Statisztika: minden harmadik romániai lakosnak van egy átlagban 15 éves autója

Hivatalos statisztikák szerint az országban 2018 végén 8,2 millió autó közlekedett, ami 7,3 százalékos növekedést jelent 2017-ben regisztrált 7,6 milliós gépkocsiállományhoz viszonyítva.

Statisztikailag tehát minden harmadik romániai lakosnak van autója. Ez örvendetesnek mondható, de a géppark állapota már kevésbé ad okot a derűlátásra. A regisztrációs adó törlése miatt a járművek jó része külföldről, másodkézből került az országba, az elsődleges szempont nyilvánvalóan az áruk volt. Így a Romániába bekerült gépkocsik között viszonylag kevés az új autó, a legtöbb jármű régebbi gyártmány.

Hivatalos adatok szerint a romániai gépjárművek közül alig több mint 235 ezer tekinthető újnak, ami azt jelenti, hogy legfeljebb két évvel ezelőtt gyártották. A 3-5 évvel ezelőtt készült kocsik száma meghaladja az 500 ezret, és csaknem 900 ezer olyan jármű közlekedik az országban, amely 6-10 évvel ezelőtt hagyta el a gyárkaput.

Csaknem hárommillió autó 11-15 éves, a 16-20 év közötti autók száma pedig megközelíti a 2,5 milliót, a 20 éven felülieké pedig mintegy 1,3 millió, vagyis, ha összeadjuk a 16-20 éves és a húsz éven felüli autók számára, akkor nagyjából négymillió „tragacs” nehezíti a közlekedést és szennyezi a levegőt.

A romániai Gépkocsigyártók és Importálók Egyesületének (APIA) adatai szerint az országban közlekedő gépjárművek átlagos életkora 15 év és négy hónap. Ez jócskán meghaladja az európai uniós átlagot, amely kereken 11 év.

Négymillió dízelmotoros autó

A statisztikák szerint Romániában folyamatosan romlik az autók életkorának átlaga, az idők elteltével az országutakon egyre több öreg vagy nagyon öreg autó közlekedik, ami – az autópályák hiánya, a gyorshajtás, az ittas vezetés mellett – jelentősen hozzájárul a közlekedési balesetek áldozatai számának növekedéséhez.

Egy 2018 végén készült kimutatás szerint a 15 évnél öregebb – azaz a „roncsautó” programra megérett – autók részaránya a romániai gépparkban elérte a 47 százalékot. Ezek a járművek jelentősen hozzájárulnak a légszennyezéshez is, amely úgyszintén aggasztó mérteket öltött a romániai nagyvárosokban.

Szakemberek szerint a légszennyezés tekintetében egy 15 évnél régibb gépkocsi a legjobb esetben is mindössze az euro3 szabványnak felel meg.  Gondot jelent az is, hogy a romániai gépparkban mindinkább növekszik a dízelmotoros autók aránya, amely 2018 végén, a pár évvel ezelőttihez viszonyítva szinte megkétszereződött, és a korábbi 24,8 százalékról elérte a 44,6 százalékot.

Romániában a gépkocsi-nyilvántartási hivatal adatai szerint több mint négymillió benzin- és közel 4 millió dízelmotoros jármű közlekedett a múlt év végén.

A legnépszerűbb a Volkswagen

Az országos géppark nagyjából arányosan – 10-13 százalékos átlagban – oszlik meg Románia fejlesztési régióiban, de a Bukarest-Ilfov régióban az átlagosnál jóval több a 10 évnél fiatalabb gépjármű. A román fővárosban egyébként 2018 decemberében 1,1 millió autó közlekedett, ami 4,6 százalékos emelkedést jelent 2017-hez képest. Közülük több mint 610 ezer benzin-, a többi dízelmotoros volt, 495 ezer életkora pedig meghaladta a 12 évet, több mint 415 ezer autó pedig ennél öregebb volt.

A járművek legtöbbjének életkora Bukarestben 6-10 év között mozgott, a két évnél fiatalabb autók száma azonban nem érte el a 170 ezret, ami viszont mégis 7,7 százalékos növekedést jelent 2017-hez képest, amikor is csak 130 ezer ilyen korú autót jegyeztek a fővárosban.

2017-ben összesen 519 ezer autót írattak be a forgalomba, ez abszolút rekordot jelent, és 74,55 százalékos növekedés 2016-hoz viszonyítva. A 2017-es beíratások esetében legnépszerűbb autónak a Volkswagen bizonyult, több mint 136 ezer darabbal, majd csaknem 64 ezer darabbal az Opel, és közel 51 ezer darabbal a Ford következett.

Kapcsolódók

Kimaradt?