A kézírás előnyei: jobban rögzül az információ

A számítógépek megjelenésével és elterjedésével sokan úgy vélték, leáldozott a könyveknek, az okostelefonok térhódításával pedig egyre többen vélik úgy, hogy leáldozott a kézírásnak is. Egy friss felmérés azonban erre rácáfol.

A Consult Company – olyan neves írószergyártóknak, mint a Parker, a Sheaffer és a Cross egyedüli romániai képviselője – idén októberben 1 357 fős, 18 éven felüli romániai mintacsoporton végzett felmérést a kézírással kapcsolatosan. A hibalehetőség plusz-mínusz 2 százalék. Amint kiderült, a megkérdezettek úgy vélték, hogy a kézírásnak igen nagy előnye az, hogy az emberek könnyebben megjegyezik a leírtakat, jobban rögzül az agyukban az információ.

A mintacsoport közel 49 százaléka tartotta úgy, hogy a kézírás legnagyobb előnye a kézzel írt információk jobb memorizálása, 30 százalék pedig úgy tartotta, hogy ily módon hamarabb rögződik az információ. A megkérdezettek közel 9 százalékának meggyőződése, hogy a kézírás serkenti a kreativitást.

Mindössze 3,39 százalékra tehető azok részaránya, akik semmilyen előnyét nem látják a kézírásnak.

A felmérést végző Consult Company 15 éve van jelen Romániában, és azóta a golyós- és töltőtollak piacában jelentősebb ingadozások következtek be, de soha nem fenyegetett a kézírás háttérbe szorulásának vagy eltűnésének veszélye – állítják szakemberei. Mindez azt bizonyítja, hogy a technológia nem fenyegeti a kézírást. A cég tanácsosa, Claudiu Roșu azt állítja, hogy a románok sorában mindinkább megmutatkozik az a törekvés, hogy az olcsó, egyszer használatos golyóstollak helyett minőségi írószert vásároljanak.

Mikor írunk kézzel?

A felmérésnek megfelelően a románok elsősorban jegyzetkészítéskor, az üléseken, egyetemi kurzusokon, kérdőívek kitöltésekor, kérvények megírásakor, napi feladataik feljegyzésekor használják a kézírást. Ugyanakkor a megkérdezettek alig harminc százaléka ír kézzel levelet vagy üdvözlőlapot, és csupán tíz százaléka vezet kézírással naplót.

A mintacsoport 75 százaléka használja a kézírást kérvények, önéletrajzok megírásánál, 60 százalékuk írja össze ily módon napi feladatait. 56 százalékuk kézírással jegyzetel az értekezleteken, az üzleti találkozókon, 36 százalékuk kézírással jegyzi le hirtelen támadt ötleteit.

Levelet, üdvözleteket kézzel csak a megkérdezettek 27 százaléka ír, közel 25 százaléka az egyetemi kurzusokon és az iskolában jegyzetel kézzel, naplót pedig csak 11százalék vezet kézírással.

Az íróeszközök népszerűségi listája

Az íróeszközök szempontjából magasan a golyóstoll vezet – a megkérdezettek több mint 56 százaléka használja ezt az eszközt. Ceruzával közel 18 százalék ír, 17 százalék pedig a töltőtollat kedveli. A románok közel 70 százaléka viszont mindig tart magánál – a kézi- vagy aktatáskájában, a zsebében – golyóstollat. 49 százalék naponta ír kézzel – az aláírásokat leszámítva –, 8 százalék azonban csak „igen ritkán”.

A megkérdezettek gyakrabban írnának kézzel, ha jó és elegáns íróeszközük lenne – több mint 42százalékuk állítja ezt. A románok több mint 70 százaléka többet írna kézzel, ha kényszerből vagy saját elhatározásból lemondana az okostelefonról, a tabletről vagy a laptopról. A mintacsoportnak mindössze két százaléka azonban soha nem lenne hajlandó kézzel írni, és nem hiszi, hogy bárki is rá tudná kényszeríteni erre.

Az íróeszköz márkáját illetően a románok 84 százalékának kedvence a Bic, majd a Parker következik a sorban, amelyet több mint 70 százalék kedvel, a harmadik helyre pedig, közel 60 százalékkal a Pilot került. A Mont Blanc a listán csak a negyedik lett, 42 százalékkal, majd, jócskán lemaradva, alig 9,87 illetve 8,47 százalékkal a Sheaffer és a Cross következik.

Kimaradt?