdésében Székelyudvarhely előnyösebb urbanizációs feltételekkel rendelkezett, mint vetélytársa, Csíkszereda. Az első tervek alapján Hargita megye közigazgatási központját Székelyudvarhelyre akarták helyezni. A hír hallatára Csíkszeredában 1968. február 13-án spontán tüntetés kezdődött. A tüntetők közül egy húsz tagból álló küldöttség alakult, és Bukarestbe utaztak tárgyalni Nicolae Ceauşescu pártfőtitkárral. A kialakult helyzetet mérlegelve Ceauşescu végül úgy döntött, hogy Hargita megye székhelye Csíkszereda legyen, és közölte az új megyehatárokat. Székelyudvarhely elveszítette közigazgatási központi szerepét, kárpótlásként municípiumi rangot kapott. Jóváhagyták a kórház továbbfejlesztését, 500 lakrész építését, a gáz- és csatornahálózat kivitelezését. Székelyudvarhely külön rendelkezési jogot kapott ugyan, de alárendelődött a megyeközpontnak Csíkszeredának, hiszen ide helyezték át a legfontosabb intézményeket és minden döntés itt vált véglegessé.

A 60’-as évek végétől beinduló építkezéseknek köszönhetően Székelyudvarhely nemcsak a régió közigazgatási, oktatási és kulturális, hanem ipari és egészségügyi központja is lett. A városban nagyüzemek építése kezdődött el. Létrejött a Készruhagyár, Cérnagyár, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Gépgyár, két Bútorgyár. A város legnagyobb ipari létesítménye a Matricagyár, ahol az alkalmazottak száma meghaladta a 80-as évek végén a 4000 főt.

A magyarok lakta régiókban a nacionálkommunizmus szabályai szerint az iparosítást arra használták fel, hogy az etnikai arányokat próbálják megváltoztatni. Több nagy gyárat említett, honnan hozták a munkásokat ide?

Az iparosítással együtt jelentős számú, főként székely származású mérnök került a városba, akiknek aktív szerepe volt és lesz 89-ban a város életében. Az ipari létesítmények vezetői pedig lehetőleg Székelyföldről toboroztak munkásokat az új vagy kibővített gyárakba. Így nagyszámú munkás ingázott be nap mint nap a környékbeli falvakból Székelyudvarhelyre.

Az iparosítással párhuzamosan elindult a lakásépítő program, tömbháznegyek nőttek ki a földből nagyon rövid idő alatt. A város lakossága így 25 év alatt több mint 20 ezer fővel növekedett. 1966-ban 18. 244 lakost regisztráltak, amelyből mindössze 836 volt román anyanyelvű, 1992-ben pedig a lakosság száma elérte a 39.950-et, és ebből  román anyanyelvűek mindössze 851-en voltak.

Tömeg Székelyudvarhely főterén 1989. december 22-én | Fotó: Szabó Károly

A korszak jelentősebb építkezései közül ki kell emelni, hogy 1982-re elkészült az új kórház és járóbeteg gondozó (poliklinika). A helyi betegellátás történetében először megnyílt a sürgősségi ellátás. Hosszas építési folyamat után 1980-ban átadták a város sportcsarnokát, illetve újabb közoktatási intézmények, közép- és általános iskolák, óvodák létesültek.

 A jelentős számú értelmiségi rétegnek köszönhetően aktív kulturális és sportélet volt a diktatúra merev keretei között. A kisvárosok lakossága élelmiszerellátás terén talán azzal az előnnyel rendelkeztek, hogy szinte minden családnak voltak közeli vagy távoli rokonai a környező falvakon, ahonnan élelmiszerszükségleteit tudta pótolni.

Melyek voltak azok az informális elitcsoportok, ahol esetleg rendszerellenes gondolatok is elhangzottak?

Az 1980-as években fokozódott a helyi értelmiség megfigyelése a Securitate által. Több kulturális rendezvényt betiltottak. Értelmiségi csoportosulások léteztek, ahol tiltott témákról, könyvekről beszéltek, hanglemezeket cseréltek. Egyik ilyen társaság volt a Tassaly Ildikó magyar irodalmat tanító tanárnő Kossuth utcai lakásában találkozgató „Szenátus”, melynek több tagja az 1989-es eseményeknek meghatározó szereplői, illetve a 90-es évek helyi politikai életének vezetői. Így például: Antal István, Asztalos Ferenc későbbi RMDSZ képviselők, Gönczi Béla orr-füll-gégész szakorvos, Sófalvi László, a helyi RMDSZ későbbi meghatározó személyisége, majd a Hargita megyei tanács alelnöke, Katona Ádám tanár, Pálhegyi Pál, a mai Kós Károly Szakközépiskola tanára, majd igazgatója, Fülöp Gábor felsőboldogfalvi református lelkész. A társaságot figyelemmel kísérte a Securitate is.

Mennyire volt jó a híráramlat Székelyudvarhely felé? Erdély keleti csücskében nem biztos, hogy ugyanolyan  hamar szereztek tudomást a különböző történésekről, mint a határszéli települések lakói, ahol gyakorlatilag élőben nézhették a szerb és a magyar televízió adásait, hallgathatták a Kossuth Rádiót.

A rádió hullámhosszain, a becsempészett videókazettákon keresztül a helyi lakosság nagy része információkat szerzet a kommunista diktatúra rémteteiről, disszidensekről, Tőkés Lászlóról vagy Doinea Cornearól. A lakosság a Szabad Európa Rádió magyar és román nyelvű műsorait, a magyar rádióadók közül a Kossuth, Bartók és a Petőfi Rádiót hallgatta. A fiatalok körében pedig a Petőfi Rádió örvendett népszerűségnek, hiszen olyan zenéket hallhattak, melyeket tiltott a román kommunista rendszer.

Ugyanaz a tömeg, más fényképész szemével. | Fotó: Udvarhelyi Miklós

A 80-as évek végén helyi sajátosságként működtek a kis videóhálózatok. A külföldön élő rokonok, ismerősök videókészüléket küldtek az itthon tartozódóknak. Elterjedt a videó-vendégeskedés, egy családi otthonban többen összeültek, és Magyarországról becsempészett filmeket és tévéműsorokat néztek. A jelenséget megpróbálták nyilvánossá tenni a Művelődési Házban, de a Securitate az első nyilvános vetítés után ezt betiltotta. A videózási összejövetelekre többnyire péntek-szombat éjjel került sor, ezek fölött szemet hunyt a titkosszolgálat és rendőrség. A videótulajdonosok kockázatott vállalva kialakították a lakónegyedi kábeltévé-hálózatokat. Az első kábelhálózatok 1989 januárjában készültek el, egy videókészülék több mint 400 családot tudott ellátni műsorokkal, és így 15-20 tömbház lakásait kapcsolta össze.

A városban több ilyen hálózat működött, Katona Zoltán számításai szerint kb 20-30 ezer emberhez jutott el a külföldről becsempészett film- és híranyag. Az egyik ilyen videótulajdonos kiszámolta, hogy hálózatán 1989 májusától 1990 júniusáig összesen 893 filmet mutatott be, ez havonta kb. 70 filmet jelentett. Abban az időben egy mozijegy ára 6 lej volt, ezért az udvarhelyiek örömmel fizettek 50–100 lejt is a videósnak, és így esténként több filmet is megnézhettek otthoni környezetben, olyan filmeket, amelyeket a mozikban tilos volt vetíteni. Egyes tulajdonosok megkockáztatták, hogy éjjeli időpontban levetítsék a Panoráma című politikai műsort. A kommunista diktatúra zárt világában rések nyíltak a külvilágra.

Kitört a forradalom!

Honnan érkeztek az első hírek 1989 decemberében, és utána melyek voltak a fontosabb történések a városban? Hogyan zajlott a „hatalomátvétel”? Kik estek áldozatául a „népharagnak”, mit lehet tudni róluk?

A temesvári eseményekről a város lakossága az ott tanuló diákok, rokonok, rádión vagy éppen szakmai cserekapcsolat által ott tartózkodó személyeken keresztül szerzett tudomást. 1989. december 19­–20-án a helyi Securitate több személy bekísért a rendőrségre, ahol megfenyítették őket. December 20-án leégett a vasútállomás melletti bútorraktár, melynek oka mai napig sem tisztázott. A következő nap több ipari létesítményben össze akarták gyűjteni a munkásokat, hogy a temesvári eseményeket elitélő nyilatkozatot fogadtassanak el.

A bútorraktár épülete, amely mai napig tisztázatlan körülmények között égett le

Először a város legnagyobb üzemében, a Matrica gyárban került sor ilyen jelegű gyűlésre, amelyen jelen volt Gáll Ferenc városi első titkár, Costea Aurel, Hargita megyei első titkára, Coman Dumitru, a helyi Securitate parancsnoka. A gyűlést Lukácsi László vállalati párttitkár vezette, a szakszervezeti elnök Korodi Vas Irma nem volt hajlandó felolvasni az előre megírt hozzászólást, egyes visszaemlékezők szerint sírva fakadt. A román nyelven vezetett gyűlésen a felszólalókat a begyűjtött munkástömeg lehurrogta. Lukácsi László nem tudta uralni a helyezetet, és ekkor Fábián István igazgató magyarul szólalt meg, elvtársak megszólítás helyett barátainak nevezte a jelenlévőket. Ettől a kedélyek kissé megnyugodtak, és gyorsan be lehetett rekeszteni a gyűlést. A Matricagyárnál és később a Tehnoutilajnál szerzett rossz tapasztalatok után a megyei pártvezetés már nem ragaszkodott további gyűlések megszervezéséhez. A munkások ezeken a napokon nem dolgoztak, az eseményeket figyelték, és gyertyákat helyeztek munkagépeikre, műszakváltáskor pedig egy perces néma csendet tartva tisztelegtek a temesvári hallottak előtt.

December 22-e Székelyudvarhelyen sem volt egy csendes nap. Több fotós, Balázs Ferenc, Szabó Károly, Udvarhelyi Miklós és Dávid Sándor fényképei is tanúsítják.

1989. december 22-én Dumitru Coman, a helyi Securitate vezetője figyelmeztette a gyárak igazgatóit, hogy ne engedjék ki a munkásokat az üzemekből, mert ellenkező esetben a városban lévő katonaság és Securitate alakulatai lőni fognak. A feszültséggel teli órákban a munkások figyelmének lekötésére Fábián István, a Matrica gyár igazgatója engedélyezte, hogy négyes-hatos sorokban oszlopban vonuljanak fel a gyár udvarán a munkások, mérnökök, tisztviselők. A Conducátor fényképeit, az őt magasztaló jelszavakat tűzre vetették. Az Élelmiszeripari Gépgyár dolgozói a gyár udvarán némán tisztelegtek, égő gyertyák mellett a temesvári és aradi áldozatokra emlékeztek. Majd énekelve átvonultak a Matricagyárhoz.

Nicolae Ceausescu és felesége déli órában elmenekült, és ennek a hírnek hallatára a városban spontán tüntetés alakult ki. Kinda László fogorvos a lyukas nemzeti zászlót autójával végighordozta a főtéren.

Elsősorban az akkori román nyelvű újságok azt állították, hogy Székelyudvarhelyen már a forradalom napjaiban is románellenes hangulat uralkodott.

Az eseményeknek nem volt románellenes hangulata.  A román nemzeti zászlók kivétel nélkül magyar nemzetiségű, udvarhelyi polgárok kezében voltak. A tömeg megrohamozta a Városházán a pártbizottság irodáit, a polgármestert kereste. Égetni kezdték a kommunista szimbólumokat és a Ceauşescu képeket. A pártbizottság büféjéből nagy mennyiségű szeszes ital, kávé és déligyümölcs került az utcára. A mámoros tömeg felborította, majd felgyújtotta néhány ismert párttag és milicista autóját. Itt veszítette életét Székely Gábor tartalékos őrmester. Egykori felettesének autóját próbálta elvinni a tömegből, ezért agyonverték.

Ég a rendőrség épülete | fotó: Udvarhelyi Miklós

A tömeg a Milícia felé vette útját, az útjába kerülő kommunista szimbólumokat letörte. A feldühödött tömeg láttán a milicisták és szekusok egy része a szomszédos Bútorgyárba menekült, és az ottani munkások öltözőjében civil ruhákhoz jutva sikerült elmenekülniük. Az épületben maradt rendőrök és a Securitate tagja iratok megsemmisítésével voltak elfoglalva. Akik kimerészkedtek az épületből, a tömeg letépte vállpántjukat és erőszakoskodtak velük.

Lehet-e tudni, hogy mikor kapott lángra a rendőrség – milícia – székháza? Véletlenül gyulladt ki, vagy pedig szándékos gyújtogatás történt?

Az épületbe beözönlő tömeg először csak a papírokat gyújtotta meg: az ott talált bútorokat, iratokat, dossziékat kidobálta az ablakon, majd az udvaron meggyújtották, és erre a máglyára dobálták a géppisztolyokat is, amiket az épületben találtak. Eközben azok a milicisták, akik nem tudtak elmenekülni, a szekusokkal együtt az épület padlásterében barikádozták el magukat. Ekkor már a tömeg egy része a Securitate irodáiba is eljutott. Velük jöttek azok a magyar nemzetiségű besúgók is, akik együttműködtek a Securitatéval. Ők az együttműködésüket bizonyító iratokat keresték, azokat próbálták megsemmisíteni. A papírok égetése közben lobbant lángra az épület.

Dumitru Coman, a Securitate parancsnoka beosztottjaival az udvaron egy kisebb legénységi szállásra zárkózott be. Itt látogatta meg őket Katona Ádám, és megígérte, a hátsó falat kibontva kimenekíti őket. Innen Katona Ádám a kórházhoz sietett, hogy mentőt kérjen Cománék kimenekítésére. Az igazgató nem mert mentőt küldeni. A mentősök féltek, hogy felborítják a mentőautót is, mert a rendőrség előtt és környékén több autó már égett. Coman közben úgy döntött, hogy kijön az épületből. Civil ruhában volt, valaki a Super üzlet előtt felismerte, és ekkor elkezdett szaladni. A kórház előtt leütötték, többen rugdosták a földön, majd a kerítésen át a kórház udvarába dobták.

A rendőrség autóit is felgyújtották | fotó: Udvarhelyi Miklós

A városházára eljutott a hír, hogy megöltek még egy embert. Az újabb vérontás elkerüléséért Mika Dezső a sportolókból verbuvált rendfenntartó csapatával a rendőrségre sietett. Sikerült a Milicia padlásán rekedt rendőröket kivezetni az épületből.  A Milícia és a Securitate épülete estére teljesen kiégett, az emberek szétszéledtek.

A lakosság hangulatának megnyugtatására este 10 órakor gyertyás megemlékezésre került sor a forradalom mártírjainak tiszteletére, a Művelődési Ház előtt. A város valamennyi bejáratát eltorlaszolták és népőrség szerveződött. A nap végére a népbosszú áldozata lett Székelyudvarhelyen: Székely Gábor nyugalmazott székelyudvarhelyi rendőr-szakaszvezető, birkózó, gyúró, Dumitru Coman szekuritátéezredes, székelyudvarhelyi városparancsnok. Székelykeresztúron: Ferencz Imre rendőrőrmester. Zetelakán: Gabriel Dănăilă rendőrszakvezető. Oroszhegyen Cheuchişan Liviu rendőrparancsnok. A népharag és az egyéni bosszú újabb áldozatot szedett december 24-én. Nagygalambfalván meggyilkolták személyi bosszúból Sándor Sámuelt, a volt néptanács hajdani elnökét, a nagygalambfalvi mezőgazdasági termelőszövetkezet elnökét. Betfalván is gyilkosság történt: megölték Balogh Imre molnárt, falufelelőst.

Gyertyák a forradalom áldozatai emlékére | Fotó: Szabó Károly

Itt is, akárcsak az összes nagyobb városban megalakult a Nemzeti Megmentési Front? Kik voltak azok, akik szerepet vállaltak a megszervezésében az első napokban? Ezt követően átigazoltak az RMDSZ-be?

1989. december 22-én estére sikerült Székelyudvarhely város lakosságát lecsendesíteni. Délután megalakult a Nemzeti Megmentési Front tanácsa, melynek a vezetőjének Ubornyi Mihály egykori polgármestert kérték fel. Ő azonban rövid időn belül lemondott, és helyébe a fiatal Kolumbán Gábor mérnök került. A NMF első teendői a város védelmének, közellátásának megszervezése volt. Sikerült felállítani a civil rendőrséget és biztosítani a rendet, ebben nagy szerepe volt Mika Dezső karate oktatónak, akinek a tanítványaival sikerült már december 22-én több helyen a rendet helyreállítania. Az utcai forradalmi események végül este 9 órai gyertyás felvonulással zárultak a város központjában. A következő nap, december 23-án megjelent a Szabadság Katona Ádám szerkesztésében, hosszú évtizedek után az első szabad sajtóterméket vehették kezük a helybéliek.

Ceausescu művei a sárban | Fotó: Udvarhelyi MiklósAz RMDSZ megszervezése Székelyudvarhelyen is irodalmi vonalon indult meg. Bukarestből Lőrincz György írót kérték fel, hogy kezdeményezze a városban az RMDSZ megalakulását. Így december 24-én megalakult a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ideiglenes helyi alapító-szervező bizottsága. Tagjai: Katona Ádám, Major Sándor, Bihary József, Szabó Máthé Barna, Lőrincz György, Elekes Tibor, Balázs Árpád, Vass Dénes, Bartha Levente, Király László, Kolumbán Gábor, Hegyi Sándor és Ivácsony József. Tehát a Nemzeti Megmentési Front tanácsának tagjai egyben a megalakuló RMDSZ tagjai is voltak.

A szervezet elfoglalta a román kommunista párt székelyudvarhelyi helyiségeit, és itt fejtette ki tevékenységét. A területi szervezet kialakításánál az alapot a nyugdíjasoknak a szervezete képezte. A Nyugdíjasok Önsegélyező Pénztára városrészek szerint működő szerveződés volt. A nyugdíjasok voltak a legaktívabb szervezők.

Etnikai konfliktusok 1990 első hónapjaiban

Mikor és miért vádolták meg az udvarhelyi magyar lakosságot románellenességgel? Hogyan zajlott a kivizsgálás ?

A 80’-as években fokozatosan szinte minden intézmény élére román nemzetiségű személyek kerültek, ugyanakkor az oktatási intézményekbe számos román nemzetiségű tanár érkezett. Az 1989-es események utáni napokban elsősorban a kényszerrel ide került román tanárok elhagyták a várost és hazatértek, ugyanez történt a Kárpátokon túlra kihelyezett magyar nemzetiségű tanárokkal, akik igyekeztek hazatérni. A forradalom után azonban rövid időn belül a román médiában egyre többször jelent meg az a vád, hogy a székely településekről erőszakkal elűzték a román ajkúakat és a december 22-i események román ellenes hangulatban folytak. 1990. január 4-én Ştefan Danciu, Irina Croitor (89-es forradalom előtt Hargita megyei főtanfelügyelő-helyettes) és Ioan Oancea (a 89-es forradalom előtt a Hargita Megyei Kultúra Tanács elnöke) a csíkszeredai románok nevében memorandumot intézet a Nemzeti Megmentési Front Országos Tanácsához, amelyben a megye magyar lakosságát sovén, átfogó románellenes akciók szervezésével atrocitásokkal és lincseléssel vádolják. Külön kiemelik a székelyudvarhelyi eseményeket, azt állítva, hogy az ottani rendfenntartó erők még mindig nem urai a helyzetnek. Azok a román személyek, akiknek a változások következtében megszűnt munkahelyük, vezető beosztásuk, különféle hazug vádakkal illették a székely településeket a médián keresztül.

1990. január 8-án a Szabad Európai Rádió román nyelvű adása hírül adja, hogy Székelyudvarhelyen a magyar lakosság más nemzetiségű ártatlan embereket gyilkolnak.  Ezeknek a híreknek a hatására január 9-én a városban járt Adrian Donea, a miniszterelnök kabinetfőnöke, hogy kivizsgálja a város lakosságával szemben megfogalmazott románellenes vádakat.

A Nemzeti Megmentési Front Országos Tanácsának a megbízásából egy jogi és katonai személyekből alakított bizottság Adrian Donea vezetésével megvizsgálta a memorandumban felsorolt vádakat és megállapították, hogy az említett akciók nem a román nemzeti egység, hanem a Ceausescu-bérencek ellen irányultak. Ugyanakkor elismeréssel méltatták a Kolumbán Gábor által vezetett székelyudvarhelyi tanács működését.

 Az Egészségügyi Líceum több román diákja, akik nagyrészt Bodzaforduló térségéből származtak, januárban elhagyták a tanintézményt, amit a román sajtó románellenes cselekmények hatásaként állít be. A román tagozatot Brassóba helyezték át.

1990. február 1-jén kerül sor az első nagy tüntetésre a magyar anyanyelvű oktatás érdekében. Több mint húszezren vettek részt a néma tüntetésen. A tanfelügyelői tiltás miatt nem vehettek részt a tüntetésen az általános iskolák, és néhány középiskola hangadó tanára is elzárkózott. A tüntetésen jelen voltak a székelykeresztúriak, sóvidékiek, homoródalmásiak, szentkeresztbányaiak. Külön színfoltot képeztek a rókavárosi cigányok, akik szintén a magyar nyelvű oktatást követelték. A tüntetésen felolvasták az RMDSZ által megfogalmazott 5 pontos Memorandumot. A következő megmozdulásra 1990. február 10-én, szombaton délután 3-tól került sor. Több mint 15 ezer ember némán, kezében könyvvel és gyertyával vonult fel Székelyudvarhely főterén, és kérte az anyanyelvi jogokat és a magyar iskolahálózat újjászervezését. A városháza előtt felvonuló tömegnek Katona Ádám magyar és román nyelven felolvasta a tüntetésre szólító felhívást, amely egyebek mellett hangsúlyozta a nemzetiségek önrendelkezési jogát, az anyanyelvű iskoláztatás biztosításának lehetőségét Romániában.

A székelyudvarhelyi erkély | Fotó: Udvarhelyi Miklós

És ekkor a román média közreműködésével elindult egy nagyméretű hisztériakeltés. Mi lett a végeredménye?

A román tévében hírül adták március 18-án, hogy Székelyudvarhelyen megszüntették a Pedagógiai Líceumban a román tagozatot. A következő napon, március 19-én a székelyudvarhelyi Pedagógiai Líceum tantestületének döntése alapján, az iskola képviseletében két tanár és két román diák Bukarestbe utazik, hogy megcáfolja a tévéhírt. Popa Ioan Eneida, a Pedagógiai Líceum aligazgatója, történelemtanár, Lukács István történelemtanár, Scărlătescu Noémi és Dachim Judith IX-es román diáklányok elutaznak Bukarestbe. A RTV Magyar Nyelvű Adás szerkesztősége felvételt készített velük arról, hogy milyen a román diákok helyzete Székelyudvarhelyen, és remélték, hogy a felvételt bejátsszák a késő esti híradóban is. A román híradó szerkesztősége azonban végül nem játszotta be a felvételt. A felvétel elkészítése után a két tanár és diák hazatért, így március 20-án Székelyudvarhelyen voltak.

A Pedagógiai Líceum ügye azonban tovább borzolta a kedélyeket. Áprilisban az Adevărul Harghitei napilapban megjelent egy felhívás, hogy a székelyudvarhelyi Pedagógiai Líceum román tagozata a maroshévizi Elméleti Líceumba költözik a tanév harmadik évharmadával kezdődően. A Székelyudvarhelyen tanuló román diákok egy része szüleik segítségével április 19-én elakarta hagyni az iskolát. Az iskola vezetősége azonban nem kapott semmilyen értesülést a maroshévizi iskolában beinduló pedagógiai osztályról, és ezért nem akarta elengedni a diákokat.

Vodă Valer románszakos tanár, a volt Pedagógiai Líceum igazgató vezetésével a tavaszi vakációban a román diákok nagy része átment Maroshévizre. Vodă hagyott egy levelet a helyi igazgatóságnak, hogy a román diákok átköltöznek Maroshévízre. Ezt követően április 26-án a székelyudvarhelyi Pedagógiai Líceum igazgatósága tiltakozó felhívást tett közzé a sajtóban. Tiltakoztak az 1990. április 9-én kiadott 19135 sz. Oktatási Minisztérium által kibocsátott intézkedés ellen, amely elrendeli a székelyudvarhelyi líceum román tagozatának elköltöztetését a maroshévízi ipari líceumba a tanév harmadik évharmadával kezdődően. Elutasították azokat a vádakat, miszerint a líceumban nem lennének biztosítva normális körülmények a tanulók képzésére. A líceum igazgatósága kijelentette, hogy továbbra is biztosítani fogja a pedagógiai oktatás mind román, mind magyar nyelven történő zavartalan lebonyolítását. A tanév harmadik félévétől a tanítóképző 73 diákjából 51 Maroshévízre távozott, 22 a régi iskolájában folytatta tanulmányait.

A kiégett rendőrségi székház | Fotó: Udvarhelyi Miklós

Közben 1990. márciusa is eltelik, és nem akárhogy, hiszen Marosvásárhelyen a szó szoros értelmében összecsapnak a magyarok és románok. És egy lépés választja el az udvarhelyieket attól, hogy ne utazzanak ők is a helyszínre.

A marosvásárhelyi fekete március eseményei lázba hozták a Székelyudvarhelyieket. Legelőször az RMDSZ és a NMF vezetői szereztek tudomást az eseményekről. Ugyanakkor a Matricagyárban több mint 700 olyan személy dolgozott, akik Marosvásárhelyről és környékéről származtak, ők az első percektől kapták a híreket rokonaiktól, barátaiktól.

1990 márciusa Székelyudvarhelyen

1990-ben, közel egy fél évszázad után ismét szabadon lehetett ünnepelni március 15-ét. Az akkori ünneplő tömegből azonban senki sem gondolta, hogy az 1990-es év márciusa mint a magyar–román etnikai konfliktus eszkalálódása kerül be a történelembe. A városban igyekeztek méltóan emlékezni március 15-re. A székelyudvarhelyi nyugdíjasok egyesülete négytől megszólaltak a város harangjai, majd fél négytől kezdetét vette az ünnepi megemlékezés a Márton Áron téren. Az ünnepségen megkoszorúzták a Székely Fafaragó Kör fiatal mesterei által a szabadságharc hőseinek emlékére készített kopjafákat, amelyeket a Márton Áron téren állítottak Pro Patria felirattal. Március 17-én a Székelyudvarhelyi Ifjak Szövetsége déli 12 órától néma tüntetést szervezett, amelyen kifejezték szolidaritásukat a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet diákjaival. A március 19-én Marosvásárhelyen történt eseményekről szóló hírek koszorúzási ünnepséget tartott a római katolikus és református temetőkben. Délután negyed késő éjjel és a következő nap reggelén jutottak el a székelyudvarhelyi lakossághoz.

Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd március 19-én este érkezett a városba bírósági tárgyalásra. Másnap korareggel értesült az eseményekről és arról, hogy a székelyudvarhelyi munkások tiltakozásképpen letették a munkát, és be akarnak utazni Marosvásárhelyre, hogy az ottani magyarok segítségére siessenek. A helyi vezetők és Kincses Előd március 20-án délelőtt a Matricagyárban és a Bútorgyárban tartottak beszédet arra kérve mindenkit, hogy nem kell beavatkozni, ez egy provokáció.

A város főterén a Patkóban nagygyűlést tartottak 12 000 ember jelenlétében. Beszédet mondott Kincses, ismertette a marosvásárhelyi eseményeket, és az erőszak elkerülésére szólította fel a székelyudvarhelyieket. Az RMDSZ székelyudvarhelyi vezetősége táviratot küldött Ion Iliescu kormányfőhöz és a Szabad Román Televízió elnökéhez a marosvásárhelyi és a nemzetiségi kérdés megoldása és pontos tömegtájékoztatás érdekében, amelyet Sófalvi László mérnök olvasott fel román és magyar nyelven.

Az eufória pillanatai | Fotó: Szabó Károly

Időközben Kincses Elődöt arról értesítették, hogy utazzon vissza Marosvásárhelyre, mert Ion Iliescu és Király Károly is odautaznak. Székelyudvarhelyen várakozási álláspont alakult ki, több gyárban gyűléseket tartottak, és várták, hogy milyen irányba alakulnak a marosvásárhelyi események. A délutáni és esti váltások is bent maradtak, buszok álltak készenlétben. Döntés született, hogy egy kocsi elmegy Marosvásárhelyre megtudni, hogy mi történik ott, késő éjjel telefonáltak a városba, hogy a magyaroknak sikerült a románokat kiszorítani Marosvásárhelyen a főtérről, és nem kell menni.

Azt követően, hogy megtörtént a hadsereg bevonulása Marosvásárhelyre, a feszült helyzet némiképpen csillapodott. Március 22-én a Márton Áron téren a székelyudvarhelyi RMDSZ, a Szabad Szakszervezetek és a Székelyudvarhelyi Ifjak Szövetsége (SZISZ) tömegtüntetést szervezett, amelyen több mint 20 ezer személy vett részt. A résztvevők követelték a Vatra Romaneasca szélsőséges fasiszta szervezet azonnali feloszlatását, törvényen kívül helyezését;  a marosvásárhelyi pogrom szervezőinek a tömegek bántalmazásában részt vevő tetteseknek, felbujtóknak és bűnrészeseknek azonnali azonosítását, nyilvános tárgyaláson való felelőségre vonását, jog szerinti elítélését; az ország lakosságának a tömegtájékoztatási szervek, központi és kisebbségi napilapok, rádióállomások, a Rompres által történő elfogulatlan tájékoztatását, a Szabad Román Televízió útján hiteles helyszíni felvételek sugárzását; az Ideiglenes Nemzeti Egység Tanácsa által elfogadott összes állampolgári és nemzetiségi jogok életbe lépésének azonnali gyakorlati biztosítását az 1918-as gyulafehérvári határozat és az 1946-os nemzetiségi statútum szellemében.

A rendkívüli fegyelmezett tömegtüntetés részvevői felhívást fogadtak el, melyet Románia népeihez, kormányszerveihez és az ENSZ-hez intéztek. Felkérték az RMDSZ valamennyi szervezetét, hogy csatlakozzanak felhívásukhoz, és haladéktalanul kezdjenek aláírásgyűjtést. Székelyudvarhely és környékének lakossága mintegy 37 ezer aláírásával erősítette meg a felhívásban megfogalmazottakat.

Mennyire hatott kiábrándítóan az udvarhelyiekre mindaz, ami december 22-e után történt?

Székelyudvarhely lakossága hitt a forradalmi eszmében, a város életében valóban lezajlott egy forradalmi változás. Az országos események 1990-től azonban hideg zuhanyként érték a helyi magyar közösséget.  A kölcsönös bizalmat nem lehetett helyreállítani teljes egészében sohasem. Ma 30 év távlatából sokan egy ellopott forradalomként értékelik az akkori eseményeket.

Gidó Csaba 1973-ban született Csíkszeredában. 1997-ben történelem szakos oklevelet szerzett,  majd 1997–1998 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2012-ben doktori fokozatot szerzett a Pécsi Tudományegyetemen, történelemből. Jelenleg a székelyudvarhelyi Kós Károly Líceum történelemtanára. Kutatási területe: a vasút és közút szerepe Székelyföld modernizációjában, a székely kivándorlás Romániába a dualizmus korában. Az 1989-es forradalom székelyudvarhelyi eseményeit  A változás pillanatai.Rendszerváltás Székelyudvarhelyen:1989. december 16. – 1990. május 10. című tanulmányában foglalta össze, amely az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) kötetben jelent meg. A szövegben található kiemelések ebből a tanulmányból származnak.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X