Új üzemet épít Erdélyben a Bosch – húzóágazat lehet a háztartási gépek gyártása Romániában

Néhány éven belül mosógépgyártásban európai nagyhatalom lesz Románia, ugyanis párhuzamosan két, 100 millió eurót meghaladó zöldmezős beruházás is folyamatban van. A piski üzemben évente 1 millió mosógépet fognak összeszerelni.

110 millió eurós beruházással mosógépgyárat épít a Bosch a Hunyad megyei Piskiben. A dél-erdélyi megyében a rendszerváltás óta ez lesz a legnagyobb összegű beruházás egy késztermékeket előállító üzembe. A Bosch 42 hektárt vásárolt meg ötvenegynéhány tulajdonostól a város határában. A kivitelezés a közeljövőben kezdődik, a termelés pedig előreláthatólag 2020-ban indul majd.

A tervek szerint a BSH Electrocasnice Manufacturing kft. termelését 2022-re fogják csúcsra járatni, amikor is éves szinten 1 milliónál is több mosógép készül majd az üzemben, javarészt exportra. A gyár 700 embernek biztosít majd munkát. A cégnek Európában három mosógépgyára van még, Németországban, Spanyolországban és Lengyelországban.

A Bosch a világ egyik legnagyobb vállalata, 400 ezernél is több alkalmazottal, 78 milliárd eurós árbevétellel. Az 1886-ban alapított német vállalat háztartási gépeket, kézi szerszámokat, autóalkatrészeket és ipari berendezéseket gyárt. A cég 1994 óta van jelen Romániában, jelenleg 5000 alkalmazottja van, tavaly 332 millió eurós forgalma volt. Tevékenységének súlypontja Erdélyben van, Kolozsváron egy autóalkatrészeket gyártó üzemet, valamint egy kutatási- és fejlesztési központot üzemeltet, Balázsfalván szintén van egy gyára, Temesváron pedig egy nemzetközi ügyfélszolgálati központja.

Meglendült a háztartási gépek gyártása

Úgy tűnik, hogy az autóipar és az informatika mellett a háztartási gépek gyártása lehet az elkövetkező időszakban a román gazdaság egyik húzóágazata. Az idehaza gyártott háztartási gépek értéke tavaly első ízben haladta meg az 1 milliárd eurót. Jelenleg hat cég gyárt Romániában háztartási gépeket: az Arctic hűtőszekrényeket és mélyhűtőket, a De’Longhi kávéfőzőket a Kolozs megyei Nemeszsukon, az Electrolux tűzhelyeket Szatmárnémetiben, a Philips kávéfőzőket és elektromos fogkeféket Szászvárosban, a Karcher porszívókat, a Miele pedig alkatrészeket Brassóban.

Néhány éven belül a termelés értéke jelentősen nőni fog, a piski beruházással párhuzamosan ugyanis egy másik jelentős befektetés is folyamatban van. Az Arctic anyacége, a török Arcelik a Dâmbovița megyei Ulmi községben épít mosógépgyárat. A 100 millió eurónál valamivel többe kerülő üzem a legmodernebb lesz Közép-Kelet-Európában, állítják az Arcelik vezetői, s erdélyi konkurenséhez hasonlóan szintén elsősorban exportra dolgozik majd.

A regáti mosógépgyárban 2019 második felében indul majd a termelés. Az ágazat fejlődése látványos, 2009-ben még csak félmilliárd euró értékben állítottunk elő háztartási termékeket, kilenc év alatt tehát megduplázódott a termelés. Ugyanakkor van még hova fejlődnünk, figyelembe véve, hogy a kontinens első számú háztartási gép gyártója, Lengyelország termelése meghaladja a 4 milliárd eurót. 

Kapcsolódók

Kimaradt?