Itt az új középkor: ezért vonulnak utcára Franciaországban a sárgamellényesek

Itt az új középkor: ezért vonulnak utcára Franciaországban a sárgamellényesek


-A A+

Párizsban két békés felvonuláson, a délnyugat-franciaországi Toulouse-ban viszont összetűzéseket provokálva vonultak ismét utcára szombaton a kormány- és elitellenes sárgamellényes tüntetők. De kik a sárgamellényesek, és miért háborognak?

Egy francia geográfus bő két éve megjósolta a sárgamellényesek lázadását. Christophe Guilluynek Az elit alkonya című esszéje eredetileg 2016-ban jelent meg (Le crépuscule de la France d’en haut címmel), angol fordítását idén publikálta a Yale University Press.

Ebben Guilluy lényegében azzal magyarrázza a sárga láthatósági mellényükről gilets jaunes-ként emlegetett franciák közelgő lázadását, hogy miközben Franciaország kívülről a lehető legegységesebbnek látszik, "amerikanizálódott", azaz egyre multikulturálisabb, és egyre nagyobbak a társadalmi egyenlőtlenségek. Nincs ebben semmi új, vagy nem volna, ha Guilluy nem egészítené ki a képet egy saját, egyedi "mozaikkockával".

Szociális gettók

A nemzet történelme során először a munkásosztály nem ott él, ahol a munkahely és a jólét létrejön. Ez az egyik fő megállapítása az szerző társadalomföldrajzi elemzésének. (Ezt részben közölte 2014-ben megjelent, nagy visszhangot kiváltó La France périphérique című esszéjében.) gazdasági szakadékokról nyilvánvalóan nem Guilluy írt először, de ő az első, aki érvékkel alátámasztva azt állítja, hogy a globalizáció vesztesei és nyertesei között nemcsak gazdasági, társadalmi, kulturális határok húzódnak, hanem földrajziak is.

E szerint a francia közéletet és rajta keresztül a társadalmat domináló elit 15 metropoliszban él, amelyekből a lakosság 60 százalékát kitevő plebejusok gyakorlatilag ki vannak zárva. Mindössze néhány évtized alatt a hagyományos munkásnegyedeket elfoglalta - a gazdasági racionalitás örve alatt - az új burzsoázia: a hipszterek, akiket Guilluy "burgoise bohémian" (vagy "bobo") néven emleget.

"A burzsoázia az osztályhűséget, az önszegregációt, a kívülállók és a haladás elutasítását képviselte. Ez volt régen. Manapság már nem zárja el magát a saját különálló világába. Azt hirdeti, hogy hisz a szociális és kulturális keveredés szükségességében, ami tökéletes összhangban van a köztársasági elvekkel, és tagjai több mint boldogan masíroznak együtt polgártársaikkal 《változást》 követelve. Valójában az önszegregáció és a kapcsolati hálók gyakorlata soha nem működött ennyire lendületesen” – állítja Guilluy.

A metropoliszokat a középkori citadellákhoz hasonlítja, amelyek azonban a várkastélyoknál is hatékonyabban működnek. A ma nagyvárosa ugyanis egyrészt elzárja a vagyont, a javakat és a (jól fizető) munkahelyeket a "falakon" kívüli élőktől, másrészt megteremti azt a fogalmi keretet - az egyetlent, amelyben "ezekről a dolgokról” beszélni lehet -, amely egy nehézségekkel és feszültséggel teli nemzetről egy kedves és befogadó társadalom képét festi.

A nyílt társadalom eszméje Guilluy szerint mindössze reklámszöveg, amelynek célja maszkírozni - több évtizede sikerrel - a társadalom valódi választóvonalait, illetve a zárt társadalom kialakulását, ami egyedül a felsőbb osztályok javát szolgálja. Az igazi törés ugyanis a társadalomban a globalizáció valószínű nyertesei és vesztesei között húzódik; azok között, akiknek megvannak az eszközeik, hogy megvédjék magukat az átmeneti balszerencse ellen, illetve akik teljesen védtelenek a globalizáció csapásaival szemben.

Az alsóbb osztályok ráadásul erkölcsi szempontból vesztésre vannak ítélve, hiszen a fennálló rendszerrel szembeni kritikákat egyszerűen úgy értelmezi az elit által uralt közbeszéd, mint a múlt század harmincas éveit idéző - tehát elítélendő és ijesztő - "bezárkózás" bizonyítékát.

A felsőbb osztályok képmutatását csak növeli, hogy miközben befogadásról és multikulturalizmusról papolnak, tudatosan vagy sem, a szociális gettósodást támogatják. Nagyobb társadalmi diverzitást sürgetnek, de az alsóbb osztályoktól elkülönülten élnek, és a gyerekeiket magániskolákba járatják. Sem ők maguk, sem leszármazottjaik nem találkoznak napi rendszerességgel azokkal, akikkel állítólag egyenlők, vagy pedig akiknek a befogadását szorgalmazzák.

"Rabszolgák lázadása"

A kötetet kézikönyvként használhatják mindazok, akik meg szeretnék érteni a franciaországi - és nemcsak - "háborgók" félelmeit és frusztrációit. A kívánatos a szerző szerint nyilvánvalóan az lenne, hogy a politikai osztály "egy csődös ideológia erőltetése helyett" csatlakozna a többséghez, és hangot adna a követeléseiknek és aspirációknak. Az alternatíva - amelyet a 2016-os Brexit-referendumra adott reakció sejtet -, hogy a domináns társadalmi osztályt csábítja a "puha totalitarizmus" gondolata.

Ez feltételezné a politikai részvétel szabályainak átírását arra hivatkozva, hogy a szegény - és alacsonyan képzett - munkásosztály nem érti a szavazás tétjét, és hagyja, hogy nemtelen ösztönei magával ragadják. Ezért a választási törvényeket úgy alakítanák, hogy az "ostoba melósnak" kevésbé legyen beleszólása az ország jövőjének alakításába, mint a "felvilágosult értelmiséginek".

Ugyanakkor Guilluy szerint már a tág értelemben vett politikai osztályt is - ide értve a politikusok mellett a kulturális vezetőket, értelmiségieket, újságírókat  - elkezdte foglalkoztatni a "modern rabszolgalázadás" gondolata, vagyis előttük is nyilvánvalóvá vált - noha korábban a létezését is tagadták -, hogy az osztályharc új formájával van dolgunk.

Guilluy látlelete nemcsak Franciaországra érvényes. A leírt szegregációnak, illetve a gazdasági racionalitás mögé bújtatott (értsd: növekvő ingatlanárak) területfoglalásnak már mifelénk is vannak jelei. Bukarestben, Kolozsvárott, Temesvárott egy-egy igen szerény, lakásnak alig nevezhető lyuk bérleti díja is eléri a minimálbér szintjét, vásárlásról pedig az egyszerű munkás nem is álmodhat. Néhány évtizeden belül a kis jövedelműek teljesen kiszorulhatnak az újkori citadellákból, elesve ezáltal a minőségi oktatás és a jól fizető munkahely lehetőségétől.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X