Sepsiszentgyörgyön szervezik az ország első barbecue fesztiválját

Sepsiszentgyörgyön szervezik az ország első barbecue fesztiválját, amelyet összekötnek a több éves múltra visszatekintő AgroFeszt nevű rendezvénnyel, amikor városba költözik a falu.

Az újabb gasztronómiai fesztivál célja, hogy Székelyföld turisztikai központjává tegyék Háromszéket, hiszen az ilyen rendezvények idevonzzák az érdeklődőket a környékről, de határon túlról is – mutatott rá Tamás Sándor.

A Kovászna megyei önkormányzat elnökének tájékoztatása szerint a Sepsiszentgyörgy főterén, június 8. és 10 között sorra kerülő BBQ (barbecue) fesztivál idén még nem hivatalos, de a Kansas City Barbeque Society (KCBS) versenyszabályai mentén zajlik, viszont szeretnék, hogy jövőre már az amerikai verseny hivatalos romániai szakaszát szervezhessék.

A gasztronómiai versenyre Románia és Magyarország területén működő cégek által képviselt csapatok jelentkezhetnek, akik 5 kategóriában- csirke, sertésoldalas, sertéslapocka, marhaszegy és meglepetés étellel küzdenek meg. Debreczi Zsombor, a Kansas City Barbeque Society bírója szerint több ezer éves múltja van a barbecuenak, földbe ásott gödörben 10-12 óra alatt füstön készítettek hagyományos barbecue-t. Ennek modern változata pedig a füstölőgépekkel történik. A rendezvény részletei a folyamatosan bővülő www.bbqfestival.ro oldalon találhatóak.

Városba költözik a falu

A június eleji gasztronómiai rendezvény keretében szervezik idén az AgroFesztet is, amelynek célja, hogy a háromszéki gazdákra és az általuk megtermelt termékekre irányítsák a figyelmet, mutatott rá Grüman Róbert. A háromszéki önkormányzat alelnöke szerint a stratégiai cél minél több turistát csábítani a térségbe.

A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője, Könczei Csaba szerint azáltal, hogy városba költöztetik a falut, és a városi gyerekekkel megismertetik a mezőgazdálkodás minden oldalát, hozzájárulnak a város és vidék közti különbségek elsimításához. Ugyanakkor rá szeretnének mutatni a helyi értékekre és termékekre és egészséges táplálkozásra. Számításaik szerint a rendezvény által az agrárium irányába tudják terelni a fiatalok érdeklődését is, hiszen ez az ágazat jelenleg munkaerőhiánnyal küszködik, a gazdák nehezen találnak közép- és felsőfokú, szakirányú végzettséggel rendelkező alkalmazottakat.

Az AgroSic egyesület vezetője, Orbán Miklós elmondta: akárcsak a tavalyi rendezvényen, a város főterén és a Bodok szálló parkolójában állatsimogatót rendeznek be, de lesz hagyományos termékvásár, rendeznek egy „esztenát” is, amelynek lesz lakórésze illetve mellette egy pásztor mutatja be a sajt és orda készítés folyamatát, amelynek végén kóstolni is lehet. Emellett a tenyésztők bemutatják szarvasmarha ápolás és fejés módszereit és friss tejjel kínálják az érdeklődőket.

A rendezvény várhatóan legnépszerűbb pontja lesz, amikor gyerekek kipróbálhatják a traktorvezetést. Egy erre a célra kialakított „traktorringen”, egy gépész irányítása alatt a gyerekek biztonságos körülmények között vezethetnek egy korszerű traktort. Orbán Miklós szerint a programból néhány órán át 20-30 fogyatékkal élő gyereknek adnak lehetőséget traktorvezetésre.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?