Hivatalos: pénzt költ a magyar állam a Budapest-Kolozsvár gyorsvasútra

A hétfői Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat megerősíti: a magyar kormány a román féllel folytatott külgazdasági egyeztetések figyelembevételével egyetért a Budapest-Kolozsvár nagysebességű vasútvonal előkészítésével.

A határozat szerint az Orbán-kabinet a Beruházási Előkészítési Alapból az idei évre 300 millió forintot irányzott elő a fejlesztési tárcának. Az előkészítési fázist 2019. december 31-ig kell megvalósítani. Emellett 2019-es évre ugyanerre a célra további 700 millió forintot kell majd biztosítania Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek – írja az mfor.hu.

E szerint a magyar kormány tartja magát azokhoz a korábbi ígéreteihez, hogy 1 milliárd forint fordít a gyorsvasút létrehozásának előkészítésére. Szijjártó Péter magyar külgazdasági miniszter legutóbb március elején egyeztetett a beruházásról Lucian Şova román közlekedési miniszterrel Budapesten.

A Maszol által korábban megszólaltatott szakértő szerint a magyar fél eltökéltsége ellenére „szép, de méregdrága álom” a Kolozsvár-Budapest gyorsvasút megépítése, mert a költségei elérhetik  az 1 milliárd eurót is.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?