Ötven évvel ezelőtt járt először ember a Holdon


-A A+

„Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek”. Kereken ötven évvel ezelőtt, 1969. július 20-án hangzott el ez a mondat, amely hosszú időkig emlékezetes lesz. Ezekkel a szavakkal szállt le a Hold felszínére az első ember, Neil Armstrong.

A holdra szállás programját John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök hirdette meg 1961. május 25-én. Az amerikai Apollo-program volt az első – és mindeddig egyetlen – űrkutatási program, melynek keretében 1969 és 1972 között az Egyesült Államok 12 űrhajóst juttatott a Hold felszínére.

A „főpróbára” az Apollo–10 küldetése során került sor, 1969 májusában, amikor is Thomas Stafford parancsnok, John Young, a parancsnoki modul pilótája és Eugene Cernan, a leszálló egység pilótája megkerülte a Holdat, majd Hold körüli pályára állt, illetve ketten átszálltak a holdkompba, 15 kilométerre megközelítetve a Holdat.

Ember legelőször az Apollo-11 küldetése alkalmával lépett a Holdra, nyugat-európai idő szerint 1969. július 20-án, 20 óra 17 perckor, amikor is a Eagle (Sas) holdkomp simán leszállt kisérő égitestünk egyik lávasíkságán, a Nyugalom Tengerén.

A leszállóhely megválasztásánál a következő szempontokat vették figyelembe: a síkság minél simább legyen, kráterek és nagyobb kövek nélkül, két foknál ne legyen lejtősebb, a leszállás útvonalában ne legyen nagyobb domb, hegy, szakadék, vagy mélyebb kráter, amely a leszállóradar számára hamis magassági adatokat jelezne, illetve a legkevesebb üzemanyag felhasználásával elérhető legyen.

20 másodperce elegendő hajtóanyag

Az Apollo–11 1969. július 16-án, nyugat-európai idő szerint 14 óra 32 perckoremelkedett a magasba a Cape Canaveralen található Kennedy űrközpontból. Három nap után az űrhajósok megkezdhették a Hold körüli pályára állást.

A holdraszállás folyamata a holdkomp „felélesztésével” kezdődött, hiszen a leszállóegység oxigén-, áram-, hűtővíz-készleteiből – nagyon kevés ráhagyással – mindössze annyi volt, amennyire szükség volt a holdfelszínen való tartózkodáshoz. A leszállást végző parancsnok és holdkomppilóta a tizedik keringés során mászott át a holdkompba, és a tizenharmadik Hold körüli keringés alkalmával választották le a holdkompot a parancsnoki űrhajóról (méghozzá a Hold túlsó oldalán, rádiócsendben), miközben Armstrong a holdkomppal megfordult a Columbia ablakai előtt, hogy a Hold körüli pályán keringő parancsnoki űrhajón maradt Michael Collins meggyőződhessen arról, hogy a manőverek során a holdkomp nem sérült meg.

A 14. keringés alkalmával sor került a holdkomp fékezésére, amely mindössze 15 kilométernyire került a Hold felszínéhez. Mivel azonban a rádióvétel szakadozottá vált, a repülésirányítók nem adhattak engedélyt a leszállásra, ezért azt javasolták, hogy Armstrongék döntsenek kicsit az űrhajó hossztengelyén, és így a rádióantennájuk nagyobb szögben nézhetett a Földre, ezzel javult a vétel, és megkezdődhetett a leereszkedés.

A leszállás előtt a holdkompnak teljesen függőleges helyzetbe kellett kerülnie, a borulás megelőzéséért, ezt a műveletet a számítógépre bízták. 300 méteres magasságban kiderült, hogy a leszállópont környékén kráterek és sziklák voltak, így Armstrong kénytelen volt áttérni a kézi vezérlésre, ami viszont megnövekedett üzemanyag-fogyasztással járt, de így sikerült simább területen leszállnia. Az üzemanyagtartályban mindössze 20 másodpercre elegendő hajtóanyag maradt.

Földi emlékek

A tervek szerint a leszállás után nyolcórás pihenő következett volna, de a pilóták annyira frissnek érezték magukat, hogy kérték az irányítóközponttól a holdséta megkezdését, amire engedélyt is kaptak, így Armstrong és Aldin felvették sisakjukat, az oxigén, hűtővíz és áram csatlakozókat a holdkomp forrásairól átcsatlakoztatták a hátizsákjukra és a nyomásteszt elvégzése után elkezdték csökkenteni a kabinnyomást. A holdkomp ajtajának kinyitásáig hat óra telt el, így a holdséta nyugat-európai idő szerint július 21-én, két óra 51 perckor kezdődött el.

Először Armstrong szállt ki, miután aktivizálta a tévékamerát, majd – mintegy egymilliárdnyi tévé-néző előtt – óvatosan lemászott a létrán és öt perc múlva rálépett a Hold felszínére. A holdkompot körbejárva meggyőződött arról, hogy a szerkezet szilárdan áll, majd mintákat vett a Hold felszínéről, arra az esetre, hogy ha valamiért a tervezettnél korábban kellene visszaszállni, akkor is haza hozhassanak némi kőzetmintát. Negyedóra múlva Aldrin is követte őt, első mondata pedig ez volt: „Varázslatos sivárság”.

Ezt követően megkezdődött a Holdon való munka. Felállították a napszélösszetétel-mérő alumíniumfóliát, majd kitűzték az amerikai lobogót, amolyan szimbólumként, mint ahogyan a hegymászók is kitűzik országuk zászlaját a hegycsúcsra. Mindez némi nehézségbe ütközött, mivel az 5-10 centiméternyi regolitréteg után kemény kőzetréteg következett.

Ezután földi emlékeket helyeztek el a Holdon: egy szilíciumkorongot, rajta hetvenhárom állam miniatűr betűkkel írt üzenetét, a béke jelképeként egy aranyozott olajágat, néhány érmét majd egy plakettet, ezzel a felírással: „Itt vetette meg az ember a Föld bolygóról először a lábát a Holdon. Békével érkeztünk az egész emberiség nevében”.

Következett a geológiai mintavétel, a különféle mérések, fényképek készítése. Utóbbi esetben Armstrong eltért az eredeti tervtől és fényképeket készített a leszállóhelytől 120 méterre levő Little West kráterről is – az utat futva tette meg, 3-4 kilométeres óránkénti sebességgel.  De a munkavégzést egy másik rendkívüli esemény is megszakította: Richard Nixon elnök üdvözölte az űrhajósokat.

21 óra 40 perc a Holdon

Miután a vártnál jobban alakult az oxigén- és hűtőanyagfogyasztás, 15 perccel meghosszabbították a holdsétát. A két űrhajós végül több mint két és fél óra után zárta magára a holdkomp ajtaját, a vacsora után pedig az alvás következett volna, amely azonban nem ment, részben az izgalmak hatására, részben azért, mert a holdkomp néhány rendszerét lezárták, így odabent eléggé hűvös lett. Ráadásul biztonsági okok miatt a kényelmetlen űrruhában kellett aludniuk, arra az esetre, ha meteortalálat miatt nyomáscsökkenés következne be. 

Huszonegy óra negyven percnyi Holdon való tartózkodás után az űrhajósok indulásra kész állapotba helyezték a holdkompot és a felszállás simán megtörtént – igaz, hogy a gázsugár az amerikai zászlót a fölre (pontosabban: a Holdra) döntötte –, majd (rutinos dokkolási manőverrel) sor került a csatlakozásra Collinsszal és leválasztották a holdkompot, amely néhány hónapig Hold körüli pályán maradt. A holdkomp minden rendszerét bekapcsolva hagyták viszont, hogy az irányítás láthassa, milyen gyorsan mennek tönkre a berendezések hűtés nélkül (ennek aztán az Apolló 13-as űrhajó balesete alkalmával látták hasznát).

A landolásra július 24-én került sor, a Csendes-óceánon, nyolc nappal a felszállása után.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X