Rareș Bogdan: a magyarellenes tévésből lett magyarellenes politikus


-A A+

Legnagyobb ellenzéki alakulatként a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem tudott saját soraiból politikust állítani az európai parlamenti jelöltlistája élére. A Realitatea TV volt munkatársára, egy magyarellenes kirohanásairól ismert televíziós újságíróra esett a választásuk. De kicsoda Rareș Bogdan?

A volt újságíróban fedezte fel a Szociáldemokrata Párt és Liviu Dragnea legnagyobb ellenségét – így indokolta meg a PNL elnöke, hogy Rareș Bogdan vezeti a legnagyobb ellenzéki párt EP-listáját. Sajtóhírek szerint azonban Ludovic Orban már hónapokkal ezelőtt elhatározta, hogy a Realitatea TV volt műsorvezetője legyen az első számú jelölt. Ennek előzménye, hogy a liberálisok által megrendelt felmérések szerint Rareș Bogdan napi tévészereplései miatt jelentős ismeretségnek és népszerűségnek örvend, illetve a megkérdezettek a szociáldemokraták kérlelhetetlen ellenségének nevezték.

Az ellenállhatatlan ajánlat

Rareș Bogdan azt állítja, nem szívesen szakított újságírói múltjával. Egy interjúban elmondta, korábban több felkérést is kapott arra, hogy lépjen be a politikai életbe. A Boc-kormány szóvivői posztot ajánlott neki, a liberálisok kolozsvári szervezete pedig bejutó helyet kínált fel a parlamenti képviselői listáján. Mindkét azonban kérésre nemet mondott.

Elárulta: újságíróként elcsábította volna az a 2013-as javaslat, hogy vegye át a Román Televízió vezetését azt követően, hogy Claudiu Săftoiu távozott a tisztségből. De ebből sem lett semmi, mivel az akkori szociálliberális koalíció két tagpártjának állandó vitája meghiúsította ezt.

A PNL mostani ajánlatának azonban már nem tudott ellenállni. Környezete szerint Rareș Bogdan öntelt és hiú, minden vágya az, hogy közismert személyiséggé váljon. Ludovic Orban pedig úgy vélte, hogy olyan tulajdonságai vannak az újságírónak, amelyek nagyrészt hiányoznak a párt vezető pozíciót betöltő politikusaiból. A felmérések azt mutatták, hogy a PNL olyan politikusai, mint Mircea Hava vagy Gheorghe Falcă, országosan nem eléggé ismertek, ráadásul nem tekintik őket a választók a PSD esküdt ellenségeinek.

Kicsoda Rareș Bogdan?

Rareș Bogdan a Fehér megyei Marosújváron született, egyáltalán nem szegény családban. Apja a város legnagyobb gyáregységének igazgatója volt. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem politikai és közigazgatási fakultásán végezte, ahol tanárainak egyike Kolozsvár mostani polgármestere, Emil Boc volt.

Évfolyamtársai között találjuk Eduard Hellviget, a Román Hírszerző Szolgálat jelenlegi igazgatóját, akivel azóta is jó barátságot ápol. Egyetemistaként mindketten részt vállaltak a politikai életben, a hallgatók jobboldali szervezeteinek tagjaiként Ion Iliescu és a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja volt a fő ellenfelük.

Rareș Bogdan később apróbb vállalkozásokba kezdett, majd testvérével és a kolozsvári újságíróval, Octavian Hoandrával közösen reklámügynökséget nyitott Trend Communication néven. Octavian Hoandrăval egyébként folytatta az együttműködést a Realitatea TV-ben is.

Ebben az időszakban cikkeket közölt a Ziua de Ardeal című napilapban, 2004-ben pedig Ziua de Cluj címmel maga is napilapot indított. Lapjában gúnyos cikkeket írt több ismert politikusról, már akkor is jelentős kapcsolatait felhasználva fontos információkat közölt. Felesége, Florina az egyik legnagyobb elektromos termékeket forgalmazó Vitacom vállalat tulajdonosának, Vasile Andrei Vitának a lánya.

Különleges ügynök?

Rareș Bogdan kiváló politikai kapcsolatokkal rendelkezik. Ez kiderült 2014-ben is, amikor születésnapjára több mint 80 politikust hívott meg, és közöttük volt Elena Udrea, Vasile Blaga, Eduard Hellvilg, Marian Vanghelie, Mircea Geoană és mások is.

Az eseményen készült fényképekből megszerzett néhányat a Realitatea TV versenytársa, az Antena 3 hírtelevízió, és ezeket úgy kommentálta, hogy a születésnapi ünnepség voltaképp „Băsescu híveinek titkos találkozója” volt. Ugyanakkor Victor Ponta volt kormányfő azt terjesztette róla, a titkosszolgálatok sajtóba beszivárogtatott különleges ügynöke.

Bukarest volt polgármestere, Sorin Oprescu 2015-ben a korrupcióelleni ügyészek előtt azzal vádolta meg Rareș Bogdant, hogy Cozmin Gusával együtt információkat juttatott el róla az a DNA-hoz. Rareș Bogdan tagadta mindezt, sőt azt állította, hogy nem is ismeri Sorin Oprescut.

Rares Bogdan jó viszonyban van Sorin Roșca Stănescu újságíróval és volt szenátorral, akit korrupció miatt letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. Utóbbi násznagya és amolyan mentora volt a kezdő újságíró Rareș Bogdannak.

Habzó szájjal támadta a magyarokat

A  tévés újságíró 2012-ben költözött át Kolozsvárról Bukarestbe, és a Realitatea TV-hez szegődött. A Jocul de putere (Hatalmi játszmák) című műsora nagy nézettségnek örvendett, ugyanakkor ezzel számos ellenséget is szerzett magának. Adásában jelentős politikusokat támadott, az újságírói etikát olykor már kívülről súroló módon. Célba vette Traian Băsescut, Victor Pontát, Călin Popescu Tăriceanut, sőt Klaus Johannist is – igaz, az államfőt csak azzal vádolta, hogy túlságosan kesztyűs kézzel bánik a szociáldemokratákkal. Jelenleg Liviu Dragnea egyik legnagyobb ellefele.

Ám a jelek szernt ellenfelei közé tartozik Kelemen Hunor szövetségi elnök, az RMDSZ, sőt az egész romániai magyarság is. Rareș Bogdan több alkalommal is kirohant a romániai magyar közösség, az autonómia, a pozitív diszkrimináció ellen, sértegette a magyarokat, akiket többször is románellenes cselekedetekkel, illetve azzal vádolt, hogy autonómiát követelve megsértik az alkotmányt, az ország szuverenitását, területi épségét.

Liviu Dragneáról – aki maga sem a magyarok szeretetéről híresült el – azt állította, hogy hatalma megőrzéséért eladta Erdélyt a magyaroknak, megengedhetetlen engedményeket tesz Budapestnek, és olyan súlyos vádakat is megfogalmazott, hogy az RMDSZ-nek engedményeket téve a kormánykoalíció a Székelyföld autonómiájával Koszovóvá akarja változtatni Romániát. Kirohanásaiért az Országos Audiovizuális Tanács többször is keményen megbüntette.

Éppen ezért kissé furcsa a napokban tett kijelentése, miszerint az RMDSZ-re szavazó magyarok jelentős része az európai parlamenti választásokon román pártokra voksol majd – közöttük a Nemzeti Liberális Pártra, amelynek listája élén éppen Rareș Bogdan áll.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X