Ünneprontó gondolatok a tanévkezdésről


-A A+

Legelőször arra lenne szükség, hogy a politikum egyezzen meg egy olyan cselekvési tervben, amely minisztercserék esetében sem változik. Majd következetesen alkalmazza azt. Murvai László írása.

1. Távértekezlet csatornázással...

Hosszas vita eredményeként, úgy látszik, eldőlt, hogy a 2019-2020-as iskolai év mégiscsak szeptember 9-én, nem a vonatkozó miniszteri rendelettel ellentétes módon, szeptember 15-én kezdődik. Felénk az ilyen viták nem újdonságok. A turizmusban érdekelt intézmények örökké lobbiznak, hogy nyár végén - ősz elején, a tanulók vakációjára bár egy hetet még ráhúzzanak. Tévedés ne essék, nem kimondottan a fiatalok iránt érzett empátiából teszik, hanem inkább azért, hogy a nyereségüket valamivel kerekebbre formálják. Mert ha a gyerekeknek iskolába kell menniük, a szülők nyaralásának is befellegzett. Több mint négy évtizedes tanügyminisztériumi gyakorlatom során többször előfordult, hogy bár a törvénykezés fennen hirdette/hirdeti az oktatás „prioritását”, az ország vezetői a turizmusnak szavaztak elsőbbséget. Úgy tűnik, az idén ez nem jön össze.

A tanév kezdetét a kormány intézkedései már előrevetítették. Nemrég olyan kaliberű „oktatási szakértők”, mint a belügyminiszter, a kulturális miniszterrel karöltve – ez utóbbi mellesleg, időlegesen, az oktatási tárcát is magáénak mondhatta – videokonferenciát hívtak össze, hogy a prefektusokat és a megyei főtanfelügyelőket a tanévkezdés aktuális kérdéseiről beszámoltassák. A magasröptű tájékoztatásnak meg is lett az eredménye. Kiderült, hogy az országban kb. 1500 olyan iskolában fognak becsengetni, amelyben nincs csatornázás. Ha ennek a statisztikai adatnak egyáltalán hinni lehet. Mert a paraméterek lehetnek pontosak, de a hozzáállás néha felülírja azokat.

Megjegyzés: Az évek során a csatornázás nélküli iskolák számát több tanügyminiszter is firtatta. Például 1999-ben Andrei Marga szerette volna megtudni, hány olyan iskola működik az országban, amely a csatornázás hiánya miatt nem rendelkezik működési engedéllyel. Meg is bízta a néhai Kötő Józsefet, aki akkor épp oktatási államtitkár volt, derítené ki ezt a számot. Az államtitkár mozgósította a minisztérium iskola-hálózattal foglalkozó szakembereit. Egyben nekem is kiadta az utasítást, hogy próbáljam ugyanezt megtenni a kisebbségi tanítási nyelvű iskolák vonatkozásában. A minisztériumi kollegák el is kezdtek dolgozni. Kiderült, hogy az ország 29 298 óvodájából és iskolájából 6000 és egy néhányban szükségleteiket végezni az udvarra járnak. Hogy utána a kezüket megmoshatták-e, arról nem voltak adatok. Szegény Kötő Jóska az eredmény hallatán megijedt. A színházakban, amelyekben járatosabb volt, mint a tanügyben, ilyesmivel nem találkozott. Elrendelte az újra számolás műveletét. A kollegák megint bekérték az adatokat. Álláspontjukat a megyei tisztségviselők felé azzal indokolták, hogy az államtitkár úr nem bízik az adatok hitelességében. Az újabb számlálás erre mintegy háromezerrel kevesebb engedély nélküli iskolát eredményezett. Az én telefonálgatásaim annyit derítettek ki, hogy a megyei szakembereink nem tudtak ilyen rövid idő alatti adatokat beszerezni. A hírtől én sem lettem vidámabb. Gondoltam, ha nagyon szorít a cipő, megmondom az igazat. Erre nem volt szükség, mert az országos számok összevisszasága elterelte a figyelmet a kisebbségi mutatókról. Az engedély nélküli iskolák - számolva vagy számolatlanul - tovább működtek. Ahogy most is, húsz év elteltével.

Az ominózus video-tanácskozáson a belügyminiszter állítólag minden befolyását bevetette - ami főképp szavainak hangerejében merült ki – hogy a jelen állapot tarthatatlan voltáról az illetékeseket meggyőzze. Ebben egyet is érthettünk vele. Abban viszont már kevésbé, miszerint arra utasította a résztvevőket, hogy a problémát a tanév kezdetéig oldják meg. Elképzeltem, hogy 1500 iskolában pár hét alatt hogyan fognak sikeresen kanalizálni. Persze, azt nem zárom ki: jelenteni fogják, hogy a feladatot megoldották... Elvégre minden féle és fajta választási kampányok időszakát éljük. Szükséges a pozitív hozzáállás... A tanügy ilyenkor különösen sokat nyom a latban. Tessék elképzelni: a közoktatásban, csak a pedagógusok kezében, kb. 250 000 szavazat van. Hogy hány virtuális szavazót lehet az ilyen hírekkel az orránál fogva vezetni? Az később derül majd ki. Az 1500 iskola pedagógusainak bizonyára lesznek kételyeik.

Az iskolai évet előkészítő távértekezeltről még annyit, hogy az egyik „legfontosabb” kérdés, amelyet fölvetettek, a marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum és a helyi szervek között feszülő ellentét volt. Olvasom, hogy a marosvásárhelyi polgármester a Katolikus Líceum épületét visszaállamosításra javasolta. Úgy tűnik, ezt az utóbbi kérdést nehezebb lesz megoldani, mint a romániai iskolák csatornázását.

2. Ünneplés helyett tények...

Az Európai Bizottság (a továbbiakban EB) 2019 júniusában a romániai társadalmi, gazdasági, politikai valósággal kapcsolatosan igen elmarasztaló elemzést tett közzé. Az EB „ajánlása” - de mi tudjuk, hogy ez több, mint „ajánlás” - elsősorban gazdasági kérdésekkel foglalkozott. Egy rövid, de velős fejezetet az oktatásnak is szentelt. Lássuk a megállapításokat:

  • Igen magas fokú a tanulók lemorzsolódása, az iskola idő előtt való elhagyása. Ebből az következik, hogy az esélyegyenlőséget az állam nem biztosítja.
  • Az óvodai oktatás a megfelelő oktatási struktúra hiányában elmarad az uniós országok színvonalától. Vagyis az életkornak megfelelő kompetenciák kialakításáról/kialakulásáról az óvodában sem beszélhetünk. Ez a tényállás negatívan hat vissza a nők munkaerő piaci részvételének alakulására.
  • Az ország az iskolahálózat modernizálásában sem jeleskedik, hiszen az oktatási intézmények 10%-a túlzsúfolt, míg 58%-a többletkapacitással működik.
  • Az elemzők a digitális eszközök használatát sem tartják kielégítőnek.
  •  Végül a pedagógusok felkészültségéről azt írják, hogy az oktatás egészének a koncepciója nem eléggé gyermekközpontú.

Megjegyzés: Mint látjuk, semmi pozitívum... Hogyan reagált az országos politikum? Amint az várható volt, a hatalom részéről a megállapítások minimalizálásával, az ellenzék pedig a hatalommal való csatározásában fölhasználta a megállapításokat. Szerintem helyesen, mert valós állításokról beszélhetünk.

3. Újabb tények és (lehetséges) megoldások

Ünnep ide, ünnep oda, a tényeket a tárgyilagos elemző nem kerülheti meg. Nézzünk néhány konkrét példát. Ugyancsak EU-s felmérések szerint matematikából a Romániában tesztelt VIII-os tanulók 39,9%-a, idézem az udvarias fogalmazást: ”alacsony ismeretszintű”. Az EU-ban ez a szint 22,2%. Vagyis majdnem kétszer kisebb. Ez magyarán azt jelenti, hogy a Romániában tesztelt tanulók 39,9%-a a matematika példát csak elolvasni képesek, megérteni és megoldani már kevésbé. 2008-ban a romániai VIII-osok a PISA-felmérések során a szövegértés terén is hasonló „eredményekre” jutottak. A tesztelt tanulók 53,3%-a funkcionális analfabéta volt, azaz csak olvasta a szöveget, de nem értette. (V.ö. Murvai László. Funkcionális analfabetizmus:53,3%. In: Oktatásunk háza táján. Magister. Csíkszereda. 2014. 80-91lap.)

Megjegyzés: Csak a tényszerű tájékoztatás kedvéért jegyzem meg, hogy 2008 óta, az eltelt évtizedben, a szövegértés terén az adatok némi fejlődést mutatnak, bár a funkcionális analfabéták aránya (40,2%) még mindig jóval meghaladja az EU-s szintet.

Hogyan lehetséges ez? Azt senki sem állítja/állíthatja, hogy a romániai tanulók intelligencia foka gyengébb, mint az európai. Tehát a vitatható eredmények legfőbb oka az elméretezett elméleti ismeretekben, a túlzsúfolt tantervekben keresendő. Meg abban, hogy a tanügy folyamatosan alul finanszírozott. Ilyen egyszerű a helyzet. Mindezt nem csak a józan ész, de felmérések is bizonyítják. A javítás irányába mutató, felelős döntésről azonban mind a mai napig nincs tudomásunk. Lefennebb foltozásokról beszélhetünk.

Megjegyzés: Az elmúlt években a heti óraszámok karcsúsítására is történtek hosszas kísérletek. Azokat az erre legalkalmasabbak, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársai végezték. Eredmény: SEMMI. Maradt minden a régiben. Ezekről beszámolni sem érdemes.

4. Vitatható reformok

Közel harminc éve a legtöbb miniszter reformált. De mit? Legtöbbször a VIII. osztály utáni vizsgát és az érettségit. Tehát a kimenetet. Egyrészt azért, mert ez látványosabbnak ígérkezett, másrészt azért, mert hamar visszahívták őket. 1990 óta 27-et. Másra nem maradt idejük.

Kezdjük az érettségivel. Az semmiképp nem használt a szervezésnek, hogy az idén érettségizők 12 év alatt 17 minisztertől kapták a „javító” intézkedéseket. A. Athanasiu 2003-ban egyenesen „menet közben” változtatott az érettségi szervezési szabályzatán. Ezekhez a kérdésekhez már a legtöbb vezető politikus hozzáállása is vitatható. Adatként a vizsgával kapcsolatosan a legtöbben az országos általánost használják, amely enyhe csúsztatás. Mert ezen túl, az iskolák szintjén természetesen annál jobb és rosszabb eredményeket is mérnek/mértek. Ezekre nem igen kérdeznek rá.

Hogyan hasonlítottak/hasonlítanak a döntéshozók? Példának okáért a Funeriu idejében arra kapták fel a fejüket, hogy a videó kamerák bevezetésével az országos átmenési százalék a 40% körülire csökkent, míg a videózás előtti évben az ennek a dupláját mérték. Vagyis a videó bizonyított, így a kormány. Ez igaz, de ebből arra következtettek, hogy a gyenge általános eredmény kimondottan vagy kimondatlanul a tanulók és a szülők számlájára írandó. A kormány pedig ma született bárány. Mi következett valójában a 40% körüli eredményből? Mit lehetett az összehasonlításból kihámozni? Azt, amit hallgatólagosan addig is mindenki tudott. Nevezetesen, hogy a vizsgán a jelöltek bizonyos százaléka nem (csak) a tudásának köszönhetően megy át.

Viszont az okok, amelyek ide vezettek, továbbra is homályban maradtak. Jó ideig senki sem mondta ki, hogy a király meztelen. Senki sem vetette föl, hogy ezeket az „eredményeket” 12 év oktatása termelte ki. Az érettségin elért gyenge teljesítmény egyik legfontosabb hozadéka az volt és ma is az, hogy az életben értékesíthető oktatást az állam csak az elitek számára biztosította. Vagyis esetünkben azok számára, akiknek sikerült az érettségi vizsga. Ez mit emel ki? Azt, amit az EB az idei „ajánlásaiban” állított. Nevezetesen: az állam a polgárai számára nem biztosít esélyegyenlőséget. Annak ellenére sem, ha ezt a 2011-es törvény 2/4-es cikkelye előírja. Idézem: Az állam a román állampolgárok számára egyenlő, megkülönböztetés-mentes hozzáférést biztosít a köz- és felsőoktatás minden szintjéhez és formájához, valamint az egész életen át tartó tanuláshoz.”

Milyen megoldást lehetne/kellene találni? Azt semmiképp, amit egyesek javasoltak, hogy tüntessük el a videót. Vagyis maradjon minden a régiben? Mert ahol a záróvizsga csak a jelöltek egy kis százalékának sikerül, sőt, sokan el sem jutnak odáig, ott vagy a vizsga szervezésével, vagy a 12 év oktatásával, vagy mind a kettővel bajok vannak. Ezeket csak célirányos kutató munka alapján lehet/lehetne föltérképezni, ha egyáltalán lenne erre igény. Ilyen formán kapnának a gyerekek arra esélyt, hogy az egész oktatási rendszert átfogó megoldásokat találjunk.

Megjegyzés: Persze nem olyan megoldásokra gondolunk, mint amilyenek a felsőoktatásban születtek, mert az érdekeltek hamar rájöttek,hogy ezek mellett az érettségi eredmények mellett főként a felsőoktatás „diplomagyárai” számára nem lesz elég jelölt. A javaslat: iratkozzanak be azok is az egyetemekre, akiknek nincs érettségi diplomájuk és felső fokú tanulmányaik befejeztéig tegyék le a vizsgát. Azt is elképzelték, hogy a bajban levő hallgatóit miként fogja az egyetem „megsegíteni”.

5. „Gyenge” tanulók nyomában...

Nézzük ismét az adatokat. Ezelőtt 12 évvel az első osztályba iratkozott kb. 230 000 tanuló. Közülük az idén 90 000-nek sikerült az érettségije. Vagyis a tanulók 60%-a hátrányos helyzetbe került.

Vagy útközben adta fel és el sem jutott a vizsgáig. Emlékszünk? Ezeknek a tanulóknak a számát sokallja az az ominózus EB-s „ajánlás” is, amelyet fentebb említettünk.

Vagy az érettségin vérzett el.

Ennek több oka van. Kezdjük azzal, hogy az állam a legkevésbé az elemi oktatást támogatja. Így a tanulók nem elhanyagolható százaléka már ezen a fokon hátrányos helyzetbe kerül. Az alapismeretek megszerzésére sem képes. A továbbiakban nincs mire építenie. Az V-es tankönyveket - ha kap egyáltalán ilyeneket - nem tudja elolvasni sem. Másrészt az elemi, de még inkább a gimnáziumi oktatás (V-VIII osztály) során olyan szelekció indul, rejtett felvételik, iskola körzetek kijátszása, egyéb módozatok segítségével, amely a jó intellektuális képességű gyerekeket csoportosítja, elválasztja a kevésbé jó képességűektől.

Újból oda jutunk, hogy az állam akarva vagy akaratlanul az elitet támogatja. Jobb esetben csak szemet huny afelett, ami történik, hogy a tantervek maximalizált követelmény rendszere mind a gimnáziumi, de még inkább a líceumi oktatásban a legjobb intellektuális képességű tanulókat célozza meg. A többiek már a gimnázium végére, a maguk hibáján kívül, egyszerűen azért, mert valahol igen magasra helyezték a lécet, lemorzsolódnak és többnyire csak haladnak az árral. A líceumi felvételi gépiesített formája eredményeként a „jó tanulók”, immár törvényes módszerekkel, a „jó líceumokba” kerülnek, a többiek pedig a gyengébb líceumokba.

Az sem véletlen, hogy ez utóbbiak többnyire a technológiai ágazathoz tartoznak. A tantervek követelmény rendszere a líceumi oktatás szintjén is elméleti beállítottságú és maximalista mind a két ágazat számára. Csakhogy az egyik ágazat tanulói többé-kevésbé megfelelnek a velük szemben támasztott igényeknek, a másikéi pedig kevésbé vagy egyáltalán nem. Ez akkor válik teljesen világossá, amikor a videó ez utóbbiakat tanulmányaik kiteljesítésében feltartóztatja.

A technológiai líceumok tanulóinak gyenge vagy gyengébb érettségi eredményei nem feltétlenül az iskola típus szervezési visszásságaival függnek össze. Nagyon sok, ebbe az ágazatba tartozó líceum már elért odáig, hogy az iskola finalitásának megfelelő minőségi munkát végez, a tanulók gyakorlati képességei a piacgazdaság elvárásai szerint alakulnak. Csak az elméleti tárgyak követelményei, meg az érettségi elvárásai magasak a számukra.

Megjegyzés: Itt rá kellene térnünk a vizsga tételeinek a kérdéskörére, amely külön tanulmány tárgya lehetne. Szerintem ezeknek az összeállításában is a maximalista szemlélet az uralkodó.

Maradjunk még egy vonatkozás erejéig a technológiai líceumok tanulóinak a szerveződésénél. A romániai közvélemény alakulása szerint, a jobb elméleti képességgel rendelkező gyerekeket a szüleik elméleti iskolatípusba iratják. Ez így rendben is volna. Az is világos, hogy tanulmányaik során mind a szülők, mind az állam nagyobb mértékben ezeket a tanulókat támogatja. Mert a „jó” iskolák eredményesebbek. Azt is kifejtettük, hogy miért. Ezek újra és újra őket igazolják.

A technológiai líceumok függetlenül attól, hogy többet dolgoznak, hogy könnyebben elhelyezkednek, mint ez elméletiben végzett társaik, a közfelfogás miatt az örökös másodrangú oktatási intézménynek maradnak. Ide azok kerülnek, akik nem tudtak az elméleti líceumokba bejutni. Lehet-e ebből az ördögi körből kitörni? A meglévő oktatáspolitikai realitások szerint ez szinte lehetetlen. Az egyedüli járható út az lenne, ha a tantervek finalitásait a technológiai líceumok számára nem az elméleti ágazat jó tanulóinak szellemi adottságai szerint állítanák össze. Vagyis tantárgyi szinten is gyakorlatiasabb tanítást biztosítanának. Akkor az eredmények másképp alakulnának. Talán az évek múltával a közfelfogás is változna.

Az első lépés a cél felé a technológiai líceumi profilok sokrétűbbé tétele lehetne. Vagyis az eredményesebb finalitás. Ezt várja el a munkaerő piacgazdaság is.

A második lépés a fölösleges elméleti ismeretek kiszűrését jelentené.

Mircea Miclea az egyik írásában azt kérdezi, hogy mi értelme van olyan ismereteket tanítani, amelyek nem segítenek abban, hogy a világ dolgait és az emberi agy működését jobban megismerjük? Vagy mi értelme van pl. irodalomból egy sor, a tanulók számára látszólag összefüggéstelen ismeretet tanítani? Miclea a rendszert az irodalmi irányzatok szerint történő tanításban látja. A kapcsolatok vizsgálatában a nemzeti irodalom és a világirodalmi művek között.

Megjegyzés: Azt, hogy Ecaterina Andronescu akció terve, miszerint 2019 és 2030 között újabb „eredményes” reformra kényszerítette volna a tanügyet, hasznos is lehetett volna, immár sosem tudjuk meg. Az sem kizárt, hogy Andronescu elképzelése a pártjának túl sokba került volna. Mind anyagiakban, mind Andronescu megdicsőülése okán. Talán legutóbb igazából ezért váltották le.

Hozzá szeretném tenni, hogy az ekkora intervallumot felölelő tervek, legyenek azok célra törőek is, közülünk több generációt a mai napig arra emlékeztetnek, miszerint életünk során azzal etettek bennünket, hogy öt vagy tíz esztendőt kell csak „munkálkodnunk”, és utána itt lesz már a Kánaán...

 6. Kisebbségi vonzatok

Induljunk ki abból, hogy az erdélyi magyar nyelvű oktatás szerkezete megegyezik a román nyelvű oktatáséval. Az, hogy a tanítás nyelve a magyar, lényeges különbség, de a szervezési törvények azonosak. Emiatt az országos oktatás rákfenéi, sajnos a mi iskoláinkban is föllelhetőek. Nekünk is vannak elit oktatási intézményeink és olyan iskoláink is, amelyek az ország azon 52 intézménye közé tartoznak, amelyekben az idén egyetlen tanulónak sem sikerült az érettségije. A városi tanulók nálunk is jobban teljesítenek, mint a vidékiek.

Legutóbb ezzel a Papp Z. Attila foglalkozott behatóan egy Transidexnek adott interjújában. Sok mindenben igaza van. Abban például, hogy a romániai magyar oktatásnak nincs igazán gazdája. Ennek ellenére – teszem én hozzá – jelenleg az erdélyi magyar oktatás a legtöbbet a Romániai Magyar Pedagógus Szövetségtől várhat és kap is. Példának okáért, a szervezet hathatós segítségével és konkrét közreműködésével tud leginkább a magyar kormány a gondok a megoldásába anyagiakban is besegíteni.

Miért nincs az erdélyi magyar oktatásnak gazdája? Ez szerintem azért van így, mert ennek az oktatási formának külön szervezési keretei sem igen léteznek. Kivéve néhány sajátosan erre az oktatási formára vonatkozó miniszteri rendeletet, mint például az anyanyelv tanítása.

Abban is egyetérthetünk P.Z.A-val, hogy az utóbbi időben többen kutatják az erdélyi magyar oktatás minőségét. Hogy ez egyesek szerint elmaradna az országos oktatás minőségétől? Szerintem ez attól is függ, hogy hogyan viszonyítunk. Az elöltetett rangsorolás viszont senki számára nem produktív. Én inkább azt tartom relevánsnak, hogy mind a román, mind a magyar oktatás minőségén van mit javítani.

Az eljövendő időszak teendőit illetően a legfontosabb az lenne, hogy a nemzeti össztermék legalább 6%-át minden évben az oktatás finanszírozására fordítanák, amint azt a törvény előírja, de amit eddig még feliben sem sikerült soha betartani. Ha Románia oktatásának irányítói új, a mai elvárásoknak megfelelő curriculum kiépítését rendelnék el. Jól meghatározott, mérhető és átlátható követelményrendszerre lenne szükség. Minden iskola típus finalitásából eredeztetett tanmenetre. Elméleti ismeretek sulykolása helyett nevelésre. Máskülönben Romániában továbbra is a XIX. századi iskola gyakorlata szerint szerveződik majd a XXI. századi tanügy.

Legelőször arra lenne szükség, hogy a politikum egyezzen meg egy olyan cselekvési tervben, amely minisztercserék esetében sem változik. Majd következetesen alkalmazza azt.

Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által 2019 májusában szervezett marosvásárhelyi értekezletén egyenesen összmagyar, erdélyi és regionális stratégia kidolgozását szorgalmazza.

Ilyen és ezekhez hasonló dolgokon töprengtem az új, 2019-2020-as iskolai év kezdetéhez közel. A sikerért továbbra is szorítok. Eredményes munkálkodást, megvalósuló álmokat és jó egészséget kívánok minden tanulónak, pedagógusnak és szülőnek egyaránt.

(A szerző az oktatási minisztérium kisebbségi oktatásért felelős osztályának vezetője volt)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X