Titokban szervezett tanulmányutakat Oxfordba

A marosvásárhelyi magyar orvosképzés támogatójának, Somogyi Péter magyar agykutatónak számos erdélyi kutató köszönheti a szakmai fejlődését. Támogatómunkáját még a kilencvenes évek előtt elkezdte, amikor titokban kellett megszervezni az erdélyi kutatók számára az oxfordi tanulmányutakat. 

Mi készteti az önzetlen kutatásra, mások támogatására?

Önérdekből támogatok. Úgy marad az ember fiatal, ha fiatalok között él, kölcsönhat és dinamikusan fejlődik a gondolatvilága a fiatalok között. A tudományban mindig úgy léptem előre, hogy olyan emberekkel együtt sikerült alkotnom, akikkel együtt szárnyaltunk. Tehát a tanítványaimmal együtt szárnyaltam, miközben röpülni és röpíteni tanítottam őket. 

Hogyan kezdődött az együtt-szárnyalásos nagy kaland?

Kétéves oxfordi tanulmányút után visszatértem Magyarországra, ahol önálló csoportot alakítottam. Az ELTE-n kiragasztottam egy plakátot, hogy akit érdekel a kutatás, az jöjjön a Semmelweis Egyetem anatómiai osztályára, mert diákkörösöket keresek. Két, akkor még elsőéves diák bukkant fel, Freund Tamás és Kisvárdai Zoltán. Freund ma a legnagyobb orvosi kutatói laboratóriumot vezeti, Kisvárdai pedig docens a debreceni orvostudományi egyetemen. Együtt indítottuk el ezt a csoportot, és olyan eredmények születtek, amelyek nem csak az ő hírnevüket alapozta meg, hanem ennek az oxfordi intézetnek a megalakulásához vezetett. Tehát ez az önérdek: olyan emberekkel közösen alkotni, akik viszik a szellemiséget. 

Saját életében tapasztalta már, mit jelent támogatottnak lenni?

Mondhatom, nagyon szerencsés voltam az életem során: kora gyerekkoromtól olyan emberekkel hozott össze a sors, akik odafigyeltek rám. Valamiért láttak bennem spirituszt és támogattak. Az egyik ilyen eset a természtbúvár - ornitológus Schmidt Egon nevéhez fűződik, aki nemrég ünnepelte a 80-ik születésnapját. Ő volt az egyik, aki iskolásként felkarolt és vele született gimnazista koromban az első tudományos közleményem a madarakról. 

Mikor és hogyan került ki Oxfordba?

Elsőéves egyetemi hallgató koromtól éjjel-nappal bent voltam egy laboratóriumban, ennek köszönhetem, hogy a mentorom, Benedeczky István engem hívott Oxfordba harmadéves koromban. Harmadéves koromban már olyan önálló kutatási feladatokon dolgoztam, amit akkor az oxfordi laborban nem tudtak elvégezni. Nem jótékonyságból hívtak meg, hanem egy feladat megoldására. Azt sikerrel megoldottam, és ebből lett a jó híre ott a magyaroknak. Végül ez az intézet is ennek köszönhetően alakult meg. 

Ön az erdélyiek közül több kutatót, orvost is kivitt Oxfordba.

Még a Ceauşescu-időben, a rendszerváltás környékén létrehoztam egy erdélyi értelmiségi cserealapítványt Oxfordban, mivel már akkor világosan láttam, ami mára be is igazolódott: változás abból fakadhat, ha sikerül egy új generációt kinevelni. Szilágyi Tibor professzor az egyik élő példája ennek. A 80-as évek Romániájában, nem kell magyaráznom, hogyan működtek a tudományos kutatási- és az egyetemi kapcsolatok. Első utamon még gyertyafénynél a templomban kellett titokban találkoznunk az egyetemi oktatókkal. Akkor Brassai Zoltán volt a kapcsolattartó személy, én pedig arra kértem őt, hogy szedjük össze azokat az embereket, akikből valaha lehet kutató vagy professzor. Megvolt a lista, mi pedig elkezdtük őket kiszervezni. A többségük tanár lett: Ábrám Zoltán, Lőrinczi Zoltán, Brassai Attila, és mások. A tervünk be is vált, a kutatók visszajöttek az erdélyi egyetemi életbe az áldatlan állapotok közé, én pedig biztosítottam nekik, hogy kapcsolatban tudjanak maradni Oxforddal. Nem is szakadt meg ez a kapcsolat, ma is él, és óriási lehetőségeket rejt. 

Somogyi Péter Szentendrén született 1950. február 27-én. Biológus, neurobiológus, a biológiai tudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia külső, később levelező tagja. A központi idegrendszer és az agy szerkezetének, illetve neuronhálózatának nemzetközileg elismert kutatója. Az 1980-as években az egyik legidézettebb magyar kutató volt. 1985-től az oxfordi Anatómiai és Neurofarmakológiai Intézet társigazgatója, 1998-tól igazgatója. 1996-tól az Oxfordi Egyetem professzora.

Pontosan mit kutatnak?

Az idegrendszert próbáljuk megérteni, annak működését, a működésén keresztül pedig a viselkedésünket. Azt, hogy hogyan kezeli az élőlény, az ember a környezetéből származó információt és hogyan használja fel azt az élet lebonyolításában. Segít megérteni önmagunkat és azt, ha az agyunk nem működik jól. Az összes szervünk közül az agyat terhelő elváltozások és kóros működések jelentik a legnagyobb terhet az ipari társadalomban, az iparilag fejlett világban. Ebbe beletartoznak a pszichikai problémák, a szorongás például, amely a legelterjedtebb kóros elváltozás az agyban. Ezt próbáljuk megérteni, ezért támogat az adófizetők pénzéből az angol kormány. Ennek a körülbelül 50 tagú intézetnek a specialitása, hogy az egyes idegsejt fajták szerepét tisztázza az idegsejt közösségben, azaz: hogyan működnek a különféle idegsejtek együtt, hogy abból egy funkció keletkezzen. 

Az agynak létezik egy kis területe, ami a memória lefektetésében játszik szerepet, a memórianyomok képzésében és a memórianyomok hosszú távú megerősítésében. Akkor lép működésbe ez a funkció, mikor egy új környezet, vagy új élmény ér bennünket, amit tudatosan vissza kell hívnunk. Például először voltam egy épületben, felmentem az emeletre, nem erőlködtem, hogy tanuljam ezt az útvonalat, de ha ki kell innen mennem, visszatalálnék, mert az agyam lefektette emléknyomként azt az útvonalat, ahogy én odakerültem. Ezt a temporális lebenyben levő hipokampusz a memórianyomokat fekteti le, aminek egyik példája a navigáció, hogy hogyan helyezkedünk el a világban. A térbeli mozgásról van szó, amely minden emlősnek fontos. Körülbelül 50 féle idegsejt működik együtt. Ezeket úgy kell elképzelni, mint a szakembereket a társadalomban: mi minden kell ahhoz, hogy egy város működjön? Ugyanígy van az idegsejt közösségben is, többféle idegsejt dolgozik együtt, hogy ez a memórialefektetés megtörténjen és ne zavarodjanak össze a különféle nyomok. 

Melyik az az elváltozás, vagy betegség, amelyen leghamarabb észrevehető, ha elváltozás történik az agyban a memórianyomok lefektetésében?

Az Alzheimer-betegségben az első funkció, amin észreveszik, hogy valami gond van, az a térbeli navigációval kapcsolatos: nem találják meg a helyüket az emberek, nem tudják, melyik ajtón jöttek be, hogy kell kimenni és pont ez a része az agynak, az úgynevezett hipokampusz az első, amit a kór elkezd tönkretenni. Tehát ezt próbáljuk megérteni, hogyan működnek a sejtek. 

Hozott egy sejtet, pontosabban annak a rajzát Oxfordból, ez miért érdekes?

Ezt a rajzot 2008-ban egy gimnazistavetélkedő nyertese, Szigeti Viktor harmadéves gimnazista rajzolta ki a mikroszkópból Oxfordban, aki a világhírű spanyol idegtudós: Ramon y Cajal első ösztöndíjasa volt. Ez egy olyan vetélkedő, amelyen a csíkszeredai Márton Áron Líceum is részt vesz. Általában úgy zajlik, hogy megadok egy témát, és aki az ítélő bizottság szerint a legjobb tanulmányt vagy esszét írja, az jön Oxfordba. Szigeti Viktor ma PHd hallgató, tehát belőle már biztos, hogy kutató lesz.
A rajzon látható sejtet 2008-ban azonosítottuk, mint sejtet, amiről addig nem tudott senki és elkereszteltük Borostyán-sejtnek. Ennek a Borostyán sejtnek a szerepét ma is vizsgáljuk, hisz egy olyan anyagot enged ki a többi idegsejtre, ami az epilepszia valószínűségét csökkenti. Ez tulajdonképpen a leghatásosabb epilepsziaellenes vegyülete az agynak és több más sejt között az agynak azon a területén található, ahol az epilepszia kialakul.

Honnan jött a Borostyán elnevezés?

Mindig érdemes olyan nevet adni, ami tetszik az embereknek. A borostyán szónak van egy kicsit romantikus hangzása is, amiért el is fogadta a tudományos világ az elnevezést, de talán fontosabb, hogy a borostyán nyúlványrendszere kúszik, mászik, akár a sejtté. Végül a folyóirat borítója, amelyben közöltük a sejtről készült tanulmányt, az én kertemben levő borostyánra rávetített sejt képét ábrázolja. 

Miből következtettek arra, hogy ez létezik? 

Nem következtettünk arra, hogy létezik, hanem keresgéltünk, véletlenszerűen megjelöltük, keresgéltük az irodalomban, nem láttunk még ilyet. És akkor azon a területen folyamatosan kerestünk és rájöttünk, hogy ezt a sejtet még soha senki nem figyelte meg. 

Visszatérve a Borostyán-sejt kutatására: következik a sejt stimulálása, hogy még több vegyi anyagot bocsásson ki?

Minden hatóanyag, amit az agyunkba viszünk: alkohol, nikotin, nyugtató, az nem összevissza hat a sejtekre, hanem azokra, amelyek arra az anyagra specifikus fehérjét termelnek, tehát felismerik. Ezen a sejten is van egy ilyen fehérje, de arra még nincs hatóanyag. Ezek azok a kérdések, amelyekre ma az egész világ tudománya keresi a választ, melyik pontján a hálózatnak lehet beavatkozni úgy, hogy a normális funkció felé vigye el a rendszert, ha kóros a rendszer. Ezt lehet hatóanyagokkal, tehát gyógyszerekkel, de amin most a mi intézetünk dolgozik, az elektróda beépítésével az agyba, ami bizonyos sejteket befolyásol elektromos impulzussal. A legutolsó pedig fénnyel. 

 

Kimaradt?