EU-felmérés: így látják Romániában az életszínvonal távlatait


-A A+

Románia lakossága az életszínvonal távlatait illetően az uniós országok legborúlátóbbja – derült ki az Eurobarométer legutóbbi felméréséből. A pesszimizmus toplistáján Görögország és Bulgária is dobogós.

A kérdésre, miszerint hogyan tekintenek az árak emelkedésére, „napi kosaruk” beszerzésének alakulására a következő 12 hónapban, a megkérdezett romániaiak 35 százaléka borúlátóan nyilatkozott. A tavalyi felméréshez képest Romániában ez esetben a helyzet hat százalékponttal romlott. Az európai átlag ilyen vonatkozásban 32 százalék.

Fő gondok: az áremelkedések, az egészségügy, a nyugdíjak

A mintacsoport hazai megkérdezettjeit komolyan aggasztja az egészségügy és a szociális biztonság helyzete is – 22 százalék állította ezt, ami nagyjából ugyanannyi, mint egy esztendővel korábban. Az uniós átlag ebből a szempontból öt százalékkal jobb, csupán 17 százalék.

A hazai lakosság következő gondját életszínvonaluk gyors romlása jelenti, ezt 19 százalék ismerte be, ebben az esetben Románia már jóval elmarad a 8 százalékos uniós átlagtól.

Sok személy, a megkérdezettek 17 százaléka a nyugdíjak miatt aggódik, ez viszont már csaknem egybeesik a 16 százalékos uniós átlaggal. Családjuk „költségvetése” a mintacsoport 15 százalékát nyugtalanítja, ez 9 százalékkal több az előző évben mért szintnél és két százalékkal nagyobb a 13 százalékos uniós átlagnál. Mindeközben az ország gazdasági helyzete a megkérdezettek 12 százalékát aggasztja, 4 százalékkal többet az Európai Unió tagországainak átlagánál.

A sorozatos áremelkedésekkel a mintacsoport romániai tagjainak 32 százaléka elégedetlen, szemben a huszonnyolc uniós tagállam 21 százalékos átlagával, ugyanakkor a románok 33 százaléka attól tart, hogy a román gazdaság a következő 12 hónap során tovább romlik majd.

A hazai lakosságot ennél a mutatónál 34 százalékkal a franciák és a svédek, 36 százalékkal a görögök és 43 százalékkal az angolok előzik meg – igaz, a mintacsoport angol tagjai elsősorban a Brexit miatt vélik úgy, hogy a következő évben hanyatlani fog a brit gazdaság teljesítménye.

A megkérdezett romániaiak 56 százaléka jónak tartja az uniós gazdasági helyzetet, ezzel meghaladják a 49 százalékos uniós átlagot.

Jobban bíznak az uniós intézményekben

Itthon az emberek nem bíznak az állami intézményekben, sokkal nagyobb reményeket fűznek az európai struktúrákhoz. Így például a romániai megkérdezettek 60 százaléka sokkal megbízhatóbbnak tartja az Európai Parlamentet a romániai törvényhozás alsóházánál, amelyre csupán a mintacsoport 24 százaléka szavazott.

A kormányt alig 23 százalék tartja megbízhatónak, miközben 59 százalék az Európai Bizottságra mutatott megbízható intézményként.

Ezzel a hazaiak jóval lekörözik az európai átlagot, amely az Európai Parlament esetében mindössze 48, az Európai Bizottságéban pedig csak 43 százalékos.

A megkérdezettek 53 százaléka úgy véli, hogy a demokrácia jól működik az Európai Unióban – ebben a tekintetben is meghaladjuk az 50 százalékos uniós átlagot. Miközben a romániai demokráciával a mintacsoport romániai tagjainak mindössze 33 százaléka elégedett.

A hazai vélekedők 52 százaléka van jó véleménnyel az Európai Unióról. Ez a szint is túllépi a 43 százalékos uniós átlagot, az Európai Unió jövőjét tekintve pedig a román mintacsoport 63 százaléka derűlátó, miközben az uniós átlag csupán 58 százalékos.

Az álhírekről a romániai megkérdezettek 69 százaléka véli úgy, hogy veszélyeztetik a demokráciát. A romániai mintacsoport ez esetben elmarad a 76 százalékos uniós átlagtól. Mindeközben a megkérdezettek 72 százaléka határozottan állítja, hogy itthon az álhírek terjesztése szinte mindennapos gyakorlattá lett, 71 százalék pedig úgy véli, hogy mindez veszélyezteti az ország nemzetbiztonságát. Az unió tagállamainak esetében ez az átlag csak 68, illetve 69 százalékos.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X