FRISSÍTVE: Leszállt az első nemzetközi járat Marosvásárhelyen


-A A+



FRISSÍTVE: Leszállt az első nemzetközi járat a marosvásárhelyi repülőtéren - tájékoztat a Marosvásrhelyi Rádió. A másfél évvel ezelőtt lezárt légikikötő hétfőn egy Antalyából érkezett charter járatot fogadott. FRISSÍTÉS: két légitársasággal kötöttek szerződést. 

A Coredon Airlines tulajdonában lévő repülő fedélzetén 186 Törökországból hazatérő turista utazott.

A Maros megyei tanács múlt héten, csütörtön jelentette be, hogy befejeződött a marosvásárhelyi repülőtér kifutópályájának elhúzódó felújítása, és a repülőtér hamarosan újra fogadhat nemzetközi repülőjáratokat.

A repülőtér hétfőn kapta meg a működési engedélyt az illetékes román légügyi hatóságtól. Péter Ferenc, a repülőteret működtető Maros megyei önkormányzat elnöke a hétfőn délben tartott sajtótájékoztatón elmondta: az Antalyából indult repülő már a levegőben volt, amikor a román hatóság kibocsátotta a repülőtér működési engedélyét. 

A tanácselnök ismertette: a tervező 77 millió lejes költséggel számolt, ehelyett a beruházás áfával együtt 56,7 millió lejbe került, és a kedvező költségek ellenére a pálya szilárdsági adatai jelentősen meghaladják a tervben kért adatokat. A költségek nagyobb részét, mintegy 50 millió lejt a központi költségvetésből biztosították, a fennmaradó részt az önkormányzat adta.

Két légitársasággal kötöttek szerződést

Peti András, a repülőtér igazgatója elmondta: egyelőre két légitársasággal kötöttek szerződést. Egy török társaság szeptember végéig üzemeltet heti egy járatot Antalyába, és már e héttől beindul a Wizz Air heti két dortmundi és memmingeni járata. A Wizz Air szeptembertől indítja a Marosvásárhely-Budapest és a Marosvásárhely-London járatait. Az igazgató hozzátette: több légitársasággal is tárgyalásokat folytatnak további járatok elindításáról. 

A Wizz Air diszkont légitársaság 2016 november közepén jelentette be, hogy a kifutópálya állapota miatt Kolozsvárra költözteti marosvásárhelyi járatait. Mivel a Wizz Air volt az egyedüli társaság, amely menetrend szerinti járatokat működtetett Marosvásárhelyről, a repülőtér forgalma a döntés következtében rendkívüli módon lecsökkent. A Wizz Air tavaly novemberben azt közölte, hogy a Kolozsvárra költöztetett járatainak csak egy részét költözteti vissza Marosvásárhelyre.

A Maros megyei önkormányzat 2017 szeptemberében írta alá a szerződést a versenytárgyaláson kiválasztott Porr Construct Kft. és Geiger Transilvania Kft. konzorciumával, amelynek 2018. január 21-ig kellett volna újraépítenie és megfelelő berendezésekkel ellátnia a kifutópályát, a gurulófelületeket, és a repülők állomásoztatására szánt platformot. A munkálatok műszaki átadása a múlt héten történt meg. 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X