Román vasúthelyzet: nyolcvan éve gyártott motorkocsik is használatban vannak

Aki az utóbbi évtizedekben legalább egyszer ült már vonaton Romániában, az pontosan tudja, mennyire elhanyagolt, siralmas állapotban vannak a vasúti kocsik, a mozdonyok – a sínekről már nincs is mit beszélni, az országban ugyanis lassan már nem téma, ha kisiklik egy vonat.

Romániában az utóbbi években jóformán semmilyen összeget nem fektettek be a vasúti kocsik, a mozdonyok felújításába, és jó ideje nem is vásároltak új kocsikat. A Kék Nyíl vonatok 13 évesek, de használatban vannak olyan motorkocsik is, amelyeket nyolcvan évvel ezelőtt gyártottak.

Zsúfolt szerelvények

Az országban naponta mintegy 1 400 szerelvény közlekedik és ezek legnagyobb része, főleg hétvégeken zsúfolt, éppen a vasúti kocsik hiánya miatt, mindenekelőtt Brassó, Kolozsvár, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Konstanca, Suceava, Iași irányában. A vasúttársaságtól származó adatok szerint évente mintegy 700-800 ezer hely nélküli jegyet adnak ki, ezek az utasok legtöbbször állva teszik meg a jókora távolságot.

Nem egy esetben előfordul, hogy 500-600 kilométeres távokon közlekedő vonatok alig 5-6 vasúti kocsival rendelkeznek, a 100-150 kilométeren közlekedő Regio-vonatok pedig nem egyszer csupán két kocsiból állnak. Turistaidényben pedig még rosszabb a helyzet: a tengerpart vagy a hegyi üdülők felé haladó szerelvényekre ugyan több kocsit csatoltak, ezeket viszont a többi járatoktól vették el, amelyek így 2-3 vagonnal maradnak.

1996-os „új vagonok”

Az állami vasúttársaság naponta alig nyolcszáz vasúti kocsit és 370 mozdonyt használ, vagonparkja nagyjából 2 290 kocsiból áll. Ezek közül 304 vagon nevezhető „újnak”, ami azt jelenti, hogy 1996–2001 között gyártották, és használni lehet majd őket az óránkénti 160-200 kilométerrel közlekedő szerelvények esetében is.

A vasúti kocsik és mozdonyok nagy többsége azonban több mint 30 éve van használatban, új kocsikat 2003 óta nem vásároltak, vasúti gördülőanyagokra pedig 2011 óta nem kaptak pénzt. A vasúti kocsikat 15-20 évvel ezelőtt újították fel, 22 év alatt mindössze alig több mint 900 vagont korszerűsítettek 1997 és 2013 között.

Miután 2014-ben korszerűsítették a Bukarest-Konstanca vasútvonalat, a vasúttársaság a craiovai Softronic gördülőanyagokat gyártó vállalattól három villanymozdonyt vásárolt, amelyek elérhetik az óránkénti 200 kilométeres sebességet, persze, csak akkor, ha majd a sínek megengedik ezt a „fantasztikus sebességet”.

Jelenleg az a képtelen helyzet alakult ki, hogy a vasúti kocsik javításával foglalkozó vállalatoknak nem áll érdekükben szerződéseket kötni a román államvasutakkal. A javításokra meghirdetett versenytárgyalásokon részt vevő cégek legalább 40 százalékkal többet kértek az előre megállapított árnál, amikor pedig újabb tárgyalásokat írtak ki, akkor az árakat még jobban emelték.

A román vasúti közlekedés 1990 előtt élte fénykorát: ekkor teljes vagonparkja 10 ezer kocsiból állt, ezekből naponta 4 000 vagon közlekedett, évi 400 millió utast szállítva. 1998-ra viszont a vagonok száma ötezerre csökkent és 158 millió utas utazott vonaton, 2017-ben 54,3, 2018-ban pedig 53,7 millió utast szállítottak a román vasúttársaság vonatjai.

Tíz év – beruházás nélkül

A közlekedési tárca államtitkára, Maria Madalena Grigore megerősíti a tény, miszerint 1990 óta a jelenlegi időszakig több mint hétszeresen esett vissza az utasok száma. Ezzel a román vasutak alig 20 százalékkal járulnak hozzá az országos személyszállításhoz. Az alulfinanszírozás miatt a vasúti közlekedés egyre népszerűtlenebbé válik Romániában.

Jelen pillanatban a hasznavehetetlen vasúti kocsik száma meghaladja az ezret, a 2 200 vasúti kocsi csupán 40 százaléka alkalmas a mindennapos közlekedésre. Míg 1990 előtt a közepes vagy hosszabb távokon induló szerelvények mindegyikén volt étkezőkocsi, ez ma már ritkaságszámba megy.

A versenytanács jelentése szerint a román államvasutak pillanatnyilag 230 villanymozdonnyal rendelkeznek, ezek átlagos életkora 30 év, a további mozdonyoké pedig 35 esztendő. Ezek a mozdonyok gyakran meghibásodnak, ez az egyik oka annak, hogy ha egy szerelvény mozdonya útközben meghibásodik, órákat kell várni addig, ameddig megérkezik az új mozdony. A mozdonyok zöme a múlt század hetvenes éveiben készült, amikor az Electroputere nem csak a hazai piacot látta el, de Afrikába és Ázsiába is szállított mozdonyokat. A vasúttársaság rendelkezésére álló mozdonyok 80 százaléka javításra szorul.

Tavaly a romániai vasútvonalakon napi rendszerességgel közlekedő vonatok száma 4,3 százalékkal volt kisebb, mint 2017-ben. A vasúti kocsik aktív parkja 2017 és 2018 között 49 vagonnal csökkent, 846-ról 797-re esett vissza. A vasúti járműparkba 2005 és 2015 között gyakorlatilag nem ruháztak be jelentősebb összegeket, miközben ez idő alatt erre a célra Svájcban 13 milliárd, Olaszországban több mint 7 milliárd Magyarországon pedig 6 milliárd eurót fordítottak.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?