Több mint 130 millió embernek van szüksége humanitárius segítségre

Idén 42 ország 132 millió lakosának van szüksége humanitárius segítségre, és bár a támogatások növekedtek, az ENSZ nem tud mindenkihez elérni – összegezhető a szervezet 2019-es Globális Humanitárius Áttekintése.

A jelentés szerint minden hetven emberből egynek szüksége van az őt érő válság miatt sürgős humanitárius beavatkozásra és védelemre. A különböző területeken zajló konfliktusok miatt több személynek kellett elhagynia tartózkodási helyét az elmúlt években – 2017-ben például 68,5 millió személynek. A természeti katasztrófák és a klímaváltozás szintén hatalmas áldozatokat igényel: jelenleg 350 millió embert érint, míg az éhínség vagy élelmiszer-bizonytalanság 124 milliót.

A jelentés kitér arra is: 2014-ben még 77 millió embert céloztak meg az ENSZ által vezetett humanitárius akciók, míg 2018-ban már 101 milliót. Az átlagos humanitárius krízisek több mint kilenc éven át tartanak, és bár egyre hatékonyabb a segítség, több életet mentenek meg mint korábban, és több szenvedőn segítenek, sokakhoz továbbra sem jutnak el: az ENSZ erre célzott költségvetésének 44 százaléka hiányzik a megemelkedett támogatások ellenére.

Jó példák, rossz példák

Ebben az évben 132 millió lakos, 42 ország érintett, akik többsége régóta tartó krízisek áldozatai. A fő problémát az élelmiszer-bizonytalanság okozza, különösen a háború sújtotta Jemeben, ahol 24 millió embernek van szüksége védelemre. Különösen magas a szükség segítsére Szíriában, Kongóban, Etiópiában, Nigériában és Dél-Szudánban. Több országban ugyanakkor stabilizálódott a helyzet, csökkentek a problémák: ilyen Burundi, Haiti és Irak.

Afganisztánban a politikai instabilitás és visszatérő menekültek miatt, Kamerunban és a Közép-afrikai Köztársaságban a fellobbanó konfliktusok és erőszak miatt romlott a helyzet. Kiemelten figyelnek Venezuelára, ahol a menekültek és kivándorlók problémáira fókuszálnak idén.  Mauritánia és Szenegál többé nem szorul az ENSZ segítségére.

Milliókhoz érnek el

2018-ban 41 országba juttatott humanitárius segítséget a szervezet. Az afganisztáni aszályt követően három hónap alatt 1,2 millió embert támogattak, Ukrajnában 135 ezer emberhez jutottak el, Szomáliában 2 millió embernek juttattak el élelmiszert, míg Szíriában havonta 5,4 millió embernek nyújtottak nemcsak orvosi ellátást, de anyagi támogatást is, illetve védelmet. Dél-szudáni menekülteknek hat ország segítségével adtak védelmet, a Bangladesbe menekülő közel 900 ezer rohingja rendszeres élelmiszersegélyt kapott, Jemenben pedig több mint 8 millióan jutottak hozzá táplálékhoz az ENSZ segítéségével – összegzi a jelentés.

Kitérnek arra is: Palesztinában 1,9 millió embert segítettek egészségügyi és más létesítményekkel, Nigériában több mint 3,1 millió ember jutott hozzá humanitárius segítséghez. Globálisan több mint 7 millió gyereket láttak el oktatási lehetőséggel több mint 20 országban.

A jelentésben az is olvasható, hogy növekvőben a bármikor veszélyessé válható, konfliktusos területek, ezért több embernek is kell menekülnie. A katasztrófák milliókat érintenek évente, növekvőben az élelmiszer-bizonytalanság. A krízisek ugyanakkor hozzájárulnak a nemi egyenlőtlenségek emelkedéséhez, ráadásul egyre tovább tartanak: 2008-ban például előreláthatóan 6,2 évig tartottak átlagosan, mára ez 9,3 év.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?