Sosem látott magasságokban a munkaerőpiaci fluktuáció

Tavaly minden ötödik dolgozó munkahelyet váltott, a kiskereskedelemben pedig tízből négy munkavállaló hagyta ott az állását.

Az állandósuló, s ezzel párhuzamosan súlyosbodó munkaerőhiány miatt egyre intenzívebb a munkaerő-fluktuáció, mind gyakrabban váltanak munkahelyet a dolgozók. A Korn Ferry menedzsment tanácsadó cég felmérése azt mutatja, hogy tavaly a hazai alkalmazottak 20 százaléka hagyta ott az állását, s állt munkába másik cégnél. Egy évvel korábban ez az arány még csak 16 százalék volt.

A munkaerő vándorlás mértéke ágazatonként nagyon eltérő. A legnagyobb értéket, 38 százalékot, a kiskereskedelemben mérték. Ez azt jelenti, hogy 2017-ben 10 kiskereskedelmi dolgozó közül közel 4 munkahelyet váltott. A döbbenetesen magas érték magyarázata az, hogy a kiskereskedelemben a bérek viszonylag alacsonyak, a munka elég nehéz és stresszes, s gyakori a hétvégi munkavégzés. A jelenséghez hozzájárul, hogy a nagy áruházláncok bérszintje között eltérések vannak, a jobban fizető vállalatok elcsábítják a konkurenciától a munkaerőt.

A második legélénkebb mozgás a telefonos ügyfélszolgálatot biztosító cégeknél van, ahol a fluktuáció 24 százalékos, az informatikai és távközlési ágazatban pedig 22 százalék. Ez utóbbi esetében az okok egészen mások, mint a kiskereskedelemben. Szakképzett informatikusból nagy a hiány a munkaerőpiacon, ezért a cégek magas bérekkel csábítják a jó szakembereket, akik válogathatnak az ajánlatok között, ezért aztán könnyen váltanak. Az ágazatra jellemző az is, hogy a munkáltatók projektekre vesznek fel munkatársakat, meghatározott időtartamra.

Korfüggő jelenség

A tanulmányból kiderül, hogy a jelenség leginkább a legfiatalabb munkavállalói rétegre, az úgynevezett millenáris generációra jellemző, és minél idősebbek az alkalmazottak, annál kisebb bennük a hajlandóság a váltásra. A frissen végzettek között messze legmagasabb azok aránya, akik, bár megpályáznak egy állást, az interjúra már nem mennek el, illetve ha felveszik őket, egyáltalán nem jelennek meg a munkahelyen, vagy pedig órákon vagy néhány napon belül véglegesen lelépnek, előzetes bejelentés nélkül.

A legtöbb állásajánlat Bukarestben van

A Korn Ferry, elemezve a legnagyobb hazai munkaközvetítő portál, a www.ejobs.ro ajánlatait azt találta, hogy a millenáris korosztály tagjai, vagyis a frissen végzett, szakmai tapasztalattal nem rendelkezők számára Bukarestben kínálják a legtöbb állást – ezek száma július közepén 12 ezer körül volt.

Az összlakosság számához képest ugyanakkor három erdélyi nagyváros kínálja a legtöbb lehetőséget a szakképzett pálykezdőknek: Kolozsváron 4300, Brassóban 3900, Temesváron pedig 3500 állás várja őket. Erdélyen belül Nagyszebenben, Nagyváradon és Aradon várja még sok állás a 2000 körül születetteket, 2900, 2300, illetve 2100.

A legtöbb rájuk váró állás a kiskereskedelemben van, országos szinten 7600, a szolgáltató szektorban, valamint a telefonos ügyfélszolgálati cégeknél, 3600. Szakmai tapasztalattal nem rendelkező informatikus számára a hónap közepén 2780 állás volt meghirdetve.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?