Tanévkezdés: a rendszerváltás óta először csökkent a diákok száma 3 millió alá

2,8 millió tanuló kezdte meg a tanévet hétfőn Romániában. A hazai közoktatásban 1990 óta először esett 3 millió alá a diákok száma.

Rendszerváltáskor, 1990-ben még 4,8 millió volt a romániai iskolások száma, 10 év alatt 600 ezerrel csökkent, 2009-re pedig 3,3 millióra zsugorodott. A 2019-2020-as tanévben így közel kétmillió diák kezdte meg az iskolát, mint 1990-ben.

Ahogyan azt minden tanévben megszokhattuk, nem minden tanintézményben kezdődik zökkenőmentesen az oktatás. Egyes iskolákban a helyreállítási munkálatok még nem fejeződtek be, ezért ezekben még nem indul a tanítás. Ez sok esetben azért is érthetetlen, mert az önkormányzatok a legtöbb alkalommal még idejében kiutalták a szükséges összegeket. Ilyen esetekben a diákokat közeli iskolákba irányították át, ezzel megnehezítve a tanítást ezekben az egységekben is.

Besztercén például öt iskola több ezer tanulója számára csak később kezdődik el a tanév. Bukarestben pedig számos iskolában 30 percesek lesznek a tanórák a befejezetlen munkálatok miatt, több fővárosi iskolában a tanulókat más épületekbe irányították át.

Romániában még most is több mint olyan 1100 oktatási intézmény van, amelynek csatornázási rendszere elmarad a higiéniai alapkövetelményektől, a vécék az udvaron vannak, jóllehet az illetékesek korábban azt közölték, hogy az idei tanévtől kezdve nem lesz többé ilyen iskola. Daniel Breaz oktatási miniszter szerint viszont jó hír, hogy tavaly ezeknek az iskoláknak a száma még közel 1500 körül, 2017-ben pedig 2219 volt.

Az iskolák illemhelyeinek nagy részéből ugyanakkor hiányzik a szappan, a kézszárító. Az oktatási tárcavezető szerint az ilyen helyzetben lévő iskolák közül 858 tanintézet mintegy 65 millió lejt kapott a problémák kiküszöbölésére.

Tűz- és földrengésveszélyes épületek

Az országban sok iskola nem rendelkezik tűzbiztonsági engedéllyel. Az oktatási minisztérium adatai szerint a tanintézmények több mint 15 százalékának hiányzik ez az engedélye, ez nagyjából 4000 iskolát jelent. Csupán Bukarestben 300 iskola működik az országos katasztrófavédelmi felügyelőség jóváhagyása nélkül. A fővárosban ugyanakkor gondot jelent, hogy 170 óvoda, iskola, egyetem földrengésveszélyes épületben működik, ami több mint 33 ezer gyermek és tanerő életét veszélyezteti.

Az idei tanévben is problémát okoz emellett a hiányos tankönyvellátás. A minisztériumi illetékesek szerint a VIII.-IX. osztályosok tankönyveinek újranyomása már befejeződött, így ezek idejében eljutottak az iskolákba. A VII. osztályos tanulók egyelőre tankönyvek nélkül maradnak, mivel a kiadásukra kiírt versenytárgyalásokat a jelentkezők valamelyike megfellebbezte. Ezeket a tankönyveket az iskolák szeptember 12-ig rendelhetik meg, így azok legjobb esetben is csak október elsején érnek el az iskolákba.

A VI. illetve VII. osztályok esetében hiányzó 17 tankönyv elektronikus úton elérhető a manuale.edu.ro internetes oldalon. Újdonság, hogy az óvodások számára a tanügyi tárca új curriculumot dolgozott ki, amely jobban figyelembe veszi a korosztály követelményeit.

Így néz ki a tanév. Az idei tanév 35 hete két részre oszlik, az I. és a II. félévre. Az I. félév 2019. szeptember és 2019. december 20., a II. félév 2020. január 13. és 2020. június 12 között tart. A XII., az esti tanfolyam és a látogatásnélküli tagozat XIII. éve esetében a tanév 2020. május 29-én zárul, a VIII. osztályoknál pedig 2020. június 20-án év véget az iskolai év. A téli vakáció 2019. december 21-én kezdődik és 2020. január 12-ig tart, a tavaszi szünetre április 4. és április 20., a nyári vakációra pedig június 13. és szeptember 20. között kerül sor.

Tanerőhiány

Az oktatás az idei tanévben 6293, jogi személyiséggel rendelkező iskolában és 11 171, hozzájuk csatolt struktúrában indul be, 215 289 tanügyi káder részvételével. Pedagógusokban azonban ezúttal is komoly hiány mutatkozik. A Beszterce-Naszód megyei iskolák csaknem negyedében az iskolaigazgatók versenyvizsga nélkül töltik be tisztségüket, Suceava megyében ez az arány 40 százalékos. Az oktatási minisztérium idén nem is hirdette meg az igazgatói posztokat, a legutóbbi versenyvizsgákat két éve tartották.

Gyászolják az oktatást

Az idei tanévnyitóra egyébként a Diákok Országos Tanácsa Gyászoljuk az oktatást jelmondattal fehérszalagos sztrájkot hirdetett, az ellen tiltakozva, hogy az oktatási miniszter rendelete szerint az országos felméréseken ötös átlag alatt értékelt nyolcadikosokat szakiskolákba irányítják át.

A diákok úgy vélik, az intézkedéssel a politikusok egyéni célokból feláldozzák a romániai iskolások valós érdekeit. Ez a rendelkezés szerintük csupán megszilárdítja azt a felfogást, miszerint a hivatalos fórumok a szakoktatást csupán „az oktatási rendszer szeméttárolójának” tekintik. A Diákok Országos Tanácsa szerint a tanulóknak, a szülőknek és a tanároknak kellene megvédeniük az oktatást a politikai rendszer populista, átgondolatlan, személyes érdekeket tükröző intézkedéseitől.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?