Az árvizek ellenére bizakodhatnak a Hargita megyei gazdák

A március közepén bekövetkezett hirtelen hóolvadást és esőzéseket követő árvíz nemcsak az utakban, hidakban és háztartásokban tett kárt, hanem a mezőgazdasági területekben is. A kárfelmérések megkezdése előtt jóval nagyobb rongálást sejtettek a mezőgazdasági szakemberek, mint ami végül keletkezett.

A mezőgazdasági területek közül a legjelentősebb kár Csíkkozmáson keletkezett, ott mintegy 35 hektáros őszi búzával bevetett területet öntött el az ár – tudtuk meg Török Jenőtől, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetőjétől. A kár azért jelentős, mert a terület tulajdonosa idén már biztos, hogy nem arathat búzát a területen, de megoldást jelenthet számára, ha újabb tárcsázást követően valamilyen tavaszi gabonával, például árpával veti be azt.

Szintén Kozmáson, illetve Tusnád községben mintegy 345 hektár gyepterületet is elöntött az ár, de a mezőgazdasági igazgatóság vezetője szerint ez nem jelent akkora kárt, sőt még azt is lehet, hogy hosszú távon jót tesz az adott területnek.

„A kárfelmérő bizottságban dolgozó kollégáim jelen pillanatban Udvarhelyszéken mérik végeznek felméréseket. Oroszhegyen, Siménfalván és Máréfalván járnak éppen, de az általuk eddig közölt információk alapján egyik településen sem jelentős a mezőgazdasági kár. Ha ennyivel megússzuk idén, akkor nincs nagy baj, hiszen ha júliusban következik be ilyen árvíz, amely leiszapolja a területet, akkor bizony nagyobb baj lenne” – részletezte Török Jenő. Hozzátette, hogy Gyergyószéken nagyjából már lezárult a kárfelmérés, ott is főként a folyómedrek közelében található gyepes területek kerültek víz alá, így arrafelé sem aggasztó a helyzet.

A gyümölcstermesztők is fellélegezhetnek

A szokatlanul későn, csak márciusban érkező tél következményeitől sem kell tartaniuk a mezőgazdasággal foglalkozóknak,

„Elég enyhe telünk volt, későn állt be a hideg, hiszen a legtéliesebb hónapunk március volt. Összességében nincs nagy baj: amikor mínusz 15-20 fokos hidegek voltak, akkor mindig volt hóréteg a talajon, legkevesebb 5, de sok helyen akár 20 centis vastagságú is, amely megvédte a terményeket a fagyástól” – mutatott rá az igazgató.

A gyümölcstermesztők is reménykedhetnek. Igaz ugyan, hogy az ország déli megyéiben jelentős fagykárok keletkeztek, de Hargita megyében a késői tél ellenére, még nem rügyeztek a fák. Májusban, fagyosszentek idején nagyobb eséllyel okozhat kárt a gyümölcsösökben az akkor esetlegesen bekövetkező fagy – tette hozzá.  

Kapcsolódók

Kimaradt?